Hidrológiai tájékoztató, 1994

2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Varga Ferenc: Emlékezés Malina Gyulára, halála 75. évfordulóján

levő emlékműve, a Budapest - csepeli Nemzeti- és Szabadkikötő zárt medencéjének a bejárati zsilipje, a Kvassay zsilip. A mai vízügyi tudósok, szakemberek társasága, a Magyar Hidrológiai Társaság róla nevezte el ^vasíűy-díjnak a legnagyobb kitüntetését. Ez a megemlékezés nem a méltatását szolgálja, hisz azt annyian megtették már. A műveinek, alkotásainak, módszertanának számbavétele azonban önmagáért beszél. Kirajzolja az első magyar vízügyi vezetőt, a polihisztort, a közmegegyezést kereső országépítőt. Hajói értjük a hetvenöt év távlatából érkező üzenetét és engedelmeskedni akarunk a szándékainak, akkor ne dicsérjük Őt, hanem kövessük! Dr. Bognár Győző Vásárhelyi-díjas Tájékoztatási Bizottság Emlékezés Maiina Gyulára, halála 75. évfordulóján (1853-1918) A hír a „Délmagyarország" 1918. december 4-i számában jelent meg: „Maiina Gyula a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat nyugalmazott főmérnöke, műszaki tanácsos, életének 65. évében hétfőn spanyolbetegségben meghalt. Az öregurat, aki Szeged közéletében és társadalmi mozgalmaiban jelentős szerepet vitt, ... szerdán délután 2 órakor a felsővárosi Dugonics temetőben lévő családi sírhelyen helyezik örök nyugalomra." Maiina Gyula Esztergomban született, 1853. május 24-én. Felsőbb tanulmányait a zürichi Eidgenössische Technische Hochshulé-n végezte 1871-76 között. Működését a MindszentApátfalva Ármentesítő Társulatnál kezdte. 1878-ban lépett állami szolgálatba Sátoraljaújhelyen. 1881-től középítészeti felügyelő, és a Tiszai osztály főnöke. 1890-ben lett a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat igazgató főmérnöke és itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Egész élete munkásságát a Tisza-völgy ármentesítése és a folyószabályozási munkák határozták meg. A múlt század 80-as éveinek közepéig egy rossz koncepció alapján folytak a szabályozási és ármentesítő munkák a Tisza völgyében: a mederrendezések állami, a töltésépítések viszont társulati feladatot képeztek. A Vásárhelyi Pál által megfogalmazott elveket - miszerint a folyószabályozás és ármentesítés elválaszthatatlan és minden ármentesítési kísérlet hiábavaló, ha nem kíséri az árvizek levonulását meggyorsító mederátvágások megvalósítása - nem vették figyelembe. A társulatok a védgátak kiépítését már a 60-as évek végére befejezték, a Tisza szabályozását szolgáló átvágások azonban csak az 1890-es évekre készültek el. A rossz koncepció és a Vásárhelyi-íé\e terv megtagadása, nagyon sok árvízi katasztrófának volt oka a 80-as évekig. Áz eredeti terv szerint ugyanis az átvágásokat alulról felfelé haladva, a töltéseket pedig felülről lefelé haladva javasolta megépíteni. A Tisza folyón tervezett 112 db mederátvágásból 1891-ig csak 101 db készült el, amelynél - különösen az alsó szakaszon - még a 80-as évek derekáig sem fejlődött ki az anyameder. Mivel a társulati ármentesítések előrehaladását nem követte a folyószabályozás, így a felső szakasz átvágásain lezúduló árvizek, az alsó szakaszok szabályozatlansága miatt hatalmas elöntéseket okoztak. A töltések méretei társulatonként különböztek. A szabálytalan hullámterek kiszélesedő szakaszain tárolódó víztömegek lefolyását töltésszűkületek gátolták, nem voltak védfüzesek. A különösen csapadékos 70-es években ezek a problémák okozták, hogy az árvízi katasztrófák bekövetkeztek. Maiina Gyula mérnök már munkájának kezdetén tapasztalta az állami- és társulati munkák összehangolatlanságát, az állami pénzügyi támogatások hiányát, amelyek miatt nemhogy a töltések fejlesztését, de helyreállítását sem lehetett megoldani. A Nemzeti Újság 1883. május 23-i számában éppen ezt kifogásolva teszi szóvá, hogy a kiterjesztett általános ármentesítés többletköltségeihez az államnak hozzá kell járulnia, ne csak a közbirtokosság és a polgárok fizessenek. Talán neki is köszönhető, hogy a szabályozás és ármentesítés kettősségét az 1884. évi XIV. és az 1885. évi XXIII. törvénycikk feloldotta. Ez kimondta, hogy a Tisza-völgy szabályozása az ármentesítéssel együtt egységes feladatot képez és a Közmunka és Közlekedési Minisztérium irányítása alá tartozik. Maiina Gyula már 1886-ban a Magyar Mérnök és ÉpítészEgylet közlönyében „Az Alföld közlekedési viszonyairól" címmel közzé tett tanulmányban az alföldi termékek kereskedelme szempontjából fontos vízi, - vasúti - és közúti szállítás összehangolását szorgalmazta. Tanulmányában javasolta a műutak kiépítését a hajó- és vasútállomásokkal összefüggően és ennek finanszírozására a közmunka helyett útfenntartó alap létesítését tartotta legcélszerűbbnek. Az 1888-as tavaszi, rendkívüli Tisza-völgyi árvíz idején betöltött szerepére, az árvíz 50. évfordulója alkalmából a Békési Hírlap 1938. március 13-i számában megjelent megemlékező cikkből derül fény. Mint az Újság írja -, »A kormány, amelynek ebben az időben volt tagja Baross Gábor a híres „vasminiszter", az árvíz idejére Maiina Gyula műszaki tanácsos személyében teljhatalmú kormánybiztost neveztetett ki, aki ritka eréllyel, páratlan tapintattal irányította a védekezés éjjel-nappal folyó munkálatait.« Ez az árvíz a Kettős-Körös bal partján Békéstől DK-re, a „Maró"-nak nevezett részen volt a legveszélyesebb, amikor elöntésre került közel 18 000 hold termőföld, és az árvíz nemcsak Békés városát veszélyeztette, hanem mint a hírből kiderül: „a békési árvíz bizony ellátogatott Csaba alá is, ahol azt emberfeletti erővel tudták csak az ún. ligeti szőlőknél, hevenyészett gátakkal felfogni." A következő évben 1889-ben a Magyar Mérnök és ÉpítészEgylet közlönyében jelenik meg tanulmánya „Néhány szó a töltéseknek árvizek elleni védelméről" címmel, ahol az 1888-as árvíz tapasztalatait elemzi. Ebben a munkájában ismerteti, az előző évben alkalmazott hullámverés elleni védelmi módszereket és a már megépült burkolatoknál szerzett tapasztalatokat a különböző társulatok területén. Itt hívja fel a figyelmet ana, hogy - idézem az Ő szavait „valamennyi hullámvéd között a legolcsóbb és legegyszerűbb, de a legjobb is a füzes ... Elég széles és sűrű füzes, ... képes az Alföldön uralgó legnagyobb szélvihar által fölvert... hullámokat megtörni." Ezért tartja fontos feladatnak a megfelelő füzesek létesítését, fejlesztését, fenntartását. Ott, ahol a füzesek létesítése lehetetlen, de a védtöltések védelme az előforduló szélviharok ellen feltétlen szükséges, ott a védtöltések állandó burkolattal történő ellátását javasolja. (Világviszonylatban elsőként a csongrádi téglaburkolatnál aszfaltot is alkalmazott.) 5