Hidrológiai tájékoztató, 1998 június

MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vitális György: Emlékezés dr. Papp Károly hidrológiai munkásságra születése 125. évfordulóján

Ilona forrás), 2. Vasas és földes savanyúvizek (Recski csevice, Klarisse forrás, Rókalyuki csevice). 3. Lúgos savanyúvizek (Sasvári kastély környékén) csoportját különbözteti meg. A III. A források környékének geológiai alkotása és a IV. A parádi csevicze gázainak eredetéről című fejezet után V. A sasvári csevicze-források leírása következik (I. Csevicze főforrás a Tarna partján, II. Régi forrás helye a sasvári díszkertben, III. Ujkút a sasvári díszkertben. IV. Régi kút és a V. Bivalykút). A Vf. A csevicze-forrásainak képződéséről című fejezetben megállapítja, hogy a források nem nagy mélységből jönnek, inkább csak mélyebb talajvizekből származnak. A főforrás 13 °C. Minden jel arra mutat, hogy a gázok melegítik föl a pár fokkal a talajvizet. Majd így ír: „kétségtelen, hogy a csevicze úgy szénsavát. mint kénhidrogénjét, valamint esetleges többi gázait is a harmadkori rétegek repedésein felszökő gázexhalácziókból nyeri." „Másrészt ott látjuk közvetlen közelben: a zöldköves andeziteket, az alunitos trachitokat, - a posztvulkanikus hatások eme kétségtelen tanúit, - amelyektől úgy térben, mint időben csak egy lépés választ el, s akkor a mofetták végső exhaláczióinál vagyunk." „Nem tagadom, hogy leírásomban már eleve is a vulkáni utóhatások elmélete felé hajlottam." „Időszakos-e kalugyeri Dagadó-forrás?" (Földrajzi Közlemények, 34. 1. 1906. pp. 22-23.). A Béli (Kodru-Móma) hegységben a Bihar vármegyei Kalugyer községtől. DK-re fakadó híres Izbuk, ún. Dagadó forrással számos szerző, így Vásárhelyi János, Schmidt Adolf, K. Nagy Sándor, Petltő Gyula. Mihulia Sándor, Czárán Gyula és Ballauer Kristóf foglalkozott. Megfigyeléseiket összegezve Papp Károly a szóban forgó cikkében ismerteti, hogy: „Czárán Gyula tehát megállapította, hogy Vásárlielyi-nek igaza volt abban, hogy a forrás vízjátéka télen sem szünetel. Vájjon van-e olyan időszak, amikor a forrás egyáltalában nem tör elő: azt ma még biztosan meg nem mondhatjuk, de Czárán Gyula megfigyelése alapján valószínű, hogy a kalugyeri Izbuk csak szakaszos, azaz intermittáló, de nem időközös, vagyis periodikus forrás." ,A Mezőség vízhiányának orvoslása" című, Pazár István közegészségügyi mérnökkel írt tanulmánya (Bányászati és Kohászati Lapok, XL. II. 19. 1907. pp. 385-399.) a vízben szűkölködő erdélyi Mezőség községein való segítéssel foglalkozik. Az „I. Előzmények"-ben leírják, „hogy a Mezőség legtöbb községében kellemetlen ízű, glaubersós és salétromos, rossz víz van, a mely helyenként trágyalével és egyéb szenynyel is meg van fertőzve." A Mezőségen „a mikor szárazság van, a kutak csaknem egészen kiapadnak, a mikor pedig magas a föld árja, akkor a szennytől ihatatlan és egészségtelen a kutak vize." A „II. Térszíni viszonyok" és „III. A Mezőség földtani szerkezete" című fejezeteket követően a „IV. A talajvizekről" szólva ismerteti a Mezőségre jellemző sós források, továbbá a keserű vizű és glaubersós források jelenlétét. Bemutatja a kolozsi sósfürdő vizét, majd a Horpad. Kőtelend és Marokháza sósforrását. Megemlíti a Mezőségen kívül eső Szék község két sós tavát és hat sósforrását, továbbá Katona és Budatelke hideg sósforrását. A szászpénteki sósforrások és sóstó, Vajola, Bátos és Görgény gazdag sósforrásai a kősótömbök kibukkanásait jelzik. „A tulajdonképeni Mezőség belsejében azonban nagyon szórványosan találunk igazi sósforrást." Ismerteti Bazid, Mezőbölkény, Mezősámsond, Mezőmadaras, Száltelek és Mezőszentgyörgy sósforrásait, illetve sós kútjait. A Mezőnagycsán melletti Virágosvölgyben ismét tömény sósvíz mutatkozik, a kút feneke sótömzs. A közeli Tolnay-íorrás vize glaubersós. A Mezőség közepén Kisczégen glaubersós. Nagyölyvesen keserűsós vizek találhatók. Végül a Mezőség tengelyében, Novalya, Kissármás és Uzdiszentpéter területén is számos, keserű ízű ihatatlan vizű kút van. Az „V. Az ivóvízben szűkölködő mezőségi községek" című fejezetben 22 község vízszerzési lehetőségeivel foglalkozik. A „VI. Vízbeszerzés mélyfúrással" című fejezetben elsősorban Mezőszentmihálytelke, másodsorban Mezőörményes, harmadsorban Uzdiszentpéter, negyedsorban pedig Magyarfráta területén javasol mélyfúrással történő vízszerzést. Megjegyzi, hogy „az alsó mediterránkori agyag- és homokrétegek, közben homokkő és kvarcz kavicstelepekkel, a mik a 800 ni.