Hidrológiai tájékoztató, 1985
MEGEMLÉKEZÉS - Takács Lajos: A Körös-völgy vízgazdálkodásának 150 éve
A szabályozások következtében a folyók vízjárása megváltozott. Gyorsabb lett a vizek levonulása, megemelkedtek az árvízszintek és a vízhozamok. A körösi árhullámok Csongrádnál a Tisza árhullámát megelőzve folytak le. A szabályozásoknál kitűzött célokat ezzel lényegében elérték. A szerzett tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy a tervezési alapadatok (pl. vízhozamok) nem voltak — nem is lehettek — kellően pontosak és ebből következően hibás méretezések történtek. Az átvágások legtöbb esetben nem fejlődtek ki, a töltések mérete és egymástól való távolsága kevésnek bizonyult. Számos korábbi megállapítást és kész munkát is korrigálni kellett. Ezért a gyulai Folyammérnöki Hivatalt új tervek készítésére utasították. Az új, módosított szabályozási terv 1789-ben készült el. Ebben megállapították a folyó vízhozamait, az átvágások szélességi és mélységi méreteit, a hullámterek szélességét és a védtöltések méreteit. A terv végrehajtását még abban az évben megkezdték és 1895-ben fejezték be. Ebben a ciklusban hajtották végre a Hortobágy—Beretytyó főcsatorna kialakítását is, 1879—1890 között, oly módon, hogy a Hortobágy folyót az Ágotai-hídtól kiindulva egy új csatornával összekötötték Bucsánál a Berettyó elhagyott medrével, miután a medret szabályozták és megfelelő szelvényűre építették ki. Az alsó 70 km-es szakaszon mindkét parton töltéseket építettek (1882). A gyulai Folyammérnöki Hivatal tervének végrehajtásával a szabályozások és ármentesítések tulajdonképpen befejeződtek. 1895-ig elvégeztek mintegy 50 millió m 3 földmunkát. A bővítési és fejlesztési munkák az árvizek által támasztott igényeknek megfelelően napjainkig folynak. Ebben a tevékenységben az 1881., az 1919. és az 1981. évi árvizek voltak a mértékadók. A szabályozás gigantikus munkájának befejeztével újabb nagy munkák indultak, a folyók csatornázása, a vízrendezés és a vízhasznosítás igényeinek kielégítésére. A Körösök csatornázása 1895-ben indult meg a FehérKörös gyulai tűsgátjának 1896-ban történt megépítésével. Ezt követte a Hármas-Körösön 1905—1906 között létesített Bökényi duzzasztó, amely az ország első vasbeton műtárgya volt. 1936—42 között épült a Békésszentandrási duzzasztó. Nagyobb szünet után 1966—69 között készült el a Békési duzzasztó a Kettős-Körösön, majd 1975—77 között a Körösladányi duzzasztó a SebesKörösön. A Bökényi és a Békésszentandrási duzzasztók hajózsilippel is rendelkeznek és a Hármas-Körösön végig, a Kettős-Körösön Békésig biztosítják a hajózás lehetőségét. A többi duzzasztó elsősorban vízhasznosítási érdekből épült. Az első világháborút követő trianoni békekötés a Körösök vízgyűjtőjét megosztotta. A síkvidéki rész magyar, az ái-vizek nagyságát és jellegét meghatározó hegyvidéki vízgyűjtő román területre került. A jelenlegi megosztottság a következő: Vízgyűjtő terület Folyó hossza Folyó neve teljes j magyar teljes | magyar (km 2) (km 2) Hármas-Körös 27 537 12 932 91,8 91,8 Kettős-Körös 10 386 1 744 37,2 37,2 Berettyó 6 095 2 649 204,0 78,0 Sebes-Körös 9 119 3 340 209,0 59,0 Fehér-Körös 4 275 298 235,6 59,0 Fekete-Körös 4 645 151 167,7 20,0 Hortobágy—Berettyó 5 776 5 776 163,2 163,2 Magyar területen a Körös-rendszer vízfolyásainak összes hossza %458,2 km, védtöltéseinek hossza 689 km. 1966-tól kezdődően súlyos árvizek voltak a Körösök vízrendszerében, amelyek román területen minden esetben töltésszakadásokat okoztak. A kiömlő vizek jelentős magyar területeket is károsítottak. Ennek kivédésére 1966—67 években a Fehér- és Fekete-Körös között, 1967—69-ben a Sebes- és a Fekete-Körös között, valamint a Fehér-Körös bal partján — az országhatár mentén — lokalizációs töltések épültek, összesen 70 km hosszban. Említést kell még tenni az 1970—77 között létesített árvízi tározókról. Ezek a következők: Tározó neve Kutas Halasi Mérgesi Mályvádi Térfogata (millió m : i) 36,6 35,0 87,2 75.0 Az elmúlt évek árvízi gyakorlata bizonyította, hogy a Körösök síkvidéki tározói az árvízcsúcsok levételével jelentősen fokozni tudják a védelem biztonságát. A szabályozási tevékenység ismertetésének végén legyen szabad idézni a századforduló jeles vízimérnökének, Korbély Józsefnek a szavait: „Valamennyi szakértő eddigelé elismerte, hogy a Körösök szabályozása egyike volt a legnehezebb feladatoknak és hogy elődeink sikerrel oldották meg ezt a feladatot. A Körösök és a Berettyó szabályozása olyan nagy mű, és oly hatalmas alkotás, hogy arra a magyar mérnöki kar mindenkor jogos büszkeséggel tekinthet. Az utóbbi évek tapasztalatai azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a Körösöknél nem elégedehetünk meg az elért árvédelmi biztonsággal, hanem azt fokoznunk kell. 'Amint a mellékfolyókat szabályozni fogják, a Körösökön még az eddiginél is több vizet kell levezetnünk. Bár az Utóbbi években is rendkívüliek voltak a csapadékok és kedvezőtlen volt a helyzet, semmi sem biztosít arról, hogy a jövőben nem lesznek-e még nagyobb csapadékok és nem lesz-e kedvezőtlenebb az árhullámok találkozása. Az árvízveszély elhárítása ma is a legfontosabb gazdasági érdek és a kultúra fejlődésével sem fog jelentőségéből veszíteni, mert mindig nagyobbak lesznek a megvédendő értékek." Eddig az idézet. A nagy alkotás értékelése, a jövő szinte látnoki bemutatása, a feladatok megjelölése olyan tökéletes, hogy ehhez semmit hozzátenni nem lehet. Mi is csak tisztelettel és elismeréssel hajthatunk fejet nagy elődeink országépítő munkája előtt. 2. Belvízrendezés A folyószabályozások előrehaladásával a munkálatok súlypontja a lecsapolásokra, a belvízrendezésekre tevődött át. Az árvédelmi töltések védték ugyan a területet a folyók kiöntéseitől, mégsem biztosították a teljes és biztonságos hasznosítás lehetőségét. A kisebb vízfolyások és a lefolyást nem találó belvizek a lapályosabb területeket tartósan, vagy időszakosan vízzel bontották el. A vízrendezés feladatainak megoldásáról Kvassay Jenő javaslatára 1879-ben létrehozott kultúrmérnöki intézmények és a társulatok gondoskodtak. A társulatok 1846—1885 között alakultak és azután kezdtek foglalkozni a vízrendezéssel, miután a folyószabályozási és ármentesítési munkák zömét végrehajtották. Előmozdította a belvízrendezések ügyét az 1871. évi XXXIX. tc.,, amely kötelezte a társulatokat az ártéren felgyülemlő vizek levezetésére. Kezdetben egy-egy jelentősebb feladat megoldására koncentráltak. így pl. 1777—78-ban megépült a FehérKörösből kiágazó Csabai csatorna, 1853—40 között a József nádor malomcsatorna, 1855—56 között kiásták a Hosszúfoki főcsatornát, 1879—90 között megépítették a Hortobágy—Berettyó főcsatornát. 1893—1900 közötti evekben készült a Sebes- és Fekete-Körös közötti 61,5 km hosszú Felfogó csatorna. Jelentős munkát végeztek a nyírségi dombokról lefutó vizek összefogásával és a Hortobágy helyett a Berettyóba való bevezetésével. A 6
