Hidrológiai tájékoztató, 1990

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Mártha József: A tenger, tengerhajózás és Magyarország

Ezzel szemben ismeretes, hogy Bécs elfoglalásakor csak Trieste és Fiume átadásával kaphatták vissza Ausztria uralkodó körei a fővárosukat. Fiumével kapcsolatban viszont a korabeli feljegyzések tanúsítják, hogy IV. Béla alapította a tatárjárás után, mégpedig a mai szláv nevén Rijeka néven, ami a Fiume olasz megnevezéssel azonosan folyót jelent. A horvátokkal perszonálunióban századokon át szövetségben levő Magyarország, értelemszerűen jelen volt a dalmát tengerparton is, a horvát történelemmel közös sors, közös nemzeti hősöket is teremtett (Zrínyiek, Frangepánok). A török hódoltság évszázadai és az azt követő széttagoltság nemcsak Magyarországnak, de az érintett országok valamennyi elfoglalt területén megállította a történelmi fejlődését, Európa más területeihez viszonyítva. Az osztrák uralom alatt viszont az időközben szabadkikötővé nyilvánított Trieste és Fiume, amely török érdekterületen kívül Magyarországtól elszigetelve visszakerült Ausztriához, fellendült tengeri kereskedelmet mutatott. Igaz, mindez csak az 1717. év után következett be, ugyanis a minden politikai és kereskedelmi területen járatos Habsburg-uralom, a tengerészet óriási jelentőségét mind szállítási, mind hadászati és gazdasági téren jóval elkésve más európai hatalmaktól ismerte fel, pedig a mediterrán vizeken a közel 150 évvel a lepantói csata után a török hatalmi gyengülés ezt jóval korábban ás lehetővé tette. A fentiek magyar vonatkozása igen jelentős, hiszen a Habsburg adriai tengerészeti intézkedések Trieste-től Zeng-ig(Senj) különösképpen Mária Terézia alatt, létrehozzák a pontosan működő kikötői közigazgatást és megalkotják azt a Tengerészeti Rendtartást, mely mai szemmel nézve is megfelelőnek ítélhető, ráadásul 1774-ben magyarul is kiadásra került, ami természetes folyamata volt a sok kedvező lehetőségek egyikének, amiben az 1741-es „vitám et Sanguinem" után az uralkodónő a „kedves magyarjait" részesítette. Ez korántsem volt valami egyéni érzelmi indokból fakadó, ahogy némely írások szívesen jellemzik Mária Teréziának a magyarság iránt táplált jóindulatának tetsző intézkedéseit, bár vitathatatlan számos nagy értékű fejlődést jelentett korszaka különböző életterületén országunknak. Inkább egyfajta uralkodói bölcsesség politikai számítása az Ausztriát és az uralkodónő hatalmát fenyegető külső körülmények ellensúlyozására a területében és katonai erejében szembenállásnál komoly gondot, ellenkező esetben erős szövetségest képező magyar uralkodói osztály maga mellé állítása, vezette intézkedéseit. Ez a kiváló képességű asszony mindvégig jól számított, a porosz megaláztatástól Hadik András ismert berlini hadjárata megmenti Ausztriát, cserébe a királynő Fiumét és az ún. magyar tengermelléket alkotmányos körülmények között Magyarországhoz csatolja. Ez a magyar főurak szempontjából hatalmas előnyöket adó lehetőség kiaknázatlanul nem maradt részükről, de végül is a magyar tengeri kikötő és hajóépítés fejlődése elindulásának kezdetét is jelentette. Ugyanakkor a sokévszázados horvát és dalmata fegyevertársat és jó szomszédot, az általuk ősidőktől lakott terület „örökös magyar tartománnyá" válása, ellenünk fordította, ami pontosan megfelelt az oly sokat hangoztatott „oszd meg és uralkodj" elvének, ami a Habsburgok hatalmának egyik biztosítása volt a soknépű birodalomban. II. József már egyáltalán nem kedvezett a magyar tengermelléknek és Trieste fejlesztését helyezte előtérbe, azonkívül a napóleoni háborúk ismét új helyzetet teremtettek az Adria partján. Történelmileg közismert tény, hogy Napóleon nagyvonalúan egy teljesen független magyar tengeri kereskedelmi ténykedést kívánt támogatni, amikor ideiglenesen egész Dalmácia a francia fennhatóság alá került. Ami pedig Velence uralmát és jelenlétét illeti, az is megszűnt a magyar tengermelléknél, sőt, a napóleoni katonai összeomlás után az újra visszaszerzett Isztriához, Dalmácia és Velence is a Habsburg-birodalom részeként csatoltatott. A magyar tengermellék azonban a beállott békeidőben egészen a szabadságharcig dinamikusan fejlődött, városai, települései bővültek, népesedtek, hajóépítő központok alakultak és a hajókat már lajstromoziták, nyilvántartották. Fiúmétól Novi-ig, Carlopago, Bucari, ahol az első tengerészeti hivatal is alakult, Porto-Re, a mai Kraljevica, és a hajdani uszkokok a Velencét támadó kalózok békéssé szelídült központja Zeng (Senj) voltak a fejlődési központok. Zeng már az Árpád-házi királyok idején is püspöki székhely volt. A korabeli lajstromozási iratok pontosan mutatják a tonnatartalmuk, merülésük, nevük, árbóoaik száma szerinti nyilvántartásban a magyar hajóparkot, amely zömmel 100 2. kép. Jellegzetes adriai hajótípus a Trabaccolo tonna körüli hordképességgel rendelkező parti hajózásra alkalmas egységből tevődve annak mintegy kétharmadát képezte. A maradék harmad tizedrésze volt kb. 300—500 tonna hordképességgel nagy tengeri hajó, a többi a két méret közötti ún. nagyparthajózási közlekedési hajónak számított. A közel 1500 egység összesen nem képezett 40 000 tonna hordképességet. Természetesen itt is hangsúlyozni kell, mint korábban az Árpád-házi királyok alatt, ezek a hajók magyar uralom alatti, de a helybeli lakosság által kezelt és épített hajók voltak, amellett nem volt magyar haditengerészet, tehát tényleges magyarországi terület sem lehetett itt, csak magyar fennhatóság. Egy magyar nevű hajó sem volt, mind a kornak és adriai építési stílusnak megfelelő vitorlás, amely a nyilvántartásban szerepelt. A magyar közvéleményt és kereskedelmi köröket a tenger lehetőségei ösztönözték egy a fiumei kikötőt a hátországgal összekötő vasútvonal létrehozására, és ennek a szorgalmazója nem kisebb személyiség volt, 3. kép. A Novara kutatóhajó világ körüli útjának emlékképe