Hidrológiai tájékoztató, 1994

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vitális György: Emlékezés Horusitzky Henrikre, halála 50. évfordulóján

[4] Lászlóffy W.: Bogdánfy Ödön 1863-1944. Hidrológiai Közlöny, XXV. 1945. (1967.) 3-8. [5] Lászlóffy W.: Bogdánfy Ödön 1863-1944. Hidrológiai Tájékoztató, 1962. december 5. [6] Lászlóffy W.: Bogdánfy Ödön születésének századik évfordulójára. Vízügyi Közlemények, 1963. 4. 403-412. [7] Marcell F.: szerk.: A 75 éves Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917-1992. Kiadja: a Magyar Hidrológiai Társaság, Budapest, 1992. [8] Vágás !.: Megemlékezés Bogdánfy Ödön születésének 175. évfordulóján. Hidrológiai Tájékoztató, 1988. október, 3-4. [9] Vitális Gy.: szerk.: A 75 éves Magyar Hidrológiai Társaság múltja és jelene 1917-1992. Kiadja: a Magyar Hidrológiai Társaság, Budapest, 1992. [10] Vitális S.: Bogdánfy Ödön és a Magyar Hidrológiai Társaság. Hidrológiai Közlöny, 43.5.1963.357-359. Emlékezés Horusítzky Horusitzky Henrik (1870-1944) Ahogy időben haladunk előre, mindig több és több azoknak a volt társasági tagunknak a száma, akik életük munkásságával és alkotásaikkal beírták nevüket a magyar tudományos élet mestereinek aranykönyvébe. Horusitzky Henrik 50 éve, 1944. augusztus 27-én hunyt el Budapesten, így illő, hogy egykori elnökünk és tiszteleti tagunk emlékét a Hidrológiai Tájékoztató hasábjain ez alkalomból felidézzük. Horusitzky Henrik 1870. augusztus 3-án a csehországi Hoch- (Vysoky-) Oujezd községben született, ahol édesapja a gróf Pállfy János uradalom gazdasági főtisztje volt. Édesapját, Horusitzky Vendek, az uradalom 1882-ben a Nyitra völgyében fekvő Bajmócra helyezte. így Horusitzky Henrik középiskoláit a közeli Privigyén és Besztercebányán, a Gazdasági Akadémiát Magyaróvárott végezte el. Oklevelének megszerzését követően a Pállfy uradalomban intézősködött, majd Magyaróvárott Cserháti Sándor professzor mellett tanársegéd, közben állami ösztöndíjjal Münchenben és Berlinben szakmája legkiválóbb tudósai mellett öregbíthette agrogeológiai ismereteit. 1895-ben, Böckh János igazgatósága idején került a Magyar Királyi Földtani Intézet agronom-geológiai osztályára, ahol Inkey Béla volt az osztályvezető. Az Intézetben dolgozott mint agrogeológus, főgeológus, igazgató, bányafőtanácsos az 1926ban történt nyugdíjba meneteléig. Főbb munkaterületei: az agrogeológia és térképezése, hidrogeológia és hidrobiológia, barlangi kutatások, barlangkataszter, üledékek rétegtani vizsgálata és őslénytani kutatások voltak [2, 3, 4, 5]. kre, halála 50. évfordulóján A jelen emlékezés csak a hidrogeológia területén végzett tevékenységére tekint vissza, amely különösen az 1926-ban történt nyugdíjba vonulását követően teljesedett ki. Nagyszabású agrogeológiai tevékenysége mellett 1904-ben a Földtani Közlöny XXXIV. kötetében jelent meg a „Néhány kisalföldi artézi kútról" szóló tanulmánya, melyben kilenc artézi kút fúrási eredményét ismerteti. „A pöstyéni hévforrások radioaktivitásának eredetéről" tárgyú dolgozatában (Földtani Közlöny, XL. 1910) kifejti, hogy azok radioaktivitása-Z/o/man/i tanár szerint - a legnagyobb valószínűség szerint őskori gránittal, illetve a gránit mellékes és járulékos alkatrészeivel: a monazit, thorit stb. ásványokkal hozható összefüggésbe. Az 1920-as évektől figyelme a budapesti talajvizekre összpontosul. Az 1922. évi Szent István akadémiai székfoglalóját „Részlet Budapest székesfőváros Duna-balparti területe földtani, talajtani és vizi viszonyainak ismeretéhez" címmel tartja. A „Tata és Tóváros hévforrásainak hidrogeológiája és közgazdasági jövője", a Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyve XXV. kötetében (1923) közzétett munkája alapvető és mintaszerű feldolgozását adja a témának. „A Városligetben épülő „Regnum Marianum" plébániatemplom környékének hidrogeológiai viszonyai" és „A gvömrői artézi kút" (Földtani Közlöny, LVI. 1927), továbbá '„A miskolci Deichsel-féle gyár artézi kútja" (Hidrológiai Közlöny, IV-VI. 1924-26), a „Kiskunfélegyháza r. t. város altalajának geotermikus gradienséről" (Hidrológiai Közlöny, VII-VIII. 1927-28), „A Béke-tér környékének (Budapest, VI. kerületében) hidrogeológiai viszonyai" (Földtani Közlöny, LVIII. 1928), a „Sopron vármegye csornai és kapuvári járásának artézi kútjai" (MKFI Gyakorlati Kiadványai, 1929), valamint „A szolnoki artézi kút geológiai szelvénye és ásványvizeinek vegyi összetétele" (Hidrológiai Közlöny, IX. 1929) című dolgozata a gyakorló hidrogeológus precíz munkájáról tanúskodik. Horusitzky Henrikhidrogeológisi munkásságának legreprezentatívabb eredményei a „Budapest Székesfőváros hidrológiai viszonyai" (Hidrológiai Közlöny, XII. 1932), a „Budapest dunabalparti részének talajvize és altalajának geológiai vázlata" (Hidrológiai Közlöny, XV. 1935) és a „Budapest dunajobbparti részének (Budának) hidrológiája" (Hidrológiai Közlöny, XVIII. 1938) című dolgozatában láttak napvilágot. Az 1932. évi dolgozat térképmellékletei: I. „Budapest Székesfőváros homokos és kavicsos takaró feküjének (1:25000 ma.) domborzati térképe", II. „Budapest Székesfőváros (1:25 000 ma.) hidroizohipszás térképe" és III. „Budapest Székesfőváros (1:25000 ma.) vízrajzi térképe" számos gyakorlati információt tartalmaznak. Itt említem meg, hogy a „Budapest Székesfőváros geológiai viszonyairól" szóló folytatásos közleményei (Földtani Közlöny, LXII. 1932 és LXIII. 1933) is számos hidrogeológiai részadatot említenek. Az 1935. évi dolgozat az egyes kerületek szerint táblázatokban közli az altalajban észlelt hidrogeológiai adatokat, melyeket 4 db kitűnő szelvényvázlat tesz szemléletessé. A dolgozatot „Budapest Székesfőváros dunabalparti részének (1:50000 ma.) lápos és árterületeit feltüntető térképe" egészíti ki.