Hidrológiai tájékoztató, 1982

1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Papp Zoltán: A Zámolyi forrás rekonstrukciós vizsgálata

apadás, újraindulás, rendkívüli bő vízhozam) mutatkozik. A források teljes kiszáradásának leghosszabb (feljegyzett) időszaka 1860—1873 között következett be (a források 13 éven át szüneteltek). Magyarország Geographiai Szótárában (Fényes Elek, Pesten 1851., III. kötet 320. oldal) „Zámoly" címszó alatt az alábbi feljegyzés olvasható: Közel a faluhoz látszik egy régi épület-omladék, egy kerek kápolnával, s egy különös forrással együtt, mely majd minden 5—6-ik évben kiapad; kifolyása malmot hajt...". (Megjegyezzük, hogy Fényes Elek 1836-ban, Pesten kiadott eredeti munkájának első kötetében a 92. oldalon az alábbi sor olvasható: „ ... mely minden 6-ik 7-ák esztendőben kiapad ...", tehát az átírás pontatlan). A Zámolyi források vizét hasznosító malmot a Fejérmegyei Történeti Évkönyv is megemlíti (11., 1977., Székesfehérvár) a 161. oldalon. Az idézett sorokat az említett évkönyv Pesty Frigyes Helységnévtára (Fejér megye) alapján közli: „ ... Császártó/ egy kisebbszerű tó, és folyó, malommal, amely malomnak első lakója Császár nevet viselt. Tófarka ez egy kis folyó, mely alakjára nézve farkat formál..." (Zámoly, 1864. május 21.). Az 1881—1959 közötti időszakra vonatkozóan mindössze 12 hozamadat áll rendelkezésünkre a forrásokra vonatkozóan, amelyeket a VITUKI az 1956—1959-es években mért. Németh János zámolyi lakos (szül. éve: 1895) visszaemlékezései szerint az 1895., 1918., 1921., 1926., 1927— 1928. és az 1944—1945-ös években a források biztosan adtak vizet. 1908-ban rövid időre kiapadtak, majd újra megeredtek, a negyvenes évek második felében már csökkenés volt tapasztalható. Az 1901 körüli időszakot illetően biztos adatunk van a források működéséről a Székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatal Zámolyi medertisztogatási tervének átnézetes helyszínrajza révén (1901. február). A források feltehetően 1953-ban is működtek, amire a KDT VÍZIG Vízikönyvi Okirattárában levő, a „Forráspatak jókarbahelyezésének terve" (1953. május—június) nyújt bizonyítékot. A falubeli asszonyok (akik évtizedekig jártak a forrásokhoz mosni) visszaemlékezései szerint a víz nagyon hideg volt, emiatt a munkát időnként félbe kellett szakítani. A víz alacsony hőmérséklete miatt hiúsult meg a falubeliéknek egy fürdőmedence és egy libaúsztató építésére vonatkozó kísérlete is (30-as, 40-es évek). A csapadékviszonyok és a forráshozamok kapcsolata A 6. jelű forrás (amelynek Gedeon T. [Hidrológiai Közlöny, 1931] szerint a Vértes északkeleti része a tápterülete) 1929-ben folyik, bár a csákvári mérőállomáson mindössze 550 mm-es csapadékot mértek. 1930-ban apad el, tehát kb. 1—1,5 év múlva reagál a forrás a lehullott csapadék mennyiségére. Az 1930-ban hullott 730 mm-es csapadék kb. 1 év múlva — 1931-ben — újraindítja a forrást. A fentiek alapján kb. 550—590 mm az az évi mennyiség, amelynél kevesebb csapadék a forrás 1—1,5 éven belüli elapadásához vezethet. Ebből az is következik, hogy 1932-ben folyhatott a 6. jelű forrás, mivel 1931-ben Csákváron 648 mm csapadékot regisztráltak. Az 1. jelű forrás — amely feltehetően a Vertes délnyugati vízgyűjtőjéről táplálkozott — 1929-ben elapadt. 