Hidrológiai tájékoztató, 1992

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Rakonczay Zoltán: Magyarország vízi élőhelyeinek védelme

20, a gyepnek (füves pusztáknak, réteknek, legelőknek) csak 15%-a védett. Vízügyes elődeink és kollegáink legnagyobb hibája az volt, és - igaz, hogy ez megváltozó-félben van - még jelenleg is az, hogy sokszor nagyon látványos, sőt hősiesnek tűnő erőfeszítések közepette sok esetben a bányászok, hajósok, mezőgazdák, építészek, energetikusok vélt, vagy valódi érdekeit más „ágazatok", sőt a' saját jól felfogott érdekeik fölé helyezték. Nem egyszer vízügyes szakemberek fogalmazták meg és képviselték • a fenti érdekeket az erdőgazdálkodás, a környezetvédelem, a vadgazdálkodás, a halászat, a természetvédelem, a turizmus háttérbe szorításával. Nem volt szerencsés az sem, hogy a vízügy - a minden részérdektől egyenlő távolságot tartó szakhatósági, vagy hatósági érdekek képviselete mellett, illetve helyett - egyre inkább termelő válalattá „fejlődött". így fordulhatott elő pl. hogy olyan - a saját érdekeivel is ellentétes - beruházások kivitelezését is elvállalta, amelynek pénzért az ellenkezőjét is végrehajtotta volna. (pl. beton horgászkikötő, partbetonozás stb.). A túlzott mértékben felfejlesztett építőipari, szállítási stb. kapacitás kihasználása önmagáért való lett. (Kotorni kell mindenáron, hogy ne álljanak a gépek!) A természetvédelemnek a vizenyős élőhelyekkel kapcsolatban azonban némi szerencséje is van. Napjainkban ugyanis a természetvédelem egyik legkiemelkedőbb feladata az élőhelyek rendbehozatala, rekonstrukciója. Hazánkban ugyanis a védett élőhelyek nagyrésze már nincs eredeti állapotban, ezért azokat mielőbb a korábbi, vagy azt megközelítő értékűvé kell „visszaalakítani". E tekintetben pedig a vizenyős élőhelyek minden másnál (erdőnél, legelőnél, rétnél) gyorsabban, eredményesebben és bizonyos esetekben olcsóbban visszaállíthatók. Ez a munka a természetvédelem költségén (de általában vízügyi támogatással) a hetvenes évek elején kezdődött a Dinnyési Fertőn, majd folytatódott a Hortobágyon (JusztusFeketeréti mocsár, Kunkápolnás stb.) és a Kiskunságban (Izsáki Kolon-tó). Egy sor helyen sikerült az eredetivel egyenértékű élőhelyet kialakítani, sőt, ami a madárvilágot illeti, még annál is kedvezőbb feltételeket teremteni. Az említetteknél jóval nagyobb azoknak az élőhelyeknek a kiterjedése, amelyeket a vízügy saját kezdeményezésére és saját költségére - más célok érdekében - hozott létre (vagy hoz létre napjainkban is), de annak „mellékterméke" a természetvédelmet is kiválóan szolgálja. Erre a legjobb példa a Tisza-tó és a KisBalaton. Ebbe a kategóriába sorolhatók a halastavak is. Közismert pl. hogy a hortobágyi halastavak, a szegedi Fehér-tó és számos más mesterséges vízfelület mekkora természeti értéket képvisel. Ezekkel kapcsolatban a természetvédők „filozofiája": a vízügyesek különböző (főképp mezőgazdasági, vagy annak vélt) érdekek miatt közel két évszázada pusztítják a vizes élőhelyeket. Most eljött az ideje annak, hogy ugyancsak különböző (de nem természetvédelmi érdekek) miatt egy sor helyen mesterséges vízfelületeket létesítsenek, amelyeknek egykori káros „melléktermékei" mellett most hasznos „melléktermékei" vannak. Ha annak idején a természet ellen cselekedtek, most a természetvédelem elvárhatja, hogy az ő érdekében is történjék valami. A természetvédők ezt úgy tekintik, hogy a korábban elveszett ősi vízivilág egy részét kapják vissza, mint a természettől kapott jogos örökséget. Az sem tagadható részükről, hogy a legértékesebb mesterséges vízi élőhelyek az „elfuserált", valamilyen oknál fogva be nem fejezett, nem