Hidrológiai tájékoztató, 1994

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vágás István: Emlékezés Bogdánfy Ödönre, halála 50. évfordulóján

gásának törvényeit megérteni nem lehet, s ezért a hidrológia a folyami hidraulika alapvető része. " Amikor nemrégiben egy baráti beszélgetés során Antal Emánuel meteorológus előtt Bogdánfy nevét említettem, azonnal az Anderkó Aurél és Bogdánfy Ödön által szerkesztett, kétkarú ívmérleg elvén működő csapadékíró műszerre (1. ábra) hivat1. ábra. Magyar ombrográf (szerkesztette: Dr. Anderkó Aurél és Bogdánfy Ödön) kozott, mint ami a maga idejében tudománytörténeti szerepet is betölthetett hazánkban. Ugyanakkor - Hegyfoki Kabos (1847-1919) meteorológiai tanulmányokat is író rk. lelkész csapadékmennyiségeket folyók vízállásaival egymás függvényében vizsgáló számításainak ismeretében - Bogdánfy táblázat és grafikon útján megközelítően lineáris összefüggést határozott meg a Szolnok fölötti tiszai vízgyűjtőre a három téli hónapban (december-január-február) lehullott csapadékmennyiség (m

3) és a következő márciusban, vagy áprilisban bekövetkező maximális szolnoki tiszai vízállások (cm) között. Kiegyenlítő vonala a 2 köbkilométernyi csapadékösszeghez 400 cm-es szolnoki vízállásmaximumot, a 13 km

