Hidrológiai tájékoztató, 1987

1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Kolossváry Gábor: A Sárköz meliorációs terve

A Sárköz meliorációs terve KOLOSSVÁRY GÁBOR Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság, Székesfehérvár A Sárköz komplex meliorációja, térségi rendezése az itt élők és dolgozók ügye és egyben szívügye is. A térség fejlődése az 1850-es években indult, amikor elkezdődött a 'Sió és Duna szabályozása. Már 1896-ban megépítették Bátán az átemelő művet, illetőleg a Siót Szekszárdnál bevezették a Dunába,. A Duna és Sió szabályozása lendületet adott a térség mezőgazdasági fejlődésének, ezen belül az állattenyésztésnek. A térségben jelentkező újabb gondok a termelőszövetkezetek megalakulását követően jelentkeztek, amikoris a nagyüzemi táblák kialakításával maga az ember megváltoztatta a táblákon belüli belvízelvezetés rendszerét. A táblán belüli kis mélyedésekben, „bálákban", tavasszal a vizek megálltak, nagy területek estek ki a Jművelésből, vagy okoztak az állókultúrákban jelentős károsodást. 1984 szeptember—1985 március hó között olyan, vizsgálat folyt, amely a vízrendezéssel — a nagyüzemi művelés és a biztonságos növénytermesztés feltételeinek javítását figyelembe véve — foglalkozik és megfelel a települések belterületi vízrendezési igényeinek Célok A szekszárd—bátai belvízöblözet a Lajvér vízgyűjtőjével együtt összetett, különböző jellegű területek együttese. A szekszárdi történelmi borvidék mellett részét képezi a kiváló termőtalajú Tolna megyei Sárköz is. A dombvidéki részen igen jelentős a talajpusztulás, a Sárközben pedig a belvízkárok okoznak komoly problémát. A tanulmányterv készítésénél fő cél volt megoldást javasolni a kárt okozó lefolyás hatásának csökkentésére, figyelembe véve a vízgyűjtőterületen belül az eltérő természeti és gazdálkodási adottságokat is. Komplex tanulmányterv készült, mely a külterületi meliorációs feladatok mellett a települések védelmét biztosító belterületi vízrendezés igényeit is figyelembe véve a térségi vízgazdálkodási feladatok együttes megoldását irányozta elő. Altalános leírás A terület leírása. A tervezési terület nagysága 401 km

2, amelyből a Lajvér-patak vízgyűjtője 108 km

2, a szekszárdi borvidékhez tartozik 32 km

2, a belvízgyűjtőterület 261 km

2. Északon 14,4 kmj 'hosszban a Sió árvízvédelmi töltése, kelet felől 26,7 km hosszban a Duna árvízvédelmi töltése, délen és inyugaton a Szekszárd—bátai dombvidék határolja. A terület Magyarország természeti-földrajzi tájbeosztása szerint részben az I. Alföldi Nagytáj, 1. Mezőföld Sárköz kistájhoz, másrészt a IV. Dunántúli Dombság Nagytáj, 8. Szekszárdi dombvidékhez tartozik. Természeti viszonyok. A terület éghajlata átmeneti jellegű. Á Bacsó N.-iéle éghajlati körzetfelosztás alapján a terület az I. b (Nagyalföld éghajlati egység középső legszárazabb körzet) és a III. b (Dunántúli dombos-hegyes terület éghajlati egység, Balatontól délre fekvő része) éghajlati körzetbe tartozik, de enyhébb befolyással van rá az I. c (Nagyalföld leforróbb nyarú délkeleti zóna) körzet is, amelynek határa a Duna. A tervezési terület genetikailag 'és morfológiailag is két részre tagolódik, egyrészt a Dunántúli dombság Somogy—Tolnai dombvidék legdélibb része, másrészt a felépítésében az Alföldhöz tartozó Sárközre. A két részt a Szekszárd—Lajvér közti peremvonalon kialakult tektonikus árkok választják el egymástól. A síkvidéki belvízgyűjtő lefolyási viszonyait, a terület felszín alatti és felszíni vízviszonyait a helyszínen lehullott csapadék mennyiségén kívül az alábbi három tényező nagymértékben meghatározza: — a Duna szerepe, — a dombvidéki vízgyűjtő hatása, — az emberi beavatkozások eredménye. A dombvidéki vízgyűjtőre jellemző, hogy a víz összegyülekezési ideje rövid, a lefolyás gyors, a víz nagy hordaléktartalmú. A dombvidéki vízfolyásoknak löszben kialakult mély, meredek oldalú, elfajulásra hajlamos széles medre van. A völgyek kijárata a Sárköz felé összeszűkül, a palakok a saját törmelékkúpjukat vágják át. A fő völgyekhez csillagszerűen szétágazó mellékvölgyek kapcsolódnak, amelyeknek déli lejtőin páholyvölgyek alakultak ki. A vízrendszer leírása A vízrendszer 3 fő részre osztható: I. Szekszárd—Bátai főcsatorna vízrendszere, II. Lajvér vízrendszere, III. Kis-Duna csatorna vízrendszere. A Szekszárd—Bátai főcsatorna és mellékvízfolyásai. A Szekszárdtól Bátáig lenyúló terület a XVIII. század előtt nyílt ártér volt. A XIX. század első felében a Dunán szabályozást hajtottak végre, majd a korábban elkészült nyári gátakat az addig észlelt legnagyobb víz fölé emelték. Az 1885-ben végrehajtott ún. taplósi átmetszéssel a Sárvizet is kirekesztették az öblözetből. 1896-ban elfogadták a belvízrendezés általános tervét. 1887—1900 között elkészült a Bátai szivattyútelep és a Szekszárd— Bátai főcsatorna gyűjtőrendszere. Az 1916. évi medermélyítési munkálatokat követően a főcsatorna fenékszintje és a Bátai zsilip küszöbszintje között mintegy 1,3 m magasságkülönbség állt elő. A legutóbbi mederrendezés 1973-ban fejeződött be, melynek eredményeként a főcsatorna 6 m

3/s vízhozam levezetésére vált alkalmassá. Jelentősebb mellékvízfolyásai: km szelvény 3 + 615 8 + 225 10 + 795 21 + 120 22 + 772 megnevezés Paptava csatorna Kányafoki csatorna Lanka—Násznói csatorna Dárfoki csatorna Szekszárdi Séd A Lajvér patak és mellékvízfolyásai. A dombvidéki vízgyűjtő legjelentősebb vízfolyásának jellege szélsőséges vízjárással, nagy mennyiségű hordalék szállításával alapvetően eltér a sík terület belvízcsatornáitól. A Lajvér patak síkvidéki alsó 10 km-es szakaszán a mederszelvény a nagyvizek együttes továbbvezetésére nem kielégítő. Kiépítése a mértékadó vízmennyiségre nem indokolt, mivel a külvízgyűjtőről érkező nagyvizeknek a maximális belvizekkel való összeesése kis valószínűségű. A nyári félévben a nagy intenzitású záporokból a gyorsan összegyülekező víz a síkvidéki szakaszt viszonylag rövid ideig terheli. Dombvidéki jellegű medrének tervezett vízszállítóképessége 36 m

3/s, azonban az 57 ha nagyságú Szálkai záportározó és a Mórágyi jóléti tó elkészülte után ez 22