Hidrológiai tájékoztató, 1991
ISMERTETÉSEK, HÍREK - Dr. Dobos Irma: Budapest csatornáztörténetének kiállítása
tudja szállítani a megnövekedett szennyvizet. Feltehetően a középkorból vagy még korábbról származik az a jura időszaki vörös mészkőből kiképzett csapadékvíz-elvezető csatornarészlet, amely a budai vár csatornarendszeréhez tartozott (1. kép). 1. kép Az I. ker., Donáti utcából származó csapadékvíz-elvezető csatorna A római és a középkori szűk területre kiterjedő csatornázás után az első pesti csatorna 1780-ban, a belváros két közeli részén épült meg. Budán nyílt árkok vezettek le a Dunáig, ahol a főváros egyesítéséig (1873) jóformán csatornázás nem is volt. A csatornahálózat kiépítésében József nádornak igen nagy szerepe volt akkor, amikor Pest szépítéséről 1801ben a királyhoz személyesen vitt felterjesztést, amelyben a csatornázást is tervbe vette. Erről így írt: „Az utcák tisztasága és a lakosság egészsége okából minden városnak szüksége van föld alatti csatornákra. Buzdítani kellene a háztulajdonosokat, hogy házaikból kis lefolyókat vezessenek a főcsatornákba, és tömjék be a pöcegödröket, melyek megfertőzik az utcákat." Az 1838. évi nagy árvíz káros hatása ugyancsak hozzájárult Pest csatornázásának gyorsításához. A kevés védgáton kívül nagy hiba volt, hogy a csatornákat nem látták el zsilipekkel, úgy hogy azokon keresztül tört fel a víz a gátak mögötti területen. Bár ekkor igen súlyos károk keletkeztek, mégis csak 1847-ben kapta meg Pest város a helytartótanácstól a „Helyhatósági szabály a szabad királyi Pest város kebelében építendő föld alatti csatornák iránt" című határozatát. A szabályrendelet megkülönbözteti a köz- és magáncsatornákat, a közcsatornákhoz a főcsatornák, az utcai csatornák, a mellékcsatornák és a csapadékvizek elvezetésére szolgáló vízvezetők tartoznak. Ez az osztályozás a mai napig fennmaradt. Részletesen meghatározza ezenkívül a városi hatóság kötelességét és a háztulajdonosok csatornaépítési kötelezettségét. A három városrész (Pest, Buda, Óbuda) összekapcsolását az 1849-ben megnyitott Lánchíd képezte, s már ekkor Szemere Bertalan, az akkori belügyminiszter előremutató meglátását bizonyította írásban: „A magyar álladalomnak csak egy fővárosa lehet, melynek élő erejét főleg Pest, történetét és emlékezetét pedig Buda adja meg." A szabadságharc elbukása ellenére a fejlődés nem állt meg. Pesten 1850 —1870 között hatvan, a következő tíz évben pedig háromszázhuszonöt helyen végeztek csatornázással öszszefüggő munkálatokat. A csatornázást sürgette a város közegészségügyi helyzete is. Fodor József, a közegészségügy neves professzora a gyakori járvány okát a fertőzött talajvízben látta. A korabeli tisztiorvosi jelentések 1831 és 1873 között négy jelentős kolerajárványról számolnak be. Több nyugati ország, mint Anglia, élenjárt a csatornázásban. Itt már 1831-ben a nagy kolerajárványból levonták a tanulságokat és megalkották az első csatornázási törvényt, a Public Health Act-ot. Ennek következtében azután igen sok nagyváros csatornázási terveinek elkészítésénél ott találunk sok neves angol mérnököt. Így történt ez Pest esetében is, amikor 1869-ben Sir Morton Pető angol vállalkozó a város főpolgármesteréhez nyújtott be tervet a következő címen: „Jelentés és Tervrajz szab. kir. Pest város föld alatti csatornázásának megjavítása tárgyában. Sir Morton Pető rendeletére előterjesztette Bazalgette, W. I., London város főmérnöke által. Pest június hóban 1869." Bazalgette W. I. a helyszín tanulmányozása alapján egyesített rendszerű tervet dolgozott ki, amely azt jelentette, hogy a háztartási, az ipari szennyvíz és a csapadékvíz egyetlen szelvényben folyik el. Ilyen rendszerű csatornázást már Londonban, Hamburgban és több nagy német városban kialakítottak. A pesti csatornázási terven Reitter Ferenc módosításokat hajtott végre az új városrendezési tervnek megfelelően 1873-ban (2. kép). A módosítást figyelem2. kép Reitter Ferenc pesti csatornázási terve be véve, végül a mérnöki hivatal Martin Ottót bízta meg az új terv elkészítésével, s ezután nemsokára elkészült a Soroksári úton a ferencvárosi szivattyútelep is. A budai oldal csatornázási tervét Reitter Ferenc dolgozta ki. Ezen a városrészen a hegyi vízfolyások képezték a szenny- és csapadékvíz-elvezetőt. Az ördög-árkot először 1873-ban, másodszor 1875-ben fedték be, s így lett az Budapest legnagyobb méretű és vízvezető-képességű főgyűjtő csatornája. A pesti oldal első gyűjtőcsatornáját ugyancsak Reitter Ferenc tervezte, ez védte meg Pestet az 1876. évi árvíztől. Ezután meglehetősen nagy ütemben több terv készült főgyűjtőkre és szivattyútelepekre, amelyben nagy részt vállalt Martin Ottó, s ennek nyomán olyan főgyűjtőrendszer épült, amely jelenleg is kielégíti a pesti oldal igényét. Hasonló ütemben épültek a budai és az óbudai főgyűjtők és szivattyú telepek is. Ekkor létesült a főváros központi szivattyútelepe és az óbudai (Zsigmond téri) főgyűjtő és szivattyútelep 1912—1917 között (3. kép), valamint a Villányi úti főgyűjtő. A két világháború között tovább bővült a főváros csatornahálózata, főként a külső peremkerületekben és Kelenföldön; megépült az angyalföldi és a kelenföldi szivattyútelep. A második világháború meglehetősen súlyos károkat okozott a csatornahálózatban és néhány telepen. 70