Hidrológiai tájékoztató, 1990

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Góg Imre: A mezőhegyesi Élővíz-csatorna építése 1889-ben

vetkező év elején Stunner Károly bécsi céggel szerződést kötöttek egy napi 60 vagon cukorrépa feldolgozására alkalmas gyár felépítésére, 1889. október 31-re történő átadással. A tervezett gyár vízszükségletét ekkor is artézi kutak fúrásával akarták biztosítani. Ennek érdekében Salbach Keresztély, drezdai mérnök próbafúrásokat végzett. Az eredmények azt mutatták, hogy a mezőhegyesi határban egyáltalán nem lehet oly kutakat fúrni, amelyek a cukorgyártáshoz szükséges mennyiségű és minőségű vizet szolgáltathatnak. A Mezőhegyesi Élővíz-csatorna (1. ábra) létesítésével összefügg, a Zarándi-hegység nyugati oldalán eredő, egykor 200 km — ma már csak 135 km — hosszú Száraz-ér. Ez a vízfolyás rendkívül kanyargósan folyt át vonal, de a költségek csökkentése céljából ez mutatkozott célszerűnek". Ha a Száraz-ér medre helyett új csatornát terveznek, 15 km-rel rövidebben, és 3,4 mrel magasabban jutott volna el a víz a cukorgyárhoz. Battonyától északnyugatra, az Élővíz-csatorna céljára új nyomvonalat terveztek [4], Az eddigi pontig — a Marostól a Holt Matroson és a Száraz-ér medrén át Mezőhegyes határáig — 2 m

3/s, vízszállító képességűre tervezték a csatornát. A további nyomvonalon Mezőhegyesig 1 m

3/s méretre, úgy, hogy később 2 m

3/s-ra lehessen azt bővíteni. Mezőhegyes határában a csatorna nyomvonalának megválasztása már nem volt megkötve, így itt új vonalat jelöltek ki. A cukorgyár területén, töltéssel körülvett, 20 000 m

3es víztározót terveztek. Erre azért volt szükség, hogy 1. ábra. A mezőhegyesi Élővíz-csatorna vázlatos helyszínrajza szakasz, 5. Lecsapoló csatorna, 6. A—E zsilip, F—G lecsapoló zsilip. 1. A Holt-Marosból kialakított csatornaszakasz, 2. összekötő csatorna a Holt-Maros és a Száraz-ér között, 3. A Szárazérből kialakított csatornaszakasz, 4. Üj nyomvonalú csatornaaz aradi síkságon, majd érintette a már megszűnt Csanád, majd Békés és Csongrád megyék területét. E vízfolyás egy szakasza valamikor a Maros régi medre volt. A Száraz-ér jól kiképzett medre Földeák község határában megszűnt, és vize a Tisza és Maros közös árterületén terült szét és feneketlen mocsarat képezett. Később a Száraz-ér vizét mesterségesen létesített csatornával a Porgányi-csatornába és ebből a tiszai zsilipen át, Tápéval szemben — igen közel a Maroshoz — a Tiszába vezették. A másik nagy gond volt a Száraz-érrel az, hogy a legszükségesebb nyári időben vize teljesen megszűnt. A Száraz-ér szabályozására, Mezőhegyes vízzel való ellátása érdekében, már korábban több tanulmánytervet készítettek. Ilyenek voltak Szojka Gusztáv, majd Boros Frigyes tervei. 1881-ben Kvassay Jenő készített tanulmánytervet a Körösök és Maros menti nagy kiterjedésű területek gazdasági átalakítására. Salbach tervének elvetése után az Aradi Kultúrmérnöki Hivatalt kérték fel, hogy a szükséges vízmennyiség biztosítására sürgős megoldást találjanak. E hivatal a cukorgyárat ellátó Élővíz-csatorna kezdő pontját Arad keleti végénél, az élő Marosnál jelölte ki. A csatorna további útja az Aradon áthaladó Holt-Maros volt [1], mely a város egy részének, valamint a gyártelepekből kifolyó szennyes vizeket is befogadta. Aradon kívül is a Holt-Maros medrét vették igénybe az Élővíz-csatorna céljára. Annál a pontnál, ahol a Száraz-ér és Holt-Maros legközelebb került egymáshoz, a két vízfolyást 1,7 km hosszú csatornával összekötötték [2], A továbbiak során a Tornyán majd Battonyán áthaladó Száraz-ér lett az Élővíz-csatorna nyomvonala [3], Nem a legjobb megoldás volt ez a kanyargós a gyár üzeméhez legalább 6 napra elegendő vízkészlet mindig rendelkezésre álljon. De azért is szükséges volt a víztározó medence, hogy az ideérkezett víz a felhasználás előtt leülepedhessen. A mezőhegyesi Élővíz-csatorna építésénél a sürgősség volt a legnagyobb probléma, mivel a Maros vizének 1889. október 31-ig a cukorgyárhoz kellett érni. A ménesbirtok nemcsak a készült tervet fogadta el, hanem az Élővíz-csatorna kivitelezését is az Aradi Kultúrmérnöki Hivatalra bízta. A ritkán kínálkozó kedvező műszaki munkát az aradiak elvállalták, de aggasztotta őket az, hogy a megkötött szerződés szerint 40 000 Ft kártérítést tartoztak fizetni a Stunner cégnek, ha a víz hiánya miatt a cukorgyár 1889. november l-jén nem tudná üzemét megkezdeni. Az Élővíz-csaitorna Marostól Mezőhegyesig terjedő szakaszának építése, az 1889. március 20-án történt szerződéskötés után azonnal megkezdődött, de a kivitelezési'e egyelőre csak a 18 km hosszú mezőhegyesi területen kerülhetett sor. A földtulajdonosok ismerték a sürgősséget, és a ménesbirtok szorult helyzetét ki is használták és a lehető legmagasabb árak mellett voltak hajlandók a szükséges területeket átengedni. A közigazgatási hatóságok lassú eljárása miatt, a szolgalommal való terhelést nem lehetett megvárni. A Marostól kiinduló 24 km-es csatorna szakaszt Arad város minden megkötés nélkül rendelkezésre bocsájtotta. Ebben az évben a tavasz csapadékban nagyon bővelkedett, így a Holt-Maros és a Száraz-ér megtelt vízzel és e miatt késedelmesen haladtak a csatornaépítéssel. Mivel a terület tulajdonosokkal nem sikerült megállapodást kötni, a munkát nem lehetett alulról kezdve fokozatosan fölfelé haladva végezni. Így ott dolgoztak ahol lehetett. Rendkívüli módon megnehezítette a 5