Hidrológiai tájékoztató, 1997

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Góg Imre: A gyulai Kapus-híd "hat-nyolc schukk vizet szorított meg"

a hulladékot ártalmatlanító módszer. A gyakorlatban világszerte az a helyzet, hogy a komposztiizemek bevételei nem fedezik a kiadásokat, és ezért általában valamilyen formában társadalmi hozzájárulásra van szükség. Ez lehet állami dotáció [8], Ezeken a gazdasági kérdéseken kívül, a legfontosabb mégis az, hogy mit érhetünk el ezzel az egész regionális hulladékgazdálkodással, szelektív hulladékgyűjtéssel, komposztálással. Nos, nem mást, mint a hulladék mennyiségének és ezáltal a ráfordítandó költségek jelentős csökkenését. Természetesen bármiféle anyagi vonzaton kívül, a legfőbb cél az, hogy ne terheljük tovább a környezetünket olyan hulladékkal, amit más módon is fel tudnának dolgozni, hasznosítani. IRODALOM [1] Szabó László-Olessák Dénes: Hulladékhasznosítás - szilárd hulladékok feldolgozása. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1983. [2] Horváth László: Települési szilárd hulladékok gyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása, hasznosítása. Kömyezetechnika kézikönyv. Szerkesztette: dr. Barótíi István Környezettechnikai Szolgáltató Kft., Budapest, 1991. [3] Orosz G. Tamás: Debreceni szelektív hulladékgyűjtési kísérlet. Környezet és Fejlődés 111/10-12. Köztisztaság. [4] Nagytérségi regionális hulladékgazdálkodási koncepció elvi körvonalai. Városgazdálkodási Kft., Kecskemét, 1995. [5] Tanulmány Bács-Kiskun megye hosszú távú hulladékkezelési és -elhelyezési stratégiájának megalapozásához. VÁTI tanulmány Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, 1994. [6] Kálmán Miklós: Bajaváros hulladékgazdálkodása. Szakdolgozat, JPTE MFK VGT, Baja, 1995. [7] Környezetvédelmi Lexikon I. A-K. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993. [8] Fehér Gyula: Települési hulladékok eltávolítása és hasznosítása. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977. A gyulai Kapus-híd „hat-nyolc schukk vizet szorított meg" GÓG IMRE A Gyulán átfolyó Fehér-Körösön már a középkorban híd vezetett át. A Maroson szállított erdélyi sóvidék kitermelt sójának egy része, e hídon átvezető úton jutott cl, az Alföld keleti peremvidékére. A 129 éves gyulai török uralom alatt is híd volt, e helyen, és kapu volt annak kezdeténél. A Kapus-híd elnevezése a későbbi évszázadok alatt is megmaradt, amikor már nem volt kapu az itt épült hidakon. 1787-től Békés vármegyén keresztül, Nagyvárad felé haladó postaút is ezen a fahídon vezetett át. Az ármentesítést és a folyószabályozást megelőző időszak előtt gyakran pusztítottak árvizek a Fehér-Körös mentén. Régi feljegyzések szerint nagyobb árvizek 1746., 1750., 1774., 1777., 1782., 1784., 1788. években voltak, de azok tartamáról, kiterjedéséről nem áll adat rendelkezésre. Azt viszont tudjuk, hogy a Fehér-Körösön levonuló árhullámok, de leginkább a jeges árvizek milyen rendkívüli módon rongálták az itt épült fahidakat, és milyen nehéz feladat volt a hidak fenntartása. 1794. november 20-án a Békés vármegyei közgyűlésen megtárgyalták a rendek a gyulai Kapus-híd ügyét. Fontolóra vették, hogy „mennyi költségbe kerül a fahíd és milyen kevés ideig tart". A javításokhoz szükséges fa, milyen nagy erdőpusztítással jár. A fa „matériában" (anyag) is hiány mutatkozik. Elhatározták tehát, hogy a Kapus-fahíd helyén kőhidat építenek. Verlies József mérnök ekkor három vármegye (Csongrád, Csanád és Békés) szolgálatában dolgozott, és a hidak sorát tervezte. Őkészítette el 1807-ben négynyílásúra a Kapus-híd tervét is. (Közben a tervkészítés kezdetén, 1806-ban, újabb árvíz vonult le a Fehér-Körösön.) A Helytartótanács szakszerve az Építési Főigazgatóság nem hagyta jóvá a tervet: „mivel az hoszszabb és szélesebb mintsem kellene, helybe nem hagyatik, hanem egy elkészített új plánum (elképzelés, tervezet) küldetik". Attól is félt a főhatóság, hogy a Fehér-Körös meder feneke a hídpillérck súlyát nem tudja süllyedés nélkül viselni. Jobbnak látták volna ha a hidat fából építik. Békés vármegye ragaszkodott a kőhídhoz. Vizsgálatok és évekig tartó levelezések következtek ezután a híd ügyében. Verlies József Békés vármegyében viselt tisztségétől 1811. május l-jével megvált. Utóda Stednei Péter lett. Ő új háromnyílású boltozott hídtervet készített. Közben a meglevő fahíd: „annyira megromlott, hogy rövid idő múlva használhatatlan lesz" jelentette a főszolgabíró. Később megállapította: „a mostani Kapusfahíd már végső romlásban van". A Helytartótanács ragaszkodott a kétnyílású híd építéséhez és visszaküldta a tervet, hogy azt nem engedélyezheti. 1812-ben Stednei meghalt, helyébe a főispán Bodoki Mihályi nevezte ki. Őaz előzmények ismeretében, 1814. január 28án beadta a Helytartótanács újabb kívánsága szerint készített tervet. Békés vármegye ekkorra megsokallta az Építési Főigazgatóság hétéves akadékoskodását és bejelentették a kétnyílású gyulai Kapus-híd (Nagy-híd) építésének megkezdését, az engedély megadása előtt. Az Építési Főigazgatóság, még ekkor sem nyugodott bele a hídépítés megkezdésébe. Kérték az építkezés abbahagyását. Megírták, hogy a „nemes vármegye önkényes eljárásáért" felelősséggel tartozik. A Fehér-Körös magas vízállásai miatt a hídépítés kezdetét többször halasztani kellett, de az építés alatti időben is többször voltak magas vízállások. Az 1816. évi árvízről ismert, hogy a korszak legnagyobb kiöntése következett be ekkor. Arad megye területéről a Fehér-Körös árvize hamar lefolyt Békés vármegye területére, és itt megtorlódott. A Maros kiöntése egyesült a Fehér-Körös árvizével. A legnagyobb pusztítás c vidéken Gyulavári, Gyula és Csaba belsőségében következett be. Az árvíz alatt és utána, 1,20-2,00 m átlag magasságú - nem összefüggő - védgátakat építettek ekkor, általában a folyómeder szélére. A gyulai Kapus-híd felépítéséhez szükséges 100 köböl (kubik öl) terméskövet a Zarándi-hegység déli oldalán levő milovai kőbányából szerezték be. Az ívekhez szükséges köveket Príntz József radnai kőfaragó faragta. A mederben épült pillérre (vastagsága 1/2 öl) a „tolongó" (zajló) jég szátzúzását szolgáló háromszögletű vasat, a menyházai vashámorban készítették. (A felsorolt helységek mind Arad megyében vannak.) Egy köböl kő helyszínre szállítására 20 szekeret vettek igénybe. így 2000 szekérre volt szükség a kövek Gyulára való szállításához. A szekerek útja a kőbányáig és vissza, 3-5 napot vett igénybe.