Hidrológiai tájékoztató, 1997

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vitális György: Emlékezés dr. Miháltz István hidrológiai munkásságára, születése 100. évfordulóján

gati sarkánál befolyó artézi víz, keleti sarkánál - artézi víz eredetű - szennyvíz táplálja. A tó fenekét mindenütt néhány dm-cs rothadó iszap fedi. A tó keletkezését és jelenlegi formájának kialakulását a téglagyári bányagödörre vezeti vissza, de a környék szódafelhalmozódásai alapján egy korábbi természetes tó létezését is feltételezi. Ezzel a cikkével gyakorlatilag elindítja a Duna-Tisza közi szikes tavak korszerű kutatását és vizsgálatát. „A Tisza lebegő és oldott hordaléka Szegednél" (Hidrológiai Közlöny, 1938) című dolgozatában az 1935 szeptemberétől 1936 szeptemberéig végzett, a Tisza különböző vízállásánál a parttól 10 m-re vett és jó átlagot adó vízminták laboratóriumi vizsgálatával meghatározta és grafikonokon, illetve táblázatokon ábrázolta azok eredményét. A lebegő hordalék 0,03 g/l legkisebb mennyisége az őszi tartós alacsony vízállás idején, míg a hordalékmaximum 1,48 g/l, az oldott sók minimum értéke 0,07 g/l, maximuma 0,24 g/l volt. „A Duna-Tisza-csatorna geológiai viszonyainak tanulmányozása" (A Földmívclésügyi Minisztérium „A Duna-Tiszacsatorna" című kiadványa, 1947) című munkájában közli a földtani vizsgálatok menetét, a terület morfológiai tagolódását, a terület felépítésében szereplő képződmények anyagát és települését, valamint a csatorna vonalában fúrással feltárt képződmények korbeosztását. Leírja, hogy „A fúrások alkalmával az egyes rétegek természetben tapasztalható vízáteresztő-képességének megvizsgálására kísérleteket végeztünk olyan módon, hogy a fúró béléscsövét a kérdéses rétegbe lebocsátva, a csőből a talajvizet kiemeltük. Ilyen módon újabb víz csak a vizsgáit rétegen át, alulról juthatott a béléscsőbe. A homokos vályogokban a talajvíz emelkedése 15 perc alatt 6-25 cm volt." Közli a vizsgált anyagok szemcseösszetételi görbéit és a vízáteresztési próbák adatait. A fontosabb képződmények: a kissé és erősen vályogos homok, a homokos és vályogos lösz, a homokos vályog, a tőzeges, homokos vályog és tőzeges vízi lösz, valamint az agyagos vályog. A kiadvány II. mellékletében közzétett: „A Duna-Tiszacsatorna nyomvonalának földtani szelvénye" bámulatos alapossággal készült és 24-féle földtani képződményt tartalmaz. Ez a rajz az első nyomtatott megnyilvánulása a Miháltz-(é\e kiváló ábrázolástechnikájú földtani szelvényeknek. Az Alföld földtani térképezése keretében készült „A Duna-Tisza köze déli részének földtani felvétele " (A MÁFI Évi Jelentése az 1950. évről, 1953) című munkájában a Duna-Tisza tervezett csatorna szelvénye menti, valamint a Moldvay L.-dal együtt szerkesztett Báta (Baja)-Szentes közötti DNy-EK-i szelvényén is ábrázolt rétegsorok értelmezése alapján mind a vízföldtani adottságokra, mind a Duna-Tisza köze földtani fejlődéstörténetére fontos adatokat szolgáltatott. A 30 m-es sekélyfúrások alapján I-VI. löszszintet mutatott ki, melyeket futóhomok rétegek választanak el egymástól. Az „Erosionszyklen-Anhciufungszyklen" [Erózióciklusok felhalmozódásciklusok] (

Acta Miner. - Petrogr., Szeged, 1955) című értekezése, miként Molnár B. [4] is megjegyzi: „Szorgalmas és kitartó munkájának egyik nagyszerű eredménye, hogy a folyóvízi letárolásban és üledékképződésben felismeri az eróziós és felhalmozódási ciklusokat és tisztázza azok törvényszerűségeit." A tanulmány ábráiból is kiválóan kitűnik: a letarolási terület teraszainak, illetve erózióciklusainak megfelelő felhalmozódási ciklusok felismerhetők a feltöltött medencében. Az MTA Szegcdi Bizottsága által szervezett, az Alföld szikes vizeinek sokoldalú rendszeres tanulmányozása keretében készült Mucsi M. társszerzővel „A kiskunhalasi Kunfehértó hidrogeológiája " (Hidrológiai Közlöny, 1964) című tanulmánya minta- és példaszerűen szemlélteti a tó hidrogeológiáját. A tanulmány összefoglalása megemlíti, hogy „A megismert pleisztocén és holocén rétegsor eolikus és állóvízi származású. Az előkerült puhatestűek a Würm száraz szakaszai alatt is legalább időszakos vízborítást jeleznek; a Kunfehértó tehát átöröklődött, ezért a tó eredetét nem a holocén mogyoró szakaszától kell számítanunk, a futóhomok mozgásnak csak befolyásoló szerepe volt. A környék földtani és morfológiai viszonyai alapján a vízháztartási egyenleg kb. évi félmillió m