rendeltetésszerűen működő létesítmények, amelyekből „szerencsére" van bőven. Erre legjobb példa szintén a Tisza-tó. A védett természeti értékeknek a tóban hagyott fák, a kialakult szigetek, az elligetesedő öblök, a gáton kívül bekövetkező elmocsarosodás, a talajvízszint emelkedése, a bozótosok, nádasok kialakulása, a kubikgödrök vízzel való feltöltődése stb. az állat- és növényvilága számára az elveszett paradicsom megtalálását jelentik. A természetvédelem és a vízügy (1988-1990 közötti) rövid ideig tartó szervezeti „házassága" nem hozta, de nem is hozhatta meg a várt eredményt. Jó lenne a múlt hibáinak emlegetése helyett, ha a két, jobb sorsra érdemes „szakterület" - amelyeknek az erdészekkel együtt természetes szövetségben kellene lenniük egymásra találna, és a jövőben nem egymás ellen, vagy egymás nélkül, hanem egymás mellett és egymásért tevékenykedne. Védetté nyilvánított vizes területek (1939-1990) Szegedi Fehér-tó (1939,199 ha). Tajba mocsár (1941,12 ha) Baláta tó (1942, 174 ha), Soproni láprét (1942, 2 ha), Csornai nádas (1943,7 ha), Sóstókáli tengerszem (1943,1 ha), Bátorligeti ősláp (1950,53 ha), Kis-Balaton (1951,1403 ha, 1986,1500 ha), Sasér (1951, 87 ha), Tihanyi kisöböl (1951, 3 ha), Keleméri Mohos-tavak (1951,5 ha), Iszkaszentgyörgyi Duzzogó-tó (1951, 38 ha) Beregdaróci Nyíres-tó (1954, 32 ha), Csarodai Bábtava (1952,3 ha), Kállósemjéni Mohos-tó (1954,25 ha, 1988,15 ha), Tőserdő (1957, 56 ha), Tiszaugi Holt-Tisza (1957, 22 ha), Velencei madárrezervátum (1958,420 ha), Ócsai turjános (1960, 191 ha), Siroki Nyírjes-tó (1961, 23 ha), Pusztaszeri szikes-tó (1965, 443 ha), Kardoskúti Fehér-tó, (1965, 488 ha), Dabasi turjános (1965, 44 ha, 1987,104 ha), Kunadacsi turjános (1965, 27 ha), Dinnyési Fertő (1966,545 ha), Szaporcai Ó-Dráva meder (1969, 257 ha), Orfűi tavak (1971,101 ha). Ezeket követően a hetvenes években felgyorsult a vízi élőhelyek védetté nyilvánítása. Sokezer, nem ritkán több tízezer hektáros területek kerültek a természetvédelem védőszárnyai alá. Ezek közül a legjelentősebbeket ismertetem. (Zárójelben nem az egész terület, csak annak „vizes" része szerepel). Mártélyi Tiszaártér (1971,1000 ha), Hortobágy (1979, 7900 ha), Tiszafüredi madárrezervátum (1973, 2000 ha), Tiszacsegei hullámtér (1973,700 ha), Pusztakócsi mocsarak (1973,2800 ha), Ágotapuszta (1973,700 ha), Kiskőrösi turjános (1974; 1990,550 ha), Tabdi kőrises égerláp (1974,89 ha), Barcsi ősborókás (1974, 1400 ha), Kiskunság (1975, 6700 ha), Ócsai turjánerdők (1975, 1500 ha), Pélyi madárrezervátum (1975, 700 ha), Lázbérci-tó (1975,600 ha), Pusztaszer (1976,3000 ha), Szelidi-tó (1976,200 ha) Péteri-tó (1976, 500 ha), Orgoványi rétek (1976, 1100 ha), Hanság (1976, 2000 ha), Tiszavasvári fehér szik (1977,100 ha), Tiszadobi ártér (1977,1000 ha), Nagybereki Fehérvíz (1977,500 ha), Gemenci erdő (1977, 4000 ha), Fertő tó (1977, 7600 ha), Közép-Tiszai ártér (1978, 2000 ha), Badacsony (1978, 500 ha), Tiszateleki ártér (1978, 1990, 1000 ha), Szatmár-Beregi sík (1982, 1000 ha), Tiszadorogmai erdő (1984, 1973 ha), Ecsegpusztai rétek (1984, 2000 ha), Sárrét (1986, 1000 ha), TokajBodrogzúg (1986, 1200 ha), Szigetköz (1987, 1500 ha), Sárkeresztúri-tó (1986,46 ha), Kistápéi láprét (1987,47 ha), Hajdúsági erdőspuszták (1988,600 ha), Béda-Karapancsai erdő (1989, 1500 ha), Pitvarosi puszták (1989, 300 ha), Erdőtelki égerláp (1989,22 ha), Borsodi Mezőség (1989,500 ha) Biharugrai tavak (1990,1500 ha), Császártöltési mocsár (1990,930 ha), Dámányadacsi rét (1990, 300 ha), Pacsmagi tavak (1990, 487 ha), Ásotthalmi láprét (1990, 95 ha), Tiszatelek, Tiszaberceli ártér, (1990, 545 ha), Kesznyéteni erdő (1990, 1000 ha). 22