Hidrológiai tájékoztató, 1990

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Pálfai Imre: A mezőgazdaság természetes vízellátottságának évenkénti változása

A mezőgazdaság természetes vízellátottságának évenkénti változása* DR. PÁLFAI IMRE Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, Szeged Közismert, hogy Magyarország, s különösen az Alföld vízháztartási viszonyai szélsőségesek. Egyszer a túl sok víz, máskor a kevés víz okoz gondot. Az már kevésbé ismert, hogy a vízviszonyok — hosszabb időtávot szemlélve — valójában hogyan is változtak. Talán a jelen, illetve az elmúlt egy-két év vízhiányos időszaka túl nagy befolyást gyakorol ránk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez továbbra is így lesz, s elfelejtjük, elhanyagoljuk a múltat. Pedig a múlt ismerete hozzásegíthet ahhoz, hogy világosabb elképzeléseink legyenek a jövőről, az előttünk álló évek vízháztartási viszonyairól, s az ebből következő, ránk háruló feladatokról. A vízháztartás változásaira a termelő ágazatok közül leginkább a mezőgazdaság érzékeny. Egy-egy gazdasági év természetes vízellátottságának mértéke lényegesen befolyásolja a növénytermesztés hozamait. A változások számszerű kifejezésére — regionális vizsgálatoknál — az ún. vízellátottsági indexet használjuk, mely nem más, mint a már több helye-n [1, 2] publikált aszályossági index reciproka, illetve annak százszorosa. Ez egy relatív, összehasonlításra szolgáló mutatószám, mely a csapadék- és a párolgási (hőmérsékleti) viszonyokat egyaránt kifejezésre juttatja, mégpedig a növénytermesztés havonta változó igényei szerint, továbbá számításba veszi a talajvízszín mélységét is. Vizellótottsági index (mm/C) Jogosan vethető föl a kérdés: van-e szabályosság a vízellátottság változásában? Az 1. ábráról nehéz ilyesmit leolvasni. A vízellátottsági index ötévi mozgó átlagai, melyeket a Duna—Tisza közi hátságra és a Kisalföldre is bemutatunk (2. ábra), már szemléletesebb Vizellátottsógi index (mm/C

1 ) 50 t 4030rv. / KISALFÖLD ! V NAGYKUNSÁG 1990 1. ábra. A vízellátottsági index változása a Nagykunságban 1931—1989 között Az 1. ábrán bemutatom, hogy a vízellátottsági index értékei hogyan változtak a Nagykunságban 1931—1989 között. A nagy ingadozás első pillanatra szembeötlő. A legnedvesebb években (1940, 1970) az index számértéke kb. hatszor akkora, mint a legszárazabb években, (1935, 1952). Az is látható, hogy az 1980 utáni időszakot, tehát amiben benne élünk, csökkenő tendenciájú és viszonylag alacsony vízellátottsági indexek jellemzik. A nedves és a száraz évek határvonalát nehéz lenne élesen megvonni. A termésátlagok viszonylagos csökkenése és a vízpanaszok erőssége alapján becslésszerűen azt mondhatjuk, hogy — alföldi adottságok között — a 0,17 alatti érték jelentős vízhiányt (aszályt), a 0,32 fölötti érték pedig káros víztöbbletet jelent. Ezt szem előtt tartva, a vizsgált közel hat évtized adatai azt tükrözik, hogy a Nagykunságban az évek 15—20%-a túl vizes, 50%-a többé-kevésbé megfelelő vízellátottságú, 30— 35%-a aszályos volt. DUNA-TISZA K0ZE 1930 1940 1950 1960 1970 1980 1990 * Előadásként elhangzott a Vízitársulatok 1989. szept. Országos Tanácskozásán, Hajdúszoboszlón. 20-i 2. ábra. A vízellátottsági index ötévi mozgó átlagainak változása három síkvidéki tájegységben képet adnak, jobban kimutatják a jelenség ciklikus voltát. Szabályosságról azonban nemigen beszélhetünk. Tehát ilyen alapon nem tudjuk a jövőt megbízhatóan előrevetíteni. Sejteni azonban lehet, hogy a vízellátottság mértéke tovább már alig fog csökkenni (ugyanis a görbék mélyponton vannak), hogy a száraz periódus legfeljebb még egy-két évig tarthat. Nagy valószínűséggel számítanunk kell arra, hogy a 90-es évek első felében belépünk a nedves periódusba. A 2. ábra alkalmat nyújt a vizsgált három tájegység vízellátottsági viszonyainak egybevetésére is. A Nagykunság és a Duna—Tisza közi hátság görbéje jó ideig nagyjából együtt halad, de a 70-es évek közepétől a hátság észrevehetően szárazabbá vált. (Ennek súlyos következményei és e térség mesterséges vízpótlásának ismert nehézségei komoly gondot okoznak a mezőgazdasági és vízgazdálkodási szakembereknek.) Feltűnő, hogy a Kisalföld vízellátottsága mennyivel jobb, mint az alföldi tájegységeké, bár az utóbbi időben a különbségek jelentősen csökkentek, sőt 1978—80 körül a Nagykunság „vizesebb" volt, mint a Kisalföld. Az ábrán azt is megfigyelhetjük, hogy a vízellátottsági index ötévi mozgó átlagának legutóbbi maximuma (a „hullámhegy" csúcsa) a Kisalföldön 1973—74-ben, a Duna—Tisza közén 1976-ban, a Nagykunságban 1979-ben alakult ki. Időjárásuk szárazabbá válása tehát nyugatról kelet felé haladt. A hosszú idejű vizsgálat adatai alapján, nem hagyhatjuk említés nélkül az éghajlatváltozás manapság sokat emlegetett kérdését sem [3], A Föld légkörének átlagos hőmérséklete emelkedő tendenciájú (az még nem teljesen tisztázott, hogy ezt természeti változások, vagy emberi beavatkozások okozzák); ez önmagában is az aszályosság fokozódásához vezet, de a csapadék menynyisége is csökkenhet. E tekintetben ma még nagy a bizonytalanság, inkább azt lehet valószínűsíteni, hogy a globális klímaváltozás következtében a csapadéktevékenység szélsőségesebbé fog válni. Ilyenformán a magyar mezőgazdaság természetes vízellátottságában is a szélsőségek fokozódása tételezhető föl, különösen az 1970 utáni évtized viszonylag kiegyenlített vízellátottságához képest. Ugyanakkor a mezőgazdaság vízzel szembeni érzékenysége az időben előre haladva növek11