Hidrológiai tájékoztató, 1990

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Mártha József: A tenger, tengerhajózás és Magyarország

mint Kossuth Lajos. Az általa közismerté váló híres mondás a „Tengerre magyar" ez időben keletkezett, de valójában, mint felhívás, így sohasem hangzott el. 1846-ban a „Hetilap" című újság a Dunának Fiúméhoz legközelebbi pontját Vukovárt jelölte meg a vasút kiinduló pontjának és a felhívás „Tengerhez magyar", „El a tengerhez" e vasútvonal megépítésére biztatta a vállalkozókat és semmi tengerészeti vagy tengerhajózási célzata nem volt. Az Alföld gabonáját eljuttatni a tengerhez és olcsó hajónszállítással a világpiacokra, mindenképpen haladó elképzelésnek értékelhetjük, akár a mai körülmények között is. Természetesen bizonyos tengerhajózási elképzelések is adódtak új hajóépítés vonatkozásban, a kor elterjedt nagy vitorlásainak típusából, azonban a hajók a 350 tonnásra tervezett „Magyar" és a „Buda" nevű vitorlások sohasem készültek el, egyrészt a szabadságharc kitörése, másrészt a tervezett és az építést kivitelező Porto-Ré-i hajógyár felszámolt. A szabadságharc eseményei természetesen kihatással voltak a tengerparti érdekeltségekre is és Magyarország nem volt felkészülve a szárazföldi, de különösképpen nem a tengeri hadviselésre. A szárazföldi forradalmi harcok részletesen ismertek, ahol az elszántság és hazafias erőfeszítés példátlan eredményeket hozott pl. a felszerelés, hadianyag és lóállomány előteremtésében. A tengermelléken erre bázis nem volt, sem olyan önzetlen erőforrás, ami az ilyen gyakorlat teljes hiányával bíró magyar háborús kormányit segíthette volna. Kossuthnak voltak elképzelései egy magyar hadiflotta létrehozására, egyrészt egy Fiúméban megvásárolandó mintegy féltucat hadi célra alkalmas vitorlás megvásárlásával, melyeket 150-nél több ágyúval felszerelve kívántak a magyar tengermellék, elsősorban Fiume védelmére rendszerbe állítani. Másrészt kézenfekvő volt az Ausztriától megszállott és egy időben a magyar forradalommal lázadó Velencével szövetségre lépve, haditengerészeti dolgokban jártas segítségre támaszkodva közösen szervezni az ellenállást. Egyik terv sem sikerült, a hajó vételihez a pénz elvileg rendelkezésre állott, de a hajóvételre alakult bizottság egyelőre egy hajót vásárolt a fiumeinél kedvezőbb ajánlatú Trieste-i „Implacabile"-t. Ezt különböző tárgyalások következtében Angliába hajóztatva akarták hadi célra felszereltetni, amit Anglia, semlegességére hivatkozva megtagadott. Különböző szövődményes akciók az 1848. év végén Angliába érkezett vitorlás brigget az. eladó és képviselője útján a londoni osztrák követen keresztül Ausztria tulajdonába juttatták. Velencével a szerződés az 1849. év nyarán létrejött, de már minden akcióhoz vagy tengerészeti hadműveleti elképzeléshez az idő túlhaladottá vált. Az 1867-es kiegyezés a magyar tengermellék, ezen belül is Fiume aranykorát képező fellendülési időszak kezdete volt. Az 1847-ben megkezdett kikötői építést folytatva az 1870-es évekre elkészült az a kikötő, ami gyakorlatilag, még ma is Rijeka tengeri forgalmát, természetesen már modern berendezésekkel, ellátja. A századfordulóra a mai belváros és kikötői palotasor teljes szépségében kialakult. A Magyar Tengerészeti Hivatal is ide költözött, ma a kikötői igazgatóság épülete. A század végén elkészült a ma is működő délivasút, amely naponta 12 órás út után érkezett Budapestről Fiumébe, közben több mint 900 m magasra megy fel a Velebitekben és érkezik a város központjában ma is működő állomására a kikötő mellé. A kikötői gátak francia tervek szerint készültek, a rakpartok hossza meghaladja a 6 km-t. A monarchia jellegének megfelelően a mólók a Habsburg uralkodóház tagjainak neveit viselték, de a belső öreg kikötőt a hajdani fakikötőt most is Baross Gáborról nevezve ismerik. A század elején már évi közel 10 000 hajó fordult meg a kikötőben, de a fiumei hajóstársaságok is komoly hajóparkkal rendelkeztek. Két és félmillió tonna volt a kikötő áruforgalma 13 000 vagon befogadására alkalmas árutároló raktárházaiba érkezve, indulva. A városban számos feldolgozó üzem, hatalmas hajógyárak, a mai kórház helyén haditengerészeti, fent a hegyoldalban kereskedelmi tengerészeti akadémia működött. Magyar lobogó alatt 235 258 Brt. űrtartalommal 123 nagytengeri gőzhajó futott tíz magyar társaság tulajdonában. Vonaljárat volt Észak-Amerikába, Dél-Amerikába, kelet felé egészen Ausztráliáig. A mai „Május 3." hajógyár volt a Ganz-Danubius, természetesen jóval korszerűtlenebb és kisebb területen, de akkor vezető szintűnek számító felkészültséggel, melyet bizonyított az általa élőállított félelmetesnek ítélt tűzerejű, modern csatahajók osztályozása a hadiflottában. Itt volt a „Whitehead" torpedógyár, ahol Luppis cs. és kir. fregatthadnagy találmányát, a torpedót gyártotta és paradox módon adta el országoknak, amelyek pár év múlva az első világháborúban egymás ellen használták. A piaci kapcsolatok bővültek, ragyogó távlatokban fejlődött a kereskedelmi tengerészet, míg a múlt században Trieste forgalma a kiegyezés táján közel ötvenszerese volt Fdumének. Fiume a század elején közeledett a kiegyenlítéshez. A kormányzat segítségével kiépült a személyhajózás, biztosító és ellátó intézmények alakultak, a hajózással foglalkoztatott szakterület egyre szélesebb lett, amely immáron vonzotta Magyarországról is a létszámához szükséges munkaerőt. Magyarország gazdaságában, Fiume és a tenger értéke rohamosan emelkedett, a város és környéke fejlődött, gazdagodott. A partvidéken ősidőktől itt lakó. magukat szívesen Morlákoknak (Tenger fiai) nevező tengeri foglalkozásból élő, zömmel horvát és dalmata népesség békésen megfért az olasz, magyar és osztrák lakossággal, bármelyik nyelv alkalmas volt a hétköznapi ügyintézésre (ez a mai Rijekában is nagyjából megmaradt). Fiume déli oldala horvát volt Susak villanegyedeivel, míg a hajógyár után északnyugaton Ausztria kezdődött a Monte Maggiore (ma Ucka) lábánál fekvő osztrák riviérával Abbázia és Laurana luxusszállóival. Sajnálatos, hogy a magyar adminisztráció urainak rövidlátása az első világháború előtt, a környék egyszerű lakóitól kiindulva és egyre terjedő magyarellenességet okozott. Az történt ugyanis, hogy a központi jelentőségű déli vasút néhány hegyi állomását Fiume előtt, ahol a vonat egy percet áll, magyar névvel látták el. Mintha nem lett volna mindegy Magyarországnak, hogy Kameral Moravicza, vagy Srbska Moravdcza állomást fent a hegyen hogy hívják. így azután 1918ban, amikor az olasz front összeomlott és a Monarchia flottája lehúzódott Cattaróba, a magyar adminisztráció elsőnek sietett haza, az elhagyott Fiúméba bejött egy szál olasz hadihajó az .,

