Hidrológiai tájékoztató, 1994

2. szám, október - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Pálfai Imre: Az 1974. évi rendkívüli szárazság emlékezete

essönk nem volt, és mivel a tél többnyire száraz időkkel múlt-el: a földek annyira meg-repedeztek a szárazságtól, hogy nyáron a nagy hévségtől se repedezhetnek-meg inkább; minekokáért az őszi vetésekhez kevés reménységünk vagyon. " A tavaszvégi súlyos helyzetet a Magyar Kurir tudósítója az 1794. május 23-i számban a következőképp ecseteli: „Kettős isteni ostor láttatik ebben az esztendőben szegény >Magyar hazánkat nyomni, u.m. a rendkívül való nagy szárazság; és a gyakor gyulladások. Minden környékről jött leveleimben ezt a panaszt olvasom, hogy múlt Februaristól fogva, vagy telly ességgel semmi, vagy igen kevés esső vált, hogy a nagy szárazság miatt az őszi vetések ki nem hányhatták jól a kalászokat, hogy már is meg sárgultak, hogy a szénát termő réteken a füvek töveikről mind ki égtek, hogy sok helyeken szénázni, s a hol széna nints szalmázni kelletik a barmokat; hogy a tavaszi terméshez, leg kevesebb reménység sem lehet; hogy a kerti vetemények, a hol nem öntöztettek, egészlen semmivé lettek. " Debrecenben is hasonlót lehetett tapasztalni. Auer János naplójának 1794. május 25-i bejegyzése szerint „Az előbbi egész őszőn és egész télen nem volt eső, az egész tavaszon csak két alkalommal. Eddig nagy a szárazság, a por és a szeles idő. Az őszi vetésből nem lett semmi, minden tövestől kiszáradt. 24-én kezdett esni " {Időjárás, 1952. 119. oldal.) Versec város történetírója szerint az 1794. évi ínség Magyarország vidékei közül leginkább a volt Bánátot sújtotta. A korabeli feljegyzésekben többek között ez olvasható: „Az 1794. esztendő tartós szárazság következtében igen sovány aratást nyújtott, minél fogva az élelmiszerekben nagy szükség állott be, a mi leírhatatlan nyomort hozott vidékünkre. Már 1793. év november hava óta (különben ez év is csak középszerű termést adott vala) nem volt eső, hó pedig éppen semmi. 1794. év január havában nagy hideg és szárazság uralkodott melyet csak egyszeri hóesés szakított vala meg, az első és utolsó ez év telén. A bekövetkezett nyár csaknem egészen harmat és eső nélküli volt, hősége ellenben folytonos s majdnem elviselhetetlen. A földek és kertek növényzete elszáradt, s a gabona ritka kalászait szárastól gyökerestől kellett a földből kitépni, hogy csomóba kötni lehessen. Egy hold gabonával bevetett föld alig adott 4-5 mérő magot. Szalma, széna, általán véve a takarmány füvek és zöldségek épen semmi termést sem szolgáltattak. A mindent megperzselő nap lángsugarai annyira kiszárították a kutakat és a források legtöbbjét, hogy a helységben szükségelt vizet mérföldnyi távolból kellet hozni " (Milleker Bódog: Versecz szab. kir. város története. Bp. 1886.1. 222. oldal.) A Budán az 1780-as évek elején megkezdett hőmérsékleti és csapadékmérések 1793-ban sajnos megszakadtak, így 1794-ből sincs adatunk. Hőmérséklet-mérések azonban máshol is folytak, s ezek teljes mértékben alátámasztják a leírások túlzónak tűnő megállapításait. Temesváron Klapka Károly József 1780-1803 között végzett hőmérsékleti megfigyeléseiből, amelyek általában is magas értékeket mutatnak, kiemelkedik az 1794. esztendő 15,6 °C-os középhőmérséklete és a júliusi 27,3 °C-os középhőmérséklet. (Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701-1800-ig. Bp. 1970. 546. oldal.) A csapadék számszerű mennyiségére a korábbi aszályos évek adataiból következtethetünk. Az 1789 októberétől 1790 szeptemberéig terjedő mezőgazdasági évben Budán mindössze 277 mm csapadékot mértek. 1793/94 hasonló időszakában is ilyesmi, vagy még kevesebb csapadék lehetett, mert Korizmics László tudósítása szerint ebben az időszakban Szolnokon „ oly nagy szárazság uralkodott, hogy fölülhaladván az 1790-dik eszendőnek terméketlenségét sem az őszi sem a tavaszi vetésekből csak vetni való magot sem lehetett fölvenni; a szénának hasonlóan sem gyepen, sem a tiszta rétségen semmi termése sem volt, mivel egész nyáron által barmainkat az éhségtől a rétség (nádas) által menthettük meg." (JHortobágy, 1863. 