Hidrológiai tájékoztató, 1996

2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Somogyi Sándor: Millecentenárium és a "második honfoglalás"

re, a balfi kénes forrásokra, a Fertő tó parti Balftól északra levő két és a Halász kunyhói savanyúvíz forrásra, valamint Kópháza község két savanyúvizet adó kútjára. A szénsavömléseket, melyek a savanyúvizeket adják az őrvidéki (burgenlandi) bazaltvulkánosság utóvulkáni tevékenységének tekinti. Az „Ásványvíz kutatások a Fertő-vidéken " című (Természettudományi Közlöny, 1964) Tárczy-Hornoch A. társszerzővel készített tanulmányában az osztrák ásványvízkutatások magyar területen való folytatásához végzett szimmetrikus elrendezésű négyelektródás módszerrel készült geoelektromos méréseket ismerteti. Az „ Über die Entstehung der Thermen in Budapest" című (Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland, Eisenstadt, 1965) tanulmányában a budai melegforrások keletkezésére a földtani adottságok alapján következtet. A csapadék a felszíni dolomit és mészkő, valamint az eocén mészkőösszletben a mélykarsztba szivárog. Ismerteti a mélykarsztvíz áramlási viszonyait, a hidegebb és a melegebb karsztvíz keveredését, majd a hévíz törésmenti feltörését. A Dunántúli-középhegység melegforrásai, beleértve a budapestieket is, ott keletkeznek, ahol a karsztosodott hegységek a fiatal üledékkel nagy_vastagságban kitöltött medencékkel érintkeznek. Az „Ásványvízkutató fúrás Fertőrákoson" című (Hidrológiai Közlöny, 1969) Kessler H. és Kisházi P. társszerzővel készített utolsó hidrológiai témájú cikke a Tőle megszokott alapossággal ismerteti a 150 m mély fúrást, amely az elvárásokat teljes mértékben igazolta. A mörbischi (fertőmeggyesi) fúrással szemben a víz nem az 50-120 m közötti rétegösszletben jelentett nagyobb koncentrációt, hanem a 12-50 m-es mélységközben 25 949 mg/l-t, ami az osztrák oldalon feltárt vizét felülmúlta. Az Egészségügyi Minisztérium a vizet alkalikloridos és szulfáttartalmú keserűvízként gyógyvízzé nyilvánította, melynek brom-ion tartalma jelentős. * » * Vendel Miklós nagyszabású ásvány-kőzettani és ércteleptani munkássága mellett az előzőekben vázlatosan bemutatott hidrológiai témájú írásai szakmai tevékenységének csak kisebb hányadát képviselik, de ezek is mintaszerű példás és figyelemre méltó alkotásai egy vérbeli tanárnak és kutatónak. Befejezésül a Hidrológiai Közlönyben [6] közzétett nekrológja zárómondatait idézem: „Tudományszeretete, sokoldalú képzettsége és alapossága minden időben mérceként állítható a fiatal nemzedékek számára. Az emelkedett gondolkodású ember, és az elvállalt feladatokat magas színvonalon megoldó tudós Szelleme, az elkövetkezendő időszakban is fényes üstökösként világítja be a magyar tudományos élet egét." Dr. Vitális György IRODALOM [1] Bogsch L.: Vendel Miklós 1896-1977. Geonómia és Bányászat, 10.1-2.1977. 111-119. [2] KaszapA.: Vendel Miklós (Sopron, 1896. okt. 8.- Sopron, 1977. febr. 7.) In: Magyarok a természettudomány és a technika történetében. Életrajzi Lexikon A-tól Z-ig. Budapest, 1992.553-554. [3] Kisházi P.: Dr. h. c. Dr. Vendel Miklós 1896-1977. BKL-Bányászat, 110. 7. 1977. 500-501. [4] Némedi Varga Z.-Hajdúni Molnár K.-Verebélyi K: A földtan-teleptani tanszék. BKL-Bányászat, 112. 8.1979.505-513. [5] Szddeczky-Kardoss E.: Vendel Miklós emlékezete. Földtani Közlöny, 107.3-4. 1977. 256-265. [6] Vitális Gy.: Dr.Vendel Miklós (1896-1977). Hidrológiai Közlöny, 57. 6-7. 1977. 241-242. ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK Millecentenárium és a „második honfoglalás" A Hidrológiai Tájékozató f. évi áprilisi számában jelent meg dr. Vitális György: „Hidrológiai gondolatok Magyarország millecentenáriumán" című további gondolatokat ébresztő tartalmas megemlékezése, amiben nagyvonalakban bemutatta hazánk vízrajzi képét a honfoglalás időszakában. E rövidsége ellenére is kitűnő helyzetképet nyújtó összefoglalás felveti azt az alapvető kérdést, hogy miért, mikor és mennyiben változott meg az ország hidrológiai állapota? Az alábbiakban ezekre az időszerű kérdésekre szeretnénk röviden válaszolni. Az állandóan vagy időszakosan rendszeresen vízzel borított területek nagysága a Vitális Györgytől is idézett Lászlóffy-iéle 1938-as térkép szerint a történelmi Magyarországon 38 600 km

2 volt, ami közel 12%-os területi arányt jelentett. Azonban ez az árterület sem völt állandónak tekinthető, mert kiterjedését folyamatos természeti (pl. a szintváltozások) és társadalmi hatások növelték. Utóbbiak közül különösen az erdőirtások voltak nagy jelentőségűek, mert az erdők területi csökkenése az árhullámok összegyülekezési idejét is csökkentette (az ún. retenciós tényezőt) és emiatt az árhullámok magassága fokozatosan emelkedett. A török hódoltság utáni 18. században 50 000 km

2-re számítják az erdőterület fogyását, ami természetesen erőteljesen növelte az árvizek kiterjedését. Emiatt a napi vízszükséglettől az ártér peremére kényszerített települések nagy számban voltak kénytelenek helyet változtatni. De az ártér peremére telepítette a népességet a foglalkozása is. Kolosváry Gábor írja (1928) például, hogy a Tisza menti 112 településből 52-őt a halászok alapítottak. A települések veszélyeztetése mellett a 18-19. századi vízviszonyok akadályozni kezdték a termőterületek folyamatos térhódítását is. A török kor után örvendetesen szaporodó lakosság szükségleteinek kielégítésére rohamosan teijeszkedtek a mezőgazdasági területek. Az Alföldön a megművelt terület 1720-ban csak 470 000 kat.hold volt, ami 1787-ben már annak hatszorosára, 2 860 000 kat. holdra növekedett. Lassan elfoglalta az ármentes térszín egészét és az árterek pereméig hatolva, azok korlátozását igényelte. Ehhez járult a napóleoni háborúk hatalmas mezőgazdasági konjunktúrát gerjesztő hatása, valamint a Bécset (1830) és Pestet (1838) is elpusztító árvízi csapásoknak a lakosság gondolkodását is befolyásoló, megrázó traumája. Az említett főbb hatásoktól kiváltott és zömmel a 19. század folyamán elvégzett folyószabályozások, ármentesítések és belvízlecsapolások eredményeként a korábbi természetes ártérből a védgátak segítségével 36 800 km

2-t mentesítetek s az ártér a gátak közé foglalt 1800 km

2-es hullámtérre zsugorodott. A mai országterületre 22000 km

2-nyi természetes ártér jut, amiből közel 4000 km-t kitevő gátrendszerrel 20 500 km

2-t mentesítettek és 1500 km

2 maradt meg hullámtérnek. A szabályozásoktól érintett folyók eredetileg közel 4100 km-es hosszát 706 átvágással 2426 km-re rövidítették. A védgátak az „ősi" ártéren kívül védik azt a további 25 000 km

2-es területet is, amit a megemelkedett szinttel levonuló árhullámok ma már veszélyeztetnek. A védett területek belvízmentesítését 40000 km-es csatornahálózat biztosítja, melyeknek vizét árvizek idején 650 16