1930-ban viszont az 1929-ben hullott 631 mm-es csapadék (móri állomás) újraindítja. Következésképpen 1928-ban 631 mm-nél kevesebb csapadéknak kellett hullania. Ez igaz is, 1928-ban Móron 517 mm-t mértek, 1927-ben pedig 586 mm-t. Feltehetően az 1. jelű forrás elapadása évi 517—586 mm-es csapadék esetén valószínű, 517 mm alatt bizonyosra vehető. Mivel 1931ben Móron 705 mm csapadék hullott, a forrás 1932-ben minden bizonnyal működött. , Móron 1883-tól állnak rendelkezésre csapadékadatok. Az előbbiek alapján az 1. jelű forrás elapadása — 1 éves reakcióidőt és évi 517 mm-nél kevesebb csapadékot véve figyelembe — 1887-ben, 1891-ben, 1899-ben és 1922-ben valószínű, mivel az ezen éveket megelőző két éves időszakban az évi csapadékmennyiség 517 mm alatt volt. Csákváron 1901-től mértek csapadékot. 1 éves reakcióidőt és 550 mm-es elapadási határértéket véve alapul, a 6. jelű forrás 1908—1909-ben és 1936-ban apadhatott el. Az ezen esztendőket megelőző két éves időszakban az évi csapadékmennyiség jóval 550 mm alatt volt. A források 1908-ban valószínűleg teljesen elapadtak, miveí Móron (1. jelű forrás vízgyűjtőterülete) 1907-ben 554 mm-t, 1908-ban 450 mm-t mértek, amely — az 586 —517 mm-es minimumintervallumot tekintve — valószínűvé teszi az 1. jelű forrás elapadását is. Az 1. és 6. forrás egyidejű elapadása (vagyis feltehetően az összes forrás kiszáradása) az 1901—1950-es időszakban mindössze 1908-ban következett be — ez összhangban van a falubeliek visszaemlékezéseivel. A források kiszáradásának leghosszabb (feljegyzett) időtartama 1860. és 1873. májusa között következett be. Az 1851—1905-ös évek csapadékadataival részletesen Hegyfoky Kabos foglalkozott. Eredményei szerint 1857ben és 1863-ban mindenütt szárazság volt, valamenynyi (általa figyelembe vett) állomás évi összege az átlagos mennyiség alatt maradt. Feltűnőbben száraz évek voltak még: 1861., 1862., 1865., 1868., 1894. Az 1878-as évben minden állomáson bő esőt mértek. Nedvesebb évek voltak még az alábbiak: 1867., 1870., 1876., 1879., 1895. és 1900. A fentiek alapján a források kiszáradásának időtartama nagyjából egybeesik a száraz esztendők időszakával. Seidel feljegyzése szerint 1879-ben olyan bő vizet adott a forrás hogy egészen új források nyíltak meg a hegyen ...". A jelenség az 1876. és 1879-es évek erősen csapadékos voltával hozható összefüggésbe. A Budapesti Országos Meteorológiai Intézetben az 1782—1792-es években hullott csapadékot is feljegyezték. Figyelemre méltó, hogy 1790-ben 292 mm-t, 1791ben 366 mm-t, 1792-ben pedig 434 mm-t regisztráltak. A Zámolyi források ebben az időszakban nem működtek, mivel „... az 1794-es évi tiszti jelentés szerint az uraság tudakolja, vajon a zámolyi forrás nem ád-e még vizet?..." (Fejér vármegye története, V. kötet, 541. oldal). Chiapo Benjámin a Velencei-tó felszámolásával kapcsolatos tanulmányában így ír: „ ... Az elmúlt két száraz esztendő, 1790. és 1791. közvetlen tapasztalata megtanított arra, hogy egyedül elpárolgással és a Nap sugarainak hatása következtében több mint három láb mélységű víz semmisült meg és csökkent..." Ez a feljegyzés megerősíti azt a feltevést, hogy a források hozama ezekben az években lényegesen csökkenhetett (ha el nem apadt). Az adathiányos időszak csapadékeloszlásának főbb vonásai véleményünk szerint az ún. évgyűrű-módszerrel meghatározhatók. Ez a módszer — amely az évgyűