Hidrológiai tájékoztató, 1982

2. szám, október - ISMERTETÉSEK, HÍREK - Fábián Gyula: Múzeumban a Duna története

tanulmányok, Viczián Ede és munkatársai összeállítá­sai a vízerő-felhasználásról. Az újabb kéziratok közül jelentős az 1959-ben szerkesztett „Vízgazdálkodási adat­gyűjtemény", amely vízügyi igazgatóságok szerinti csoportosításban foglalja össze a területre vonatkozó régebbi és újabb adatokat. A Vízügyi Levéltár iratanyaga gazdag és változatos gyűjtemény. Őrzi és bemutatja azokat.az eredménye­ket, amelyeket a vízügy területén dolgozó mérnökök, tisztviselők, és kétkezi munkások a víz ellen és a ví­zért folytatott küzdelemben elértek. A Levéltár létre­hozása a vízügyi szolgálat munkájának eredménye, de az iratanyag mennyiségét tekintve már számottevő ré­sze a magyarországi levéltári anyagnak. Bár az eddig Levéltárba került és rendezett iratok a vízügy múltját jól dokumentálják, az anyag bővítésével kapcsolatban még vannak tennivalóink, és számolnunk kell a gyűj­temény jellegének megváltozásával is. Nemcsak az újabb iratok mennyisége növekszik a régiekhez képest, hanem bekerülnek az anyagba a hagyományos irato­kon kívül a modernebb információ-hordozók: a mikro­filmek és a gépi adatfeldolgozás során keletkezett anyagok, amelyek még közelebb visznek a mai élet­hez. A levéltári gyűjtemény feldolgozása ilymódon nemcsak a vízügy múltjának megismerését szolgálja majd, hanem a mindennapi feladatoknak is egyre in­kább élő háttere lesz. IRODALOM 1. Az Országos Vízügyi Levéltár iratainak alapleltára, (össz.: Dók a Klára). Bp. 1878. VIZDOK, 276. p. 2. Dóka K.: Az Országos Vízügyi Levéltár munkájáról Le­véltári Szemle, 1977. 2. 273—278. 3. u. a. A segédgyűjtemények szerepe a vízügyi levéltári munkában. Levéltári Szemle, 1977. 3. 427—434. 4. u. a. Vízügyi térképkatalógus készítése. Geodézia és Kar­tográfia. 1978. 1. 48—49. 5. u. a. Az Országos öntözésügyi Hivatal szervezete és ira­tainak forrásértéke. Levéltári Szemle, 1978. 3. 525—532. 6. u. a. A Körösvidék helytörténeti forrásai az Országos Vízügyi Levéltárban. Levéltári Szemle, 1979. 3. 415—424. Dr. Dóka Klára az Országos Vízügyi Levéltár volt vezetője Múzeumban a Duna története Séta a vízgazdálkodás-történeti gyűjtemény esztergomi kiállításán Kedves Olvasó! Képzeletbeli tárlatvezetésre hívjuk meg tisztelettel valamennyiüket. Kísérjék végig álta­lunk és velünk egy új kiállítás területét, ismerkedje­nek meg azzal a jelentős múzeumi anyaggal, mely most már naponként kínálja látványát minden vendé­gének. 1980. október 30-án, az év múzeumi hónapjának méltó befejezéseképpen nyitotta meg kapuit Eszter­gomban a Magyar Vízügyi Múzeum új kiállítása. A Duna történetét a magyar vízgazdálkodás krónikáját kívánjuk itt bemutatni. A Duna nyolc ország folyama, s ilyen értelemben egyetlen az egész világon. Róma egykori császára, Augustus így fogalmazott: a római birodalom üdve a Duna. Igaz, hogy e nagy nép in­kább a birodalom védőrendszerének építette ki part­jait az ókorban, de jelentős városokat létesítették a ma ismert országok szinte minden jelentős Duna-tör­téneti táján. A folyam kialakulásának rövid történeti anyagával mindjárt az első teremben ismerkedhetnek a látogatók. Szemben egy hatalmas térkép fogadja az érkezőt, azt a 817 000 km 2-es területet ábrázolja, amely a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig nyugat-, közép- és kelet-európai részeken összegyűjti folyók, patakok és erek vizeit, saját hatalmas medrébe. A folyamkialaku­lás mintegy másfél millió évvel ezelőtt nyerte el mai képét, természetesen kezdetben hatalmas ártereket ké­pezett az egykori Tisia-sziget, majd a Tisia-tenger he­lyén. A térképes múlt megelevenítésére azok a Duna medréből kikerülő ősanyagok, és kőzetek jelentenek megelevenedést, melyek a százezeréveket példázzák. A folyam kialakulásához tartozik az az időszak amikor áttöri az Alpok hegyláncát, a Kárpát-medence, majd a Duna-medence belső hegyvonulatait a víz ereje, megbirkózik sziklákkal, medrében hatalmas kőzetda­rabokat görgetve. Különös, hogy Pozsony táján ezek még gyermekfej nagyságúak, amikorra országunk ha­tárát elhagyja a folyam, már finom homokszemcsékké morzsolódnak. Mire aztán a' Vaskapun is túl ér, vizé­ben a lebegtetett anyagokat szállítja a tenger felé, mederaljában megnyugodva pihen a finom iszap. A hegydarabokat elmorzsolta a víz ereje. A folyam men­tét — hiszen annyi minden épült a partjain — próba­fúrásokkal kísérték végig minden országban. Fel kel­lett deríteni az altalajt, amely ismét csak a korok meghatározására volt rendkívül fontos. A fúrásokmyo­mán helyenként gyógyító erejű vizek törtek a felszín­re, néhány helyen még kőolajat is találtak a folyam közelében. Az egykori térkép mellett, ma térképszen­zációnak számít az az ábrázolás, ahogyan egy űrhajós felvétel örökítette meg a Dunántúlt, a Duna-kanyart, s benne élesen rajzolódik ki a Balaton környéke is. Az ablakok mentén, az asztaltárlókban látható „kin­cseket" is a Duna adta a múzeumnak. Törött, római kori cseréptől a XX. századi felrobbant aknaszerke­zetig sokféle tárgy látható itt. Hajózászló, kardmarad­ványok, öreg kéziszerszámok, fahajókból hajóácsszö­gek, rajtuk a víz munkájával, megkövesedett rozsda­kavics-törmelékkel. Ha végigtekintünk az ablaksor felőli részen három, ún. ősi vízi mesterség emléktárgyait találjuk a tárlók­ban, ládában. Az aranyászás, aranymosás már a ró­maiak korában is dívott, de a kvádok és az avarok is mostak már aranyat a Dunából. Az elmúlt századok, főként a Sziget- és a Csallóköz-i aranyászok felszere­lését hagyták ránk. Ácson Nagy Lajos bácsá hírmondó­nak még napjainkban is lejár aranyat mosni a folyam fövényéből. Az emberré válás ősfoglalkozása a gyűjtögetés és a halászat volt. A legáltalánosabban elterjedt dunai kis halászeszközök, hálókötőtűk és hálónehezékek érzékel­tetik ezt a foglalkozást, hiszen tudjuk, a víz még nem is olyan régen terített asztal volt a szegény emberek­nek. Fa-hajók dereglyék, hidak, malmok, régi munkagé­pek készítőire emlékeztetnek a kiállító térben elhelye­zett öreg, kézi ácsszerszámok, mérőeszközök. Minden múzeurti igyekszik bemutatni' a történelmi idők hajnalát. A Vízügyi Múzeum ebből a korból fő­ként a víz felhasználását, a víz „élését" emelte ki. Az első teremben egy érdekes térképre rögzítettük azokat a helységeket, amelyeknek határából, a Duna mentéről régészeti lelőhelyekre bukkantak a kutatók. Mintegy 500 000—600 000 esztendő óta találhatók meg az ember nyomai a Duna-tájon. Hogy kik vol­tak ezek az ősnépek? Csak életmódjuk tárgyi emlékei­ből következtethetjük ki, amelyek ránk maradtak az ősi tűzhelyek környezetében. Kezdetleges hálóeszkö­zök, hof-gok, szigonyok, kőeszközök a kora kőkortól a csiszolt kő koráig, már az emberi találékonyság bizo­nyítékai. Időben most nagyot lépünk az évezredekben. Rómaiak. Ok vezették be először, például hazánk te­rületén is a vizet a lakásokba és először szedtek vízdí­31

Next

/
Thumbnails
Contents