Hidrológiai tájékoztató, 2001

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Molnár Béla: Beszámoló a korzikai tanulmányútról

kőzettömbök szakadtak be, a magma lassan kristályosodott és a közrefogott meszes kőzet feloldódott. A tafonik az egész szigeten megjelennek, de legjelentősebb előfordulásai a Portoöblöt délről lezáró Calanches, a Calvi környéki tafonimező (1. kép) és az ettől keletre húzódó Désert des Agriátes gránitsivatag. /. kép. Tafoni Calvitnl északra A gránitban néhol paleozóos kőzet van bezárva, amely főleg kristályos pala és gneisz, de tartalmaz fillitet is. Ez a sorozat a szardíniai, jól megkutatott paleozóos metamort összlettel hasonlítható össze, mert a paleozoikumban Korzika Szardíniával és az Esterel-masszívummal (Francia Riviéra) volt együtt. A gránitban - főleg délen - bázikus és intermedier kőzetek: gabbro, diorit, amfibolit fordulnak elő, amelyeknek kora ismeretlen. Portótól északra foltokban homokkő, konglomerátum, radiolarit és devon-karbon faunájú mészkövek vannak. A konglomerátumra antracit, tufa és andezitlávák települnek. A permet vulkáni termékek jellemzik. A korai permből Ajacciótól keletre szubvulkáni képződmények, dyke-ok ismertek. Vulkáni eredetű a sziget legmagasabb hegye, a 2706 m magas Monte Cinto is. Környékén permi riolitok találhatók. A permi riolitok és ingrimbitek Portótól északra jelentős területeket borítanak be. A Monte Cinto vulkánjainak korát az estereli hasonló korú vulkánokkal összehasonlítva határozták meg. A vulkáni képződményekre helyenként triász flóraelemeket tartalmazó, vékony mészkőréteg települ. A varisztíd kőzeteket helyenként fedő autochton vékony, de jelentős előfordulás. A triász mindössze egy-két méter vastag, kvarcitot, dolomitot és mészkövet (Désert des Agriátes) tartalmaz. Ezeket hasonlóan vékony alsó- és középső-jura mészkő és dolomit követi. Corte környékén közvetlenül a kristályos alapon feltehetően felső-jura fehér kristályos, többé-kevésbé márványnyá metamorfizálódott kőzet van, amelyre diszkordánsan felsőkréta konglomerátum és homokos mészkő települ, amely a paleocénben is folytatódik. Délkeleten Solensara környékén ezt eocén nummuliteszes mészkő követi, amely a transzgresszió miatt nyugat felé közvetlenül a bázison van. Az „Alpi Korzika" területét a cortei pikkelyek és a hozzá csatlakozó Iiis öv választja el az „Ősi Korzikától". A flis övezet erősen tektonizált, és legalább két fázisban metamorfizálódott, ezért megjelenése igen bonyolult. Északon a La Balagne körüli autochtont másik autochton kőzetsorozat fedi. Ez takaros rendszerű és ofiolit övet is magában foglal (La Navaicca). Az ofiolit öv rendkívül zavart lefutású, és főleg pilow lávákból és gabbro kőzetekből áll. Ez a hajdani Tethys-óceán aljzatához tartozik. Az öv korát a hozzá társuló radiolarit tartalmú felső-jura - alsó-kréta üledékek alapján határozták meg. Felettük feltűnő módon flis kifejlődésű késő mezozóos sorozatok következnek mészkő és gránit szirtekkel. Ezek középső-kréta földmozgásokra utalnak, és rétegtani hiány után további felső-eocén flis következik. Az „Alpi Korzika" területének legnagyobb részén a „selymes-takaró" található (Schistes Lustrés Nappes). Az itteni palákat a Nyugati-Alpok Piedmont-hegységi kőzeteivel összehasonlítva analógiák alapján feltételezik, hogy metamorf mezozoikumról van szó, korukra egyéb bizonyíték azonban nincsen. Ezek a metamorf mezozóos üledékek Cap Corse-tól Aléria vonaláig terjednek el. A Cap Corse-on mindenütt jelen vannak, onnan délre a szárazföld belseje felé futnak, és a partot csak egy helyen (Moriani Plage) érintik, majd elkeskenyednek, és negyedidőszaki üledékek alatt tűnnek el. A takarót több metamorfózis érte, valószínűleg több tektonikai egység tolódott össze. A „selymes pala-takaró" és a többi egység kapcsolatában sok anomália van. Helyenként a takaró eocén üledékekre tolódott rá. A St. Florenttől délre levő Nebbio-medencében a kőzetek átbuktatott összevisszasága a takaró tetején fekszik, és mezozóos kőzetekből áll. A Cap Corse északkeleti nyúlványán Macinaggionál mezozóos üldekékből áll, és kelet felől tolódott a selymes palák fölé, amelyet az Appenninek fejlődése részeként értelmeznek. Az alpi tektonizmus az eocén végére tehető. Oligocén üledékek vagy vulkáni kőzetek nem ismertek. Miocén kifejlődéssel is csak egy helyen, St. Florentnél találkozunk. Az üledékes övezetben a miocén Alériától 10 km-re nyugatra, alluviális üledékek alatt található. Délen Bonifacionál fordul még elő. Cortétól északra, a Golo folyó mentén belföldi medence van konglomerátumokkal, ami feltételezhetően szintén miocén. A Golo folyón kívüli előfordulások posztorogén molassz kifejlődésűek, kalcium-karbonáttal cementált homokkövekből és konglomerátumokból állanak. A leghíresebb miocén összletek a parti övben leülepedett, keresztrétegzett, sok fossziliát tartalmazó bonifacioi szirtek. Ezek Szardínia legészakibb részén, a Capo Testóban folytatódnak, és ismertek a két sziget közti tengerszorosból is. Azonos korú üledékek vannak a környező tengermélyedésekben is, amelyeknek a vastagsága néhol a 4000 m-t is eléri. Északnyugatra a Ligur-tenger egyik mély, óceáni aljzatú tengervályújában szintén miocén üledékek vannak. Ez a vályú valószínűleg akkor nyílt ki, amikor Korzika leszakadt a Riviéra területéről. A miocén végén a Földközi-tenger medencéje az Atlantióceántól elzáródott, és néhány rövidebb időszakos elöntés után kb. egy millió évig kiszáradt (Messzinai sós krízis). A tengervíz helyét ekkor sós sivatag foglalta el. Ez a sivatagi terület az Atlanti-óceán szintjénél 3000 m-rel mélyebben helyezkedett el. A Földközi-tenger medencéjébe tartó folyók a nagy szintkülönbség miatt zuhatagszerűen ömlöttek a medencébe, ahol tovább folytatták eróziós tevékenységüket, és szűk, kanyonszerű, ősi folyóvölgyeket hagytak hátra. A sós sivatagból zöld oázisként emelkedtek ki a hajdani szigetek, amelyek elég magasak voltak ahhoz, hogy lejtőikre esőt vonzzanak. Az őket körülvevő teljesen holt vidéken egyedül ezek a szigetek voltak az élővilág menedékei, és itt az elszigeteltségben a helyi 55