Hidrológiai tájékoztató, 1991

MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vendel Miklós†: Megemlékezés dr. Varga Lajosról, születése 100. évfordulóján

Kiemelkedő teljesítménye volt 1948-ban az akkori Országos Vízügyi Hivatal keretein belül önálló Vízellátási és Csatornázási Osztály szervezése. Nagy szakmai gyakorlatával és szakember-ismeretével összegyűjtötte a vízszerzés, kútfúrás, vízellátás, csatornázás és szennyvíztisztítás szakembereit Ezek az évek a szakma hazai „hőskorának" nevezhetők mert a vegetáló víz- és csatornaművek ezalatt alakultak át aktív, önálló, dinamikus vállalatokká. Az új helyi és regionális vállalatok beruházási kérdéseit, műszaki ellenőrzését, patronálását nagy áttekintéssel, diplomáciai érzékkel és tapintattal intézte. Előmozdította a három- és ötéves tervek reális előirányzatainak kialakítását. Az Országos Vízügyi Hivatal első éveiben — osztályán belül kiváló szakemberekből tervezői részleget szervezett, az építésben és ellenőrzésben irányító szerepet vitt és „saját gyermekének" tekintette a Dömös—Dobogókői-i vízmű üzembe helyezését, mely hazánk legnagyobb üzemi nyomással működő vízműve. Majd osztályától rövid időre elválva, az 1951-ben alapított Országos Vízügyi Tanács titkárságán szorgalmazta a fővárosi és Balaton körüli közművek építését. Harcos szószólója volt önálló vízügyi főhatóság létesítésének. Több szakember által támogatott kezdeményezés után 1953 őszén olyan Országos Vízügyi Főigazgatóságot szerveztek, amelyben a vízellátás és csatornázás fontos szerepet kapott. Ezáltal e szakma mind kommunális, mind ipari vonalon egységes irányítás és felügyelet alá került. Horváth József életműve e szakág igazi megalapításával és fejlődésével elválaszthatatlanul összefügg. Sokrétű munkájából nem hagyható említés nélkül a Balatoni Intéző Bizottságban folytatott tevékenysége. Rendkívüli helyismeretével utalt a Balaton körüli közművek megvalósításának fontossági sorrendjére. A Fővárosi Vízművek és Fővárosi Csatornázási Művek fejlesztési értekezletein megvalósításra kerülő javaslatokat tett. A vízvédelem terén állandó kapcsolatot teremtett az Egészségügyi Minisztériummal és más érdekelt szervekkel. Első javaslója volt az „atomtemetőnek" és má3 környezetvédelmi intézkedésnek. Az új vízjogi törvény (1964. IV. te.) készítésekor a vízellátás és csatornázásra korszerű előterjesztéseket tett. A KGST induló szakmai együttműködésének kezdeti kialakításában tevékenykedett. Nem volt író típus, de tisztában volt a hazai szakirodalom fejlesztésének szükségességével. Munkatársait is ezért ösztönözte tanulmányok megírására. E munkához igen sok alapadatot szolgáltatott lexikonszerű tudása és rendkívüli emlékezőtehetsége révén. Sok neves szakíró munkálkodásának lelkesítője volt és ezzel a mérnöki továbbképzésnek is hasznos szolgálatot tett. E cél érdekében kezdeményezte, hogy a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Földtani Főosztályán a különböző tárcák 11 fiatal vízgazdálkodással foglalkozó mérnökéből olyan továbbképzésben részesülő csoportot szervezzenek, amelynek tagjai — a különböző ipartelepek víz- és szennyvízrendszereit tanulmányozva — megtanulják a gyakorlatban a korszerű vízgazdálkodás alapjait (és hibáit is!), és azután térjenek vissza kiindulási helyükre. A víznormatívák kialakítása, a szakmai helyzetfelmérése és térképezése, a kútkataszter, a legsürgősebb országos tennivalók leírása elsősorban átfogó tudásának köszönhető. Különlegesen támogatta a Vízügyi Közleményeket és a Hidrológiai Közlöny szerkesztő