-es mélység körül nagyobb víztartókat rejtenek magukban s ezekből fölszálló vizet várhatunk." Az elsősorban mélyfúrással történő vízfeltárás mellett másodsorban a Maros és a Szamos folyók kavicságyából együttes vízmű útján lehetséges vízellátási megoldást javasol. „Miskolci környékének geólogiai viszonyai" című (A M. Kir. Földtani Intézet Évkönyve, XVI. 3. 1907-1908. pp. 89-135.) dolgozata „I. Hegy- és vízrajzi viszonyok" fejezetében közli a Színva [és a Garadna) vízgyűjtő területe térképét, melyen mind a látható, mind a rejtett, vagyis földalatti vízgyűjtő határát is feltünteti. Közli a Hámori-tó adatait, megemlíti a Jávorkút, a Kerekhegyi-forrás, a Csirkés-kút, a Szentléleki forrás és a Színva forrásai hidrológiai adatait. Megemlíti, hogy „A környék legnagyobb forrásai ott vannak, a hol az alaphegység pereme véget ér s erre a harmadkori rétegek reátelepülnek." Részletesebben foglalkozik a Felsőforrás, a Királykút, a diósgyőri Tapolcza- és a tatárároki forrás, valamint a görömbölyi Tapolcza forrásaival. Utóbbiakról részletes helyszínrajzot is közöl, melyen mind a négy hévvizű, mind a négy hideg forrás csoportját is feltünteti. ..A budai várhegyi alagút hidrogeologiai viszonyai" (Az alagút vizsgálatára kiküldött bizottság jelentése). Budapest, 1908. Társszerző: Szontagh Tamás, Schwartz Gyula és Machan Ottó. (A jelentés ismertetését lásd: Földtani Közlöny, XXXIX. 3-4. pp. 1909. 175-176.) A földtani viszonyok taglalását követően a .jelentés harmadik része a hidrogeologiai viszonyokat tárgyalja. A bizottság megállapíthatta, hogy az alagútba szivárgó vizek kétségtelenül a fölszínről s nem a mélységből erednek. E talajvizek egy része természetes csapadék, más része pedig a használati és javarészben fertőzött vizek összeszüremléséből származik." „A Várhegy fő vízgyűjtő üregei a régi sziklapincék (mintegy 60), melyeknek vízállásáról a jelentés táblázatos kimutatást közöl. Az ezekben fölgyülemlett víz egy része leszivárog a budaimárgáig s ennek homokosabb padjai mentén tovább folyik a dőlés irányában az alagút felé. Dr. Emszt Kálmán vegyi vizsgálatai kimutatták. hogy a pincebeli talajvizek és az alagútban lecsepegő víz közös eredésüek. Utóbbi vegyi összetételénél fogva romboló (oldó) munkát is végez." „A negyedik részben a vizsgálatokat összegzi a bizottság s arra utal. hogy a víztelenítés kérdésének megoldásánál okvetlenül számolni kell azzal a körülménynyel. hogy az alagút felé szivárgó víz sok meszet rak le. A boltozat és a hegytest között lévő vízréseket, valamint a kövekkel szárazon kirakott hézagokat a szénsavas meszes víz idővel bekérgezte s így lassanként maga előtt zárta el az utat. .Éppen ezért a végrehajtandó javító munkálatokat azzal kell kezdeni, hogy az alagút falától az odaszivárgó vizeket elvezessék." A teljesség kedvéért megemlítjük „A budai Várhegyi alagút vízmentesítése és gyökeres helyreállítása. Az alagút-vizsgálatára kiküldött bizottság második jelentése. Budapest, 1909." tárgyú (MAF1 Országos Földtani Szakkönyvtár 34807/2 jelzésű) dokumentumot, melyben a szerzők leírják, hogy: „A vízmentesítés kérdésének megoldásában főcélunk, hogy a vizeket ne közvetlenül az alagút falazatán, de lehetőleg távolabb fogjuk fel és vezessük el, úgy hogy azok az alagút falát ne is érintsék." Leírták az alagút vízmentesítése céljából elvégzendő munkálatokat és azok sorrendjét. A mellékelt 1:500-as ma. térkép részletesen feltünteti a vízmentesítési munkálatokhoz a kissé nedves részletet, a nedves átázott falazatot, a száraz falazatot, az átázott falazatot, az erősen átázott falazatot meszes bekérgezésekkel, az átázott falazatot vízcsurgásokkal és a teljesen száraz falazat helyzetét. Végül megadja a Várhegyi alagút 1:500-as ma. hossz-szelvényét a vízmentesítési munkálatokhoz. „A szlavóniai Daruvár hévvizű-fürdő védőterülete" (M. Kir. Földtani Intézet népszerű kiadványai, II. 2. Budapest, 1910. pp. 1-35.) című munka előszavában Lóczy Lajos a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója rámutat: „Hogy a magyar közön10