3-hez 800 cm-t rendelt. (E vizsgálatait újította fel a közelmúltban Nováky Béla kandidátus.) Az „A természetes vízfolyások hidraulikája " c. mű a Tiszának és a Dunának - azon belül az akkor hazai folyószakasznak különleges figyelmet szentel. A magyar Duna felső szakaszának szabályozási problémái már akkor előre vetítették azokat a nehézségeket, amelyekkel éppen ma kell a magyar és a szlovák szakembereknek megküzdeniük. A párhuzamművek és a folyami kotrások előnyeinek és hátrányainak taglalása mellett már Bogdánfy is felvetíti a folyócsatornázás lehetőségeit. A Tisza vonatkozásában Bogdánfy Belgrand törvényének tulajdonít jelentőséget, amely szerint minden folyóban egy bizonyos ponton alul az árvízhozamok megszűnnek növekedni. Szerinte a Tiszán az egyik ilyen pont Tokaj, de a Maros beömlése miatt van egy másik is: Szeged. Sőt, arra is utal, hogy Szegeden az árhullámok tetőzése a hevesebb vízjárású Maros hatása alatt következik be. „Megtörtént már, hogy Szegeden kulminált az árvíz, mikor a Tisza árhullámának tetőzése még jóval Szolnok fölött volt". Érdekes, hogy a kor akkori, majd még sokáig: későbbi folyami hidraulikusaihoz hasonlóan, nem tesz különbséget a folyó víz haladási sebessége - szelvény-középsebessége - és az árhullámok tetőzésének (lefelé, illetve felfelé) haladási sebessége között. Pedig, egy oldalról felismerte, hogy a Tiszán egyes alsó szelvényekben a tetőzés hamarabb áll be, mint feljebb, sőt, más oldalról, Gerstner, Boussinesq és Lagrange nyomán a vizet nem szállító hullámhatások továbbterjedési törvényszerűségeit matematikai képleteikkel is bemutatta. A Tisza sajátosságainak ismertetésénél természetesen az akkori Vízrajzi Intézet 1895-ben végzett híres tiszapüspöki mérései is szerepelnek, az árvízi hurokgörbe bemutatásával együtt. Ismeretes, hogy ezeket a méréseket Timon Béla (1852-1935) könyvben is megjelentetett kritikája nyomán szervezték meg, mert a tiszai vízhozamgörbék különösen a heves árhullámok idején pontatlanoknak bizonyultak. Bogdánfyra itt az a feladat is várt, hogy az árvízi hurokgörbe tényét - vagyis, azt a mérésekkel is igazolt tapasztalatot, hogy az áradó víz ugyanazon vízállás mellett eltérő (a mért esetben: lényegesen nagyobb) vízhozamot szállít, mint az apadó - elméleti úton is megmagyarázza. Ennek a feladatnak eleget is tett - ezt átvette a világ szakirodalma is - bár, a sokkal későbbi, éppen az e sorok írója által végzett viszgálatok (1984) éppen a Tisza esetében mutatták, hogy a kétségtelenül helyes tényfeltárás és elméleti magyarázat még nem merítette ki az előfordulható esetek összességét, így a „hagyományos" árvízi hurokgörbe valamilyen „duzzasztási" árhullámállapot következménye, míg a „fordított" árvízi hurokgörbe (ahol az apadó ágbeli vízhozamok nagyobbak az áradó ág azonos vízállású hozamainál) egy „vízszín-süllyesztési" árhullámállapot következménye. Mindazonáltal, a Dunával, Tiszával és főbb mellékfolyóikkal kapcsolatosan - a „hidraulika" könyvcím kettős alkalmazása ellenére is -Bogdánfy ismerteti és használja a legtömörebben és legteljesebben a francia Fargue és Girardon XIX. századi, de még a XX. század végén is érvényes folyószabályozási elveit. Bogdánfy Ödön szaknyelvi munkásságát nem elsősorban szómagyarírásaiért érdemes méltatni - ámbár a Vízügyi Közlemények 1913-1916 közötti szerkesztőjeként, műegyetemi tanárként ezt feladatának is tekinthette - hanem a vízimérnöki szakkifejezésrendszernek a szakmát egyedileg jellemző és meghatározó kialakításában játszott fontos szerepéért. Mert ugyan a „ vízhozomány " (=vízhozam), az „ elevenerő" (=mozgási energia), a „kavargó" (^„gomolygó", de inkább: „turbulens") vízmozgás, a „közbesítés" (=interpoláció, arányosítás), a „ kerülékvonal" (=hiperbola), a „ víztüremlés" (=vízugrás), vagy az „ürfogat" (=térfogat, köbtartalom) kifejezések a zárójeles magyarázatokból is láthatóan a mai nyelvben másként alakultak, sőt a „rezervoár" szó is „tározó"-vá, más értelmezésben „tározótér"-ré alakult a későbbi nyelvhasználatban, a vízhozam kifejezés és a permanens, vagy a nem-permanens (annak ellenére, hogy idegen) szóhasználat vízimérnöki szakmajellegzetességgé válásában Bogdánfy érdemei tagadhatatlanok. Miért fontos nekünk a vízhozam kifejezés a fizikusok, vegyészek, vagy más műszakiak részére már a szabványok egyike-másika szerint elfogadottá vált „tömegáram" kifejezés helyett, vagy miért nem jó nekünk - ha már magyar szavunk nincsen erre - a „stácionárius", vagy „stacionér" szó a „permanens" helyett? Részben, mert a víz hozamának fogalma különbözik a benne oldott, vagy általa szállított más anyagok hozamától, a „tömegáram" szó egybekever mindent. Ugyancsak: az időben állandó, „állhatatos" mozgástípusra mondhatjuk, hogy „megmaradó" (=permanens), de azt már nehezen, hogy „állóként mozog". De, ennél fontosabb az, hogy ha a közelebbi szakterületünk, a vízi építőmérnöki szakterület nem lett volna képes önálló nevezéktan létrehozására, vagy nevezéktanát más szakterületek nevezéktanának rendelné alá, önállóságát, létjogosultságát is megkérdőjelezte volna, vagy ha a jövőben vesztené el sajátos arculatát, léte is veszélybe kerülhetne. Bogdánfy művei így megtartó erejűek. Bogdánfy Ödönl, alapító titkárunkat művei, tudományos munkásságának eredményei fogják éltetni mindenkor! Dr. Vágás István IRODALOM [1] Károlyi Zs.: Bogdánfy Ödön, a Tanácsköztársaság vízügyi szolgálatának vezetője. Vízgazdálkodás, 1963/4. [2] Károlyi Zs. - Zádor M.: A magyar műszaki értelmiség és a Műegyetem a Tanácsköztársaság idején. Budapest, 1960. [3] Lászlóffy W.: Bogdánfy Ödön 1863-1944. Vízügyi Közlemények, 1944. (1947.) 1-4., 3-5. 4