bizottságának évtizedekig aktív tagja volt. Részt vett a Magyar Hidrológiai Társaság szakosztályainak munkájában. Ez irányú tevékenységének elismeréseként 1960-ban a Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Nyugdíjazása után is — mint szaktanácsadó — a hazai vízellátás érdekeit szolgálta 1975-ig. Szakmai tájékozottságát külföldön is elismerték, és kiemelkedő egyéniségével és tevékenységével a szakágazat fejlődését is elősegítette. Szerénysége közismert volt, érdemeit azonban mind a hivatali szervek, mind a Kormányzat több kitüntetéssel ismerte el. Ezen felül elnyerte és megtartotta mindazok szeretetét és nagyrabecsülését, akiknek szerencséjük volt személyével bármilyen vonatkozásban összeköttetésbe kerülni. 1977. január 5-én — két nappal 86. születésnapja előtt — barátainak és volt munkatársainak kíséretében, dr. Illés György, az OVH akkori elnökhelyettese búcsúszavai után helyezték örök nyugalomra Horváth József aranydiplomás gépészmérnököt. Tagja volt annak a mérnöki generációnak, amely hazánk vízellátását, csatornázását és szennyvíztisztítását a kezdeti „gyermekkortól" gondozta és lerakta annak az állandóan fejlődő szervezetnek az alapjait, amely 1976-ban már az ezredik vízmű üzembe helyezéséről számolhatott be. Emlékét nem csak műszaki munkája, hanem kedves egyéniségének idézése is őrzi. Szeretettel köszöntjük emiékét és kívánjuk, hogy szelleme az újjáalakuló Vízügyi Szolgálat légkörét is nemesítse és tegye újra a szakmaszeretet, a hivatástudat ápolása mellett a baráti légkör otthonává is. Dr. Kőrösmezey László Megemlékezés dr. Varga Lajosról, születése 100. évfordulóján* 1963. május 10-én elhunyt Varga Lajos dr., a kiváló hidrobiológus, limnológus és talajbiológus. Halála nemcsak az általa művelt tudományoknak, de egyben Fertő-bizottságunknak is rendkívül nagy vesztesége. Halálának híre nemcsak hazánkban, de az ország határain túl is a limnológiával és talajbiológiával foglalkozó szakemberek körében nagy részvétet keltett. Varga Lajos Erdélyben, Désaknán 1890. január 26-án született. Középiskolai tanulmányai után a kolozsvári tudományegyetem Matematikai-Természettudományi Karán a természetrajz—földrajz—vegytan szakra iratkozott be. Rövidesen alkalma nyílt már tudományos kutatások folytatására is, amennyiben már fiatal hall* Emlékbeszédként elhangzott a Fertő tó Kutató Tudományos Bizottság 1964. november 20-1 ülésén. Dr. Vendel Miklós Kossuth-díjas akadémikus, a Bizottság dlszelnökének emlékbeszédét dr. Varga Lajos születése 100. évfordulója alkalmából tesszük közzé (Szerk.). gató korában a nagyhírű Apáthy István biológus professzor mellé kerülhetett gyakornokként. Ettől kezdve élete végéig elsősorban mikrobiológiával foglalkozott, mégpedig pontosabban az álló- és folyóvizek mikrofaunájával, de emellett a különböző talajtípusok mikrofaunái is érdekelték. 1913-ban publikált bölcsészdoktori értekezésének témája is már ilyen irányú volt, e tanulmányában ugyanis Kolozsvár környékének kerekesféreg faunáját ismertette. Az első világháború idején, 1917-ben harctéri szolgállat után, mint középiskolai tanárt a soproni Honvédfőreáliskolába vezényelték, ahol földrajzot, természetrajzot és vegytant tanított. Oktatói tevékenysége mellett szabad idejében azonban fáradságot nem kímélve tudományos téren is tovább dolgozott. Ebben az a szerencsés körülmény segítette, hogy a Selmecbányái Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola Sopronban talált elhelyezést, s ahol 1923 óta a Főiskolán tanárként működő Fehér Dániel professzor a talaj-mikrobiológia