Hidrológiai tájékoztató, 1997

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Ponyi Jenő: A Balaton-felvidék fontosabb patakjainak zoológiai vizsgálata

tetésű csatornák többségénél a vízelvezetéssel megegyező irányú a vízbetáplálás. A vízpótlás szempontjából legjelentősebb, ellentétes irányú csatornák nagy része az ATIVIZIG és a KÖVIZIG területén található. A tíz évvel ezelőtti helyzethez képest a politikai és gazdasági életben bekövetkezett változások teszik szükségessé, hogy a kettős rendeltetésű csatornáknak a területi vízgazdálkodásban betöltött szerepét, e rendszerek jelentőségét ismételten megvizsgáljuk. Nézzünk a megváltozott tényezők közül néhányat! A mezőgazdaság szerkezet- és tulajdonváltozása, a piaci lehetőségek módosulása következtében a vízzel szemben támasztott igények - mind a hiány, mind a többlet szempontjából - felerősödtek. Az elmúlt évek időjárása, a rendkívülien hosszan tartó és fokozottan aszályos időszak, a szélsőségek erősödése az öntözővíz iránti igényt - és a természetvédelmi, rekreációs vízigényt is - fokozta, „természetesen" elsősorban ott, ahol a mezőgazdasági termelők nem tudtak ahhoz hozzájutni. Figyelembe kell venni, hogy a földterület értéke megnőtt, a kisajátítási lehetőségek megnehezedtek, az új csatornák létesítésének lehetőségei beszűkültek. Csökkent az állami szerepvállalás, ma már nemcsak az állami költségvetésnek kell biztosítania a belvízi üzemelési/fenntartási költségeket (sőt a jelenlegi gyakorlat szerint a kettős működtetésű csatornákra az üzemeltető vízügyi igazgatóságok csak a vízszolgáltatásból származó bevételeket tudják visszaforgatni). Megváltozott az állami tulajdonban, vízügyi igazgatósági kezelésben levő kettős rendeltetésű csatornák üzemeltetőinek köre, korábban a két tevékenységet nem ugyanaz a szervezet látta el, napjainkban az üzemeltető az alapfunkcióból fakadóan, a két feladat biztonságos összehangolása érdekében szinte kivétel nélkül a területileg illetékes vízügyi igazgatóság. Nemcsak a vízügyi igazgatósági, hanem a társulati kezelésű műveknél is, egyre több helyen merül fel a vízelvezetés mellett a vízpótlás is, kiszélesedett a kettős működtetéssel szembeni igény. Melyek a legfontosabb megválaszolandó kérdések, hogy megnyugtatóan tudjunk dönteni a kettős célú működtetésről, az ilyen irányú fejlesztésekről Fel kell tárni, ki kell elemezni az elmúlt évek üzemeltetési tapasztalatait, meg kell keresni az üzemelési optimumokat. A biztonságos üzemeltetés érdekében - az állami feladatok lehatárolása és a költségvetésből történő finanszírozása mellett - meg kell teremteni a közös teherviselés feltételeit, az érintettek (tárcák, illetve vízhasználók) között a művek üzemeltetési és fenntartási költségeit - funkciók szerint is - meg kell osztani. Itt nem csak a belvízelvezetésre, illetve a vízpótlásra kell gondolnunk (amire különböző megoldások kerültek kidolgozásra), hanem be kell vonnunk a teherviselésbe az egyéb vízhasznosítókat, vízhasználókat - pl. a horgászokat, a halászokat, illetve azokat a „vízszennyezőket", akik miatt hígítóvíz bevezetése vagy többlet fenntartási munkák végzése szükséges. Az egész üzemeltetési rendszert (első lépésben csak) konfliktus minimumra lehet optimalizálni, a nemzetgazdasági szint a távlati jövő. Fentiek ismeretében kell megfogalmazni, kell újrafogalmazni a vízpótlási fejlesztési lehetőségeket, ezen belül a kettős rendeltetésű csatornák fejlesztési lehetőségeit, különös tekintettel arra, hogy a tervezési stádiumban levő nagytérségi vízpótlási projektek megvalósítása (a már említett szigetközi mentett oldali vízpótlás mellett sem a Duna-Tisza közi hátság, sem a Jászság, sem a HTVR) nem képzelhető el a meglevő vízelvezető hálózatok igénybevétele nélkül. TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK A Balaton-felvidék patakjainak zoológiai vizsgálata DR. PONYI JENŐ MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany I. Előzmények, történeti visszapillantás A Balaton-felvidék patakjaiban a gerinctelen faunakutatás korai gyökerei az 1900-as évek első felére nyúlnak vissza. Ekkor tesz először említést Entz G. [3] és Dudich [1] a Balatonba folyó patakok Astacus astacus és Synurella ambulans rákjainak előfordulásáról. Az intenzívebb patakkutatások 1932-ben, illetve 1953-ban is a víziatkák (Hydracarina) gyűjtésével indultak el (Dudich, Ponyi), melyek feldolgozását Szalay [15] végezte el. Stiller [\ A] néhány patak Peritricha-fajait vizsgálta. A patakkutatás fontos állomását jelentette Entz G. cikke [4], melyben a Balaton és víz környékének puhatestű faunáját dolgozta fel. Cikkében több, elméletileg is fontos problémát említ: felmerül az a kérdés, megvonható-e a Balaton körül egy olyan terület határvonala, amelynek faunája önálló egységként tekinthető... tudjuk-e, vajon meddig teijed az a Balaton körüli terület, amely biológiai szempontból együvé tartozónak mondható. Kérdéses az is, hogy, vajon egy ilyen elhatározásnak vane egyáltalán megindokolható alapja". „...az eddig alkalmazott módszerrel, ti., hogy alkalmi kirándulások gyűjtése eredményeiből akarnók faunánk képét megrajzolni, mint arra Dudich Endre (1928) is rámutatott, nemcsak idejét múlta, de lehetetlen is; előbb kivágják a Balaton körüli erdőket s változik a tó kerülete kultúrterületté, minthogy mi azt ezzel a módszerrel átkutattuk volna. Ma rendszeres, alapos és részletes kutatásokra van szükség, még « Balaton környékén is". „...De mindaddig amíg a Magyar Nemzeti Múzeum vagy más közintézmény a gyűjtések elvégzésére kellő pénzügyi fedezettel, közlekedési eszközzel, Tihany kellő számú tudományos személyzettel nem rendelkezik, mindez jámbor óhajtás marad. Pedig hazánk faunisztikai átkutatását meg kell valósítanunk, ezt elvárja tőlünk a tudományos világ, ez nemzeti kötelesség." (dr. Entz Géza, 1941). 18