Hidrológiai tájékoztató, 2003

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Kucsara Mihály: A hidegvíz-völgyi erdészeti hidrológia kutatóhely

tott hosszú távú adatgyűjtés és vizsgálat, amit az erdő összetettsége, bonyolult környezeti kapcsolatai és az élettartama alatti folytonos változások indokolnak. A hosszú távú folyamatosságot a főbb célok rögzítése és bizonyos alapelvek érvényesülése biztosíthatja. Célok: - A fafajok és faállományok vízzel kapcsolatos igényeinekjobb megismerése és kifejezése - A különböző fafajú és korú erdőkkel borított vízgyűjtők vízháztartási jellemzőinek feltárása - A vízháztartási rendszert alkotó, s azt jellemző vízmozgások és tározódások számszerűsítése - A hidrológiai elemek közötti összefüggések pontosítása és matematikai megfogalmazása - Folyamatok modellezhetőségének megalapozása Alapelvek: - Korábbi kutatások figyelembe vétele - A kutatóhely fokozatos kiépítése, fejlesztése - Önállóan is „kutatásképes" egységek létrehozása - A terepi észlelés és adatgyűjtés szorgalmazása - Az eltérő tér- és időbeli kísérletek egyeztethetősége - Automatizálás és a számítástechnika alkalmazása - Erdészeti szakági kapcsolódások támogatása - Együttműködés más területhasználókkal - Egyetemi hallgatók bevonása A hidegvíz-völgyi kutatóhely a működés és a fejlesztés tekintetében is mutat sajátos vonásokat. A legfontosabb jellemzője talán, hogy önszerveződő. A kutatási tevékenység ugyanis egyetemi oktatók és hallgatók elhatározásán és önkéntes részvételén alapul. A kutatóhely meglévő eszközeinek működtetése és a fejlesztés a résztvevők személyes törekvései szerint történik. Ennek ellenére létezik egy hallgatólagosan elfogadott koncepció (célok és alapelvek), s egy spontán együttműködés, amelynek révén a kutatás egyre komplexebbé válik. Ilyen értelemben a résztvevőket akár kutatócsoportnak is nevezhetnénk. A 80-as évek közepétől kezdődően, egy többé-kevésbé folyamatos fejlesztési tevékenység keretében, egymáshoz kapcsolódó programok (pályázatok) révén történt és történik a kutatási terület kialakítása. Az első „berendezések" egy régi meteorológiai műszerkert és egy kutatóházzá átalakított egykori erdészeti üzemi épület voltak. Az elmúlt években ezekhez kapcsolódóan egy korszerű meteorológiai állomás, majd intercepciós mérőkertek, mérőtornyokra szerelt klfmaállomások, vízhozammérő műtárgyak, talajvíz megfigyelő kutak létesültek. A meteorológiai állomás kialakítása során fontos követelménynek tekintettük az általános meteorológiai észlelési szabályok betartását, valamint az adatgyűjtés és tárolás automatizálását. Az 1985-ben kialakított első változat a CUMULUS Meteorológiai Gazdasági Munkaközösség munkája. A műszerkertben billenő-edényes csapadékmérő, a talajhőmérséklet érzékelésére négy felszíni (2, 5, 10, 20 cm) és négy mélységi (50, 100, 150, 200 cm) szintben platina ellenállás-hőmérők, „Angol-hájban aspirátor motorral felszerelt száraz-nedves hőmérőpár, egy 22,50 m magas árboc tetején pedig kanalas szélsebességmérő került elhelyezésre (2. kép). Az érzékelőjeladók kábeles összeköttetés révén három pontíróra toAz állományklíma vizsgálata az erdészeti kutatás speciális területe, amely a 90-es évek elején Vig Péter, a Termőhelyismerettani Tanszék oktatója bekapcsolódásával vált a hidegvíz-völgyi kutatás részévé, s tulajdonképpen ezzel egy időben, Szodfridt István tanszékvezető tá3. kép. Intercepciós kísérleti teriilet vábbították az adatokat. Ez a regisztrálási mód nem bizonyult túl szerencsés választásnak, de akkor, a nyolcvanas évek közepén, a számítógépi adattárolás még nem volt annyira magától értetődő, mint manapság. 2. kép. Erdei meteorológiai állomás A meteorológiai állomás második változataként, 1993-ban a három pontírót egy elektronikus adatgyűjtő váltotta ki, amelyet a Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet munkatársa, Mentes Gyula készített, kifejezetten erre a célra. Napjainkban immár a harmadik változat kialakítása folyik, amelynek során a „gyári", a nagyobb szériában gyártott érzékelő és adatgyűjtő egységeket részesítjük előnyben. Az intercepció, azaz a növényzet felületének csapadék általi benedvesedése, majd az onnét való párolgás, az erdővel borított vízgyűjtő terület vízháztartásának lényeges eleme. Mennyisége, illetve aránya kísérleti úton jól mérhető és számszerűsíthető (3. kép), bár a feladat meglehetősen munkaigényes. Meghatározása azért fontos, mert a fafajtól, kortól és állományszerkezettől függően a szabadtéri csapadéknak akár 35-40 %-a is a benedvesedésre fordítódhat. Erre a kutatási részterület jellemző leginkább a korábbi és akkori kísérletek, illetve kutatási metodika figyelembe vétele. A vizsgálatba bevont faállományokat úgy választottuk ki (fiatal bükkös, fiatal és középkorú lucos), hogy azok az ERTI kertjeivel együtt a két fafajra korosztályok szerinti sort alkossanak. Az elmúlt években fiatal és középkorú kocsánytalantölgy állományokban is kialakítottunk kísérleti parcellákat. 22