Hidrológiai tájékoztató, 1987

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Scheuer Gyula-dr. Schweitzer Ferenc: Adatok a budai Várhegy paleokarszt-hidrogeológiai viszonyaihoz

200 [m] 1. ábra. Áttekintő helyszínrajz a budai Várhegyről A. Északi édesvízi mészkőösszlet, B. Déli fiatalabb édesvízi mészkőösszlet. 1. Várbrlang, 2. Szelvény helye, 3. Feltételezett egykori (közép- és felsőpleisztocén) főbb hévforrás feltörési hely helyezkednek el. Az 1. ábrán bejelölt „A" területen, a Dísz tértől északra 147—150 m tengerszint feletti magasságban levő homokos-agyagos görgeteges kavics az Ördögárok IV. sz. terasza, míg a „B" területen a királyi palotánál kb. 10—12 m-rel mélyebb szinten a III. terasz anyagát mutatták ki [5]. Az ennél fiatalabb dunai és ördögároki teraszok a Várhegy oldalában helyezkednek el és a házak alapozása során tárták fel őket. így lerögzíthető, hogy a mai Várhegy teteje a középsőpleisztocénban az Ördögárok völgyének (völgytalp) szerves tartozéka volt. A patak hordalékanyagra 4—15 m vastagságban édesvízi mészkőösszlet települ, amely az egykor (középsőpleisztocén) a Várhegy területén feltörő karsztos hévforrások lerakódásának és üledékfelhalmozó tevékenységének eredménye. Az édesvízi mészkőképződéssel párhuzamosan az alulról feltörő hévizek a már lerakódott édesvízi mészkőben barlangokat, üreg- és járatrendszereket oldottak ki, és ezek képezték azokat a vízvezető járatokat, amelyeken keresztül a felszínre tört a hévíz. Az édesvízi mészkőképződés szüneteiben löszképződés történt, amelynek maradványai utólagos bemosódás révén erősen átalakult formában a barlangjáratokban és üregekben, mint kitöltő anyag mutatható ki A hévforrás-működés végleges befejeződése után a felsőpleisztocénben is löszképződés volt és ennek erősen lepusztult maradványai 1—2 m vastagságban a mészkő felszínen kimutathatók. A Várhegy területén tehát a negyedidőszakban dinamikus földtörténeti események zajlottak le, amelyek lényegileg meghatározták a mai állapot kialakulását. Ebben az időszakban igen változatos, genetikailag eltérő üledékek halmozódtak fel és pusztultak le, továbbá a meg-megújuló szerkezeti mozgások hatására kiemelkedések történtek. Így a mai állapot hosszú és bonyolult földtani folyamatok révén alakult ki, amelyben az egykori vízföldtani viszonyok alapvető szerepet játszottak. 2. Az édesvízi mészkövet lerakó hévforrások paleo-hidrogeológiai viszonyainak rekonstrukciója A budai Várhegy mai állapotában, miután minden oldalról környezete fölé emelkedő szigethegy, egy olyan önálló vízföldtani egység, amelynél a teljes beépítésből eredően elveszítve természetes vízföldtani adottságait, teljes egészében a mesterséges hatások érvényesülnek. A Várhegy területén ma csak az édesvízi mészkőösszlet alatti rétegekben tárolt és a peremek felé lassan szivárgó talajvíz található, amelynek vízutánpótlódását — a természetes beszivárgás jelentős, részének megszűnése miatt — túlnyomórészben mesterséges körülmények biztosítják (vizes közművek meghibásodása). Egészen más volt a helyzet a pleisztocénben, mert ekkor dinamikus hévforrás tevékenység alakult ki ezen a területen. A Budai-hegység keleti peremén ma is méltán híres karsztos hévforrások fakadnak. E forrásoknak ősei, feltörési helyük környezetében számos helyen édesvízi mészkövet raktak le. Ezeknek sorába tartozik a várhegyi előfordulás is, bizonyítva e helyen is a hévforrás tevékenységet. Vizsgáltaink szerint az édesvízi mészkövek meghatározott tengerszint feletti magasságban települnek. A Budai-hegység területén a felsőpannóniai alemelettől napjainkig 10 ilyen édesvízi mészkő szint (travertinó szint) mutatható ki biztonsággal. Ezeknek a sorában a Várhegyen az „A" területen levő édesvízi mészkő a 4. sz. szintbe tartozik, míg a királyi palotánál levő „B"-vel jelzett területen kimutatott mészkő már a fiatalabb 3. sz. szintet képviseli. A várhegyi édesvízi mészkövet lerakó hévforrások a középsőpleisztocénben az ördögárok akkori völgyében, a völgytalpon kezdték meg működésüket. Valószínűnek látszik, hogy a tektonikai adottságokon túlmenően a patak bevágódásával kapcsolatos eróziós tevékenység pusztította le azokat a vízzáró képződményeket, amelyek megakadályozták eddig a hévíz kiáramlást a karsztrendszerből. Az egykori források az alulról közvetítő üledéken és saját lerakódásán — édesvízi mészkő — keresztültörő hévforrások csoportjába tartoznak. E típusú források mészlerakó tevékenységüket a feltörési helyük környezetében kezdik meg és miután a vízföldtani adottságok miatt nincs meg a lehetőség a forrás áthelyeződésére, kénytelenek a saját üledékanyagukon, az édesvízi mészkövön is keresztül törni, ezért abban üregeket, forrásjáratokat kioldani. így keletkeztek lényegében a vári barlangok. A források feltörési helyéül az 1. ábrán „A" területként megjelölt rész adható meg, és ezen belül a fő feltörési centrumként a Szentháromság tér tágabb környezetét jelölhetjük meg. E részen a legvastagabb az édesvízi mészkő, továbbá oldási üregekkel, barlangjáratokkal igen erőteljesen átjárt. Az eddigi tapasztalatok alapján, ismerve a negyedidőszaki képződmények feküjét adó budai márga, kiscelli és tardi agyag vízvezető tulajdonságait, hogy a mai forrásoknál olyan gyakran kimutatott, kiemelt helyzetben levő karbonátos kőzetet valószínűsíthetünk az egykori vári hévforrásoknál is (2. ábra). 24