135. oldal.) Az állatokat azonban nemcsak az éhség, de a szomjúság is kínozta. Füzesgyarmat vidékén az 1794. évi szárazság oly fokra hágott, hogy „ ivó víz nem volt sehol a marhák számára: a Bucsai Major alatt lévő Berettyó árkában kellet kutakat ásni... az ivó víz dolgában olly nagy szorultság volt..., hogy Rétségekenn szerte, a Láp lyukakat kellett keresniek és csak azokból kaphattak magoknak messziről ivó vizet." (Gacsári István krónikája. Békésmegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Egylet Évkönyve, 1880-81.153. oldal.) A szűk esztendő főképp a szegényebb néprétegeket juttatta sanyarú sorsra. Szentesen, ahol „ 1794-ikkEsztendőbe semmiféle élet sem széna egy szóval semmi sem termett mivel sem tavasszal sem nyáron semmi eső nem volt sem harmat nem járt tsak a sok szél vész és ekkor kővetkező télenn oj szük idő lett hogy az emberek kéntelenittettek tul a Kurtzánn gyékény tövet ásni mejet béngyélének neveztek el és azt meg szárították meg törték igy pogátsának meg sütötték igy táplálták sok szegény emberek magokat és a következő évbe a Császár osztogatott ki vetni való búzát árpát a lakosoknak." (Zalotay Elemér: Petrák Ferenc krónikája. Szentes, 1933. 6. oldal.) Kiskunhalason „Ezen esztendőben szerfelett való szárazság uralkodott, egész tavaszon és nyáron által majd semmi eső nem volt, az ég kárpitja reggel és estve veres levegővel volt beborítva, és harmat is megszűnt lenni Ezek miatt lett a gabona és széna szükség." (Toóth János: Kis-Kun-Halas története. Nagykőrös, 1861. 48. oldal.) További részletek a Magyar Hírmondó-ból. Halasról, június 20-án: „Az időnk sovány, és sem szénánk, sem semmiféle életünk s gabonánk nem lesz." Gyuláról, június 21-én: „Felette nagy szárazság jár nállunk, úgy hogy a marha döglik Sem legelő, sem széna, sem élet nem lessz." A Szolnokról június 25-én kelt híradás azt közli, hogy itt némely értetlenek a nagy szárazság okát a boszorkányokban keresték „ minek okáért sürgették, hogy a boszorkányságról gyanús Asszony-személlyek vizsgáltassanak meg, förösztés által." Debrecenből, július 5-én: „nálunk és a körülöttünk levő Helységekben, nem is aratás (mint hajdan szokott lenni) hanem csak kaszálás lészen, kivált a tavaszi vetésekre nézve, a melyek a legjobb helyeken is, tsak egy bak arasznyiak: sőt bár sok hellyeken kaszálni lehetne. " Egy külföldi utazó, aki a honi mocsarak és a madárvilág után tudakozódott, hallotta, hogy egy mérföldnyi távolságra is lehet csónakázni és számtalan vadat lőni, kellemetlenül csalódott, mikor megtudta, hogy „ az idei nagy szárazság miatt, minőre még a legidősebb emberek sem emlékeznek, a körülmények egészen meg\'áltoztak s a környéken több mérföldnyire, a folyókat kivéve, egy csepp vizet sem találhatni s így semmiféle vízimadár sincs, legfeljebb egy néhány elég távoli helyen... leginkább a legritkább darabok, melyek máskor itt épen nem ritkák, mint a fehér kócsag, a pelikán stb. jelenleg épen nincsennek itt. •" (Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793-94-ben. Bp. 1887. 88. oldal.) A fent idézetteken kívül a nagy szárazságról szólnak az ország más vidékeiről is (Jászberény, Rábakovácsi, Ráckeve, Szatmárnémeti, Szarvas, Sződ, Újvidék, Vas megye, stb.). Az aszály nemcsak az Alföldet, de az erdélyi és a felvidéki területeket is sújtotta. A folyók alacsony vízállása miatt akadozott a hajózás, pl. a Maroson, s ez sóhiányt is okozott. A Duna augusztus végén áradt meg, elborítva a Csallóközt, de a kiszáradt földek a kiömlő víz felét könnyen elnyelték. (Réthly A. idézett munkája.) Az 1794. évi nagy szárazságról több költőnk is megemlékezett. Egyikük verses énekének csupán a címét közöljük, mert az is érzékelteti a helyzet rendkívüliségét és súlyos következményeit:,, ÖRÖKEMLÉKEZETRE FEL EMELTETETT OSZLOP MELLY Az 1794 és 1795dik esztendőkben Szegény Magyar Hazánkon által ment Istennek sullyos TSAPÁSÁT, a Gabonáknak terméketlenségét, földi veteményeknek elvesztését, és drágaságát, adja előnkben rövideden MELLYET mind maga tapasztalásából, mind hiteles embereknek tanú-bizonyságából öszve-szedett, és írt NAGY MIHÁLY, Sz. György havában 1795. esztendőben. " 17