3-es hiányát a talajvíz pótolja, a tónak talajvízgyűjtő területe van. A földtani helyzetből nem valószínű, hogy a rétegvizek a vízháztartásban szerepet játszanak. A vízmennyiség artézi kutakból és tavaszi vadvizekből való növelése, illetve a szint állandósítása, elvezető csatorna nélkül, előreláthatólag a víz kemizmusát lényegesen nem változtatja meg." Mucsi M. és Miháltzné Faragó M. által sajtó alá rendezett „A Tisza-völgy déli részének vízföldtana" (Hidrológiai Közlöny, 1966) című posthumus tanulmány 1 db vázlatos földtani térkép és 7 db túlmagasított földtani szelvény kíséretében közli a negyedidőszak végének földtani folyamatait, a vízzáró és vízvezető képződmények térbeli helyzetét a Tisza jobb partján, a folyószabályozás következményeit, valamint a talajvíz mozgásának és felfakadásának szegedi lehetőségeit. A 10-30 m-es sekélyfúrások részletes anyagvizsgálati eredményei alapján szerkesztett földtani szelvények figyelemre méltó részletességgel és hűen tükrözik a terület földtani, vízföldtani és építésföldtani adottságait. A szelvények mind a folyóvízi (A), mind a szélhordta (B) üledékeket kellő finomsággal érzékeltetik. így a folyóvízi üledékek sorában: 1. Középszemű homok; 2. Közép- és aprószemű homok átmenete; 3. Aprószemű homok; 4. Apró- és finomszemű homok átmenete; 5. Finomszemű homok; 6. Iszapos finomhomok; 7. Iszapos aprószeinű homok; 8. Finomhomokos iszap és iszap; 9. Agyagos iszap; a szélhordta üledékek sorában: I. Futóhomok, közép- és aprószemű átmenete; 2. Aprószemű futóhomok; 3. Löszös futóhomok; 4. Löszös finomhomok; 5. Finomhomokos lösz; 6. Jellegzetes lösz; 7. Iszapos lösz; míg az egyéb jelzések közül: 1. Erősen humuszos rétegek; 2. Kissé humuszos rétegek; 3. Mésziszap; 4. Meszes, mésziszapos rétegek; 5. Tőzeges rétegek; 6. Tőzeg; 7. Mesterséges feltöltés; 8. Fúrásokban észlelt talajvízszint; 9. Pleisztocén- és holocén üledékek határa jelölést különböztet meg. A túlmagasított szelvényeken különösen kiugróak mind az egykori, mind a mai vízfolyások völgyei, továbbá jól követhető a talaj- és a rétegvíz áramlási, illetve utánpótlódási lehetősége. További posthumus hidrológiai témájú tanulmányai sorában „Az Alföld déli részének földtani és vízföldtani viszonyai" (Hidrológiai Tájékoztató, 1966) című, nagyobb lélegzetű dolgozatában ismerteti az idősebb medence üledékeket, majd a felszínközeli képződményeket: 1. A Duna völgye; 2. A Duna-Tisza közi hátság; 3. A Tisza völgye és 4. A Tiszántúl területére bontva tárgyalja. Közli az Alföld déli részének földtani térképét a felszíni képződményekkel és a felszíni képződmény alatti rétegekkel. A Duna-Tisza közén részletesen jellemzi a szélhordta, a Tisza völgyében és a Tiszántúlon a folyóvízi üledékek települési viszonyait. A néhány jellemző földtani szelvény mellett közli a szélhordta homok és lösz fajták, valamint a folyóvízi üledékek típusainak összehasonlító szemcseösszetételi görbéit. Ez a dolgozata is mind a Magyar Alföld részletes földtani és vízföldtani megismeréséhez, mind az érintett területek vízgazdálkodási feladatainak megoldásához nélkülözhetetlen igen értékes alap- és összehasonlító adatokat szolgáltat. A „Geology of the near-surface layers of the Great Playns of Southern Hungary" (Acta Geologica Hungarica, 1965) és az azonos szöveggel és ábraanyaggal ugyancsak (Mucsi M. sajtó alá rendezésével) megjelent "A Dél-Alföld felszínközeli rétegeinek földtana" (Földtani Közlöny, 1967) című tanulmányban ugyancsak a 1. Duna-völgy; 2. A Duna-Tisza közi Hátság; 3. Tisza-völgy és 4. Tiszántúl fejezetekre bontva, rövi6