Emanuel Filiberto", egy kis rombolótól kísérve és parancsnoka, aki nem volt más, mint az olaszok későbbi ünnepelt költője, a híres Gabriele D'Annunzio, egy ládára állva néhány néző előtt a mai személykikötőnél, az Adamich mólónál annektálta Fiumét és az Isztriai-félszigettel egyetemben 27 évig olasz lett. Magyarország tengeri történelme véget ért tengerpart vonatkozásában, emlékül a szent korona őrzi külön gyémánt formájában Fiume emlékét, de a sok magyar feliratos kikötőbak, a szép óváros, amit a mostani ősi gazdái, jugoszláv barátaink kiváló érzékkel óvnak és nagyszerűen fejlesztenek. Rijeka az elmúlt években lakosságával egyetemben sokszorosára növekedett, úgyszólván az egész Quarneró-i öböl települései már összeérve beépültek, igazi nagyvárosi forgalom, hatalmas turistaáradat jellemzi. A kikötő teljes erővel dolgozik, előtte hajók tucatjai várják horgonyon, hogy sorra kerüljenek. A soknemzetiségű, jugoszlávia államrendje otthonossá, vendégszeretővé teszi a városait. A felszabadulás utáni Magyarország tengeri hajói rendszeresen felkeresik Rijekát, egyike a kedvelt kikötőknek. Itt évtizedek óta soha nem voltak hajóinknak problémái, kedvelt, jó munkát nyújtó hajójavító kikötőnk is volt sok éven át. Tengerészeink kedvelik, otthonosan mozognak, a közeli vonattal elérhető hazautazás előnyét sok hozzátartozó látogatásra is tudja használni. A város és környéke mindent biztosít a tengerész életformában olyannyira szükséges időszakos kikapcsolódásra és aki romantikus hajlamú, keresve a régi idők emlékeit, Rijeka óvárosával a Tersatton levő kastélyéival múzeumával, környékének római korig visszanyúló építészeti emlékeivel ezt is maradéktalanul biztosítja. Isztriától—Durazzóig, ez a 2000 km hosszú, gyönyörű gazdag tengerpart sok száz évig magyar uralom alatt volt, majd a magyar tengermellék Fiúméval egyetemben ugyancsak. Uralom alatt, de sohasem volt magyar és ezt senki ne felejtse, de azt sem, hogy Magyarország erőszakkal sohasem magyarosított, itt mindig a helybeli népek lakták. A tenger csodálatok adottságú, táplál, eltart, gazdagít, képletesen és valóságban is és mindenkié, a mienk is, elérhetjük, használhatjuk partvidéiki birtoklás nélkül is. Talán így is van jól.