Hidrológiai tájékoztató, 1982

2. szám, október - ISMERTETÉSEK, HÍREK - Fábián Gyula: Múzeumban a Duna története

jat is. Megfizettették polgáraikkal a víz használatát, amelynek mennyiségét a cső keresztmetszetéből számolíák ki. De milyen is volt a római forrásfcfglalás, a források összekötése, az aquaductus kiépítése. Budán, a Szentendrei úton feltárt maradványok a római vízépítészet nagyszerű példáját bizonyítják: számunkra napjainkban, de a mi kiállításunk is megörökítette ezeket. Történelmünkben külön fejezetet szentelünk a török kor bemutatására. 1526 után a három részre szakadt Magyarország hadszíntérré változott. A Duna volt a hadianyagutánpótlás legfontosabb útvonala, hiszen ebben a korban még nem beszélhetünk állandó utakról. A török óriási hajóhadat szervezett és erről a hajóhadról élelmezték a szárazföldi seregeket is. Hajókon vontatták természetesen a hadianyagot, az utánpótlást. A hajóvontatást hadifoglyokkal, rabokkal végeztették. A hajóvontatás itt elhelyezett darabja az emberhám. Korabeli ábrázolásokon ismerkedhet meg a látogató a vontatás embertelen igájával. A búzás/hajókat csavaros orrtőkéjükről (amely a bőgő fej díszítésére emlékeztet), de inkább a jelzőkürtként használt bőgő hangot adó vízi dudáról „bőgős hajó"-nak hívják. A Duna mentén megmaradt egyetlen, régi vízi duda mellett két bőgős hajómodell (egyik népi díszítésű) mutatja be kompok és dereglyék között a fahajók kezdetleges, de szép formáját, szerkezetét. Kiállításunkon találkozhat a néző az ősi vízi világ ábrázolásával. Ezernyi madár a járhatatlan, zeg-zúgos vízi utakban, az ártéri tölgyesekben. De ez a világ egyszer, s mindenkorra eltűnt a Duna tájról, mert meg kellett oldani a vízrendezés hatalmas munkáját. Itt emlékezünk meg az első magyar mérnökképző egyetemről, melyet II. József császár alapított Institutum Geometrico et Hidrotechnicum néven, az egész világot megelőzve ezzel az iskolával. Innen kerültek ki azok a kiváló vízügyi szakemberek, mérnökök, földrendezők, akiknek segítségével elkezdődhetett hazánkban a nagy vízszabályozásók kora. Tankönyvek, ábrák maradtak ránk ebből az iskolából, hogy rekonstruálni segítsenek a korai mérnöki eszközöket, amelyekkel a Duna felvételezését megkezdték. A vízszabályozás korában az átvágásokkal megrövidítették a folyók és a folyam hosszát. Itt találkozhat a látogató azokkal az eszközökkel is, amelyek már megkönnyítették a vízszabályozást, mert előtte hosszú évtizedeken át, a XIX. század végéig, szinte teljésen kézi erővel történt minden munka. Csak a Vaskapu szabályozása során léptek be már a sziklazúzó, fúró és egyéb munkagépek, a többi között a kettős törzsű katamaránok. Ez a fejlődés második szakaszát jellemzi. Széchenyi István — aki először járta be az Al-Dunát, még egy hitvány kis bárkán utazott Beszédes József társaságában — kezdeményezte az Al-Duna megtisztítását. Ekkor térképezték fel az Al-Dunát, ekkor mérték ki a medernek azt a részét, ahol a csatornát — sziklarobbantásokkal, kotrással — meg kell építeni az állandó hajózhatóság érdekében. Széchenyi Istvánnak elve volt: Kaput kell nyitni kelet felé, és a Duna egész hosszán kereskedelmi útvonalat kell teremteni. Ezek az eszközök, modellek, makettek, tankönyvek, írások, dokumentumok, első iskolai bizonyítványok, a színes korabeli lapok, szinte egyedülállóak múzeumi gyűjteményeink sorában az egész világon. Itt található az az egyetlen példány (unikális!) részjegy, amit Széchenyi István jegyzett Bernhard Antal pécsi polgár, az első magyar gőzhajó feltalálójának támogatására. Itt helyeztük el a Franz I., az első magyar gőzhajó modelljét is. Mellette láthatjuk az első gőzkotró modelljét, az ún. Vidrát. Széchenyi hozatta be Angliából a Vaskapu szabályozásához, a Lánchíd építési munkálatokhoz. Később kölcsönkérték a bécsi kikötő építéséhez és a hajógyár építéséhez is. A tárlóban iratok, levelezések, okmányok bizonyítják Széchenyi .fontos vízügyi tevékenységét. Egy másik teremben egy kis vitrin őrzi az évezred nagy, jeges árvizeinek adatait. A sort az 1838-as zárja, amikor a megtorlódott jég Pesten, Óbudán, Budán hatalmas pusztítást végzett, s 151 ember halálát okozta. A folyamszabályozás új korában a technikai forradalom már sok-sok újítást hozott. Kitűző és jégtörő hajók, modern vödörsoros kotrók egész sora mutatja, hogy könnyítette meg az ember a medrek védelmét, az árvízitöltések, partok építését. Különböző partfalak és vízmércék világába is itt pillanthat be a látogató. Arra is itt emlékezünk, hogy nem olyan régen szamár és ló vontatta lajtos kocsik jártak le országszerte a Dunára, hogy a települések utcáin árulják a Dunavizet, mert egészséges, tiszta, frissítő ivóvíz volt. Bizony, ettől messze kerültünk! Néhány esztendővel ezelőtt, pontosabban az 1950-es években még nyugodtan bemeríthették az ivócsanakot a Paks—Baja közötti Duna-szakaszon a halászok szomjuk oltására, mert elenyésző volt az olajszennyezettség. Sajnos ma már olyan súlyos ártalmakkal terhelt a folyam, hogy vizét csak tisztítottan fogyaszthatjuk, hiszen olykor a maga természetességében még a halállománynak is megárt. Külön foglalkozik a kiállítás az első vízkivételi művek megépítésének történetével. Melyek voltak a Duna-parton azok a városok, ahol a nagy járványok pusztítása után először szolgáltattak vezetékes rendszeren jó ivóvizet a parti lakosoknak? Aztán a jövendőbe tekinthet be a látogató. Az épülő európai egységes víziút-rendszer térképe tárulkozik ki a Duna—Maina—Rajna csatorna korszerű zsilipjeivel, vízátemelőivel, amelynek egyik fontos beruházása a Bős—Nagymaros-i vízlépcső és vízierőmű rendszer, amelynek megépülése után eltűnnek a Duna felső szakaszáról (magyarországi felsőszakasz!) a kis vízállások idején keletkező gázlók, így a hajózás az egész esztendőben zavartalan lesz. Csak a téli jegesedés állja útját a nagy folyamhajózásnak, amely a Fekete tengert, a belső víziútrendszeren az Atlantióceánnal köti össze. Ebben a kiállítórészben domborodik ki, hogy mit • is jelent: nyolc ország folyama a Duna, hiszen a Duna Bizottság megalakulása és rendkívül fontos munkássága itt sűrűsödik egybe a látogató elé azokkal az okmányokkal, cikkekkel gazdagítottan, melyek a Duna Bizottság tevékenységét foglalják össze. Az egybefüggő teremrendszerből a kedves látogató egy viszonylag kicsi szobában találja magát, ahol a mérnöki műszerek fejlődéstörténetét ismerheti meg látogatása, során. A legegyszerűbb eszközök és a legbonyolultabb műszerek — egészen napjainkig — itt sorakoznak a szemlélődő előtt, közöttük egy olyan számológép, amely a mai zsebszámológépek elődje volt, a Műszaki Egyetemről, unicális példányként őrizve hagyományt és múltat. A különös szépségű folyosó a magyar térképezés történetét kínálja megismerésre. Kis töredék abból a rendkívül gazdag gyűjteményből, amely a Vízügyi Múzeum tulajdona, s itt az első magyar térképmetsző, Lázár deák munkájától, a XX. század küszöbéig jeleníti meg a legértékesebb darabokat, közöttük sok olyant, melyeken a térképkészítő a maga képzőművészeti alkotásait is odaillesztette kiegészítésnek. A múzeum udvara azoknak a tárgyaknak adott helyet, melyek nem terembe illők. Itt magasodik többek között az a hatalmas istrángos cölöpverő, amellyel az ár véd elem gátjait erősítették (Bajáról való), illetve már a mi korunkban a szádfalakat leverték, hogy az ártó víznek útját állhassák. Itt találhatók hajózási kikitűző és irányító tárgyak és itt szemlélhetik meg azt az eredeti „lánc"-szemet, amely az első pest—budai Lánc-híd emlékét eleveníti a magyar műszaki múltból. A kiállítás földszinti termeiben a hajómolnárok, vízimolnárok szerszámait vehetik szemügyre, közöttük azt a csodálatos — részben működő modellt —, amelyet a Fajszon élő Farkas Miklós épített, akinek ősei mindmind hajómolnárok, vagy hajóácsok voltak. Kis bemutató adja tudtul, hogy Magyarország a gyógyvizek országa is. Legnevezetesebb egészségőrző gyógyvizeinkből itt készült el egy bemutató palacksor, melyeknek első cimkéi még a múlt századból valók. Itt őrizzük azt a 130 millió éves ősvizet, melyet dr. Molnár György, az Egyesült Államokban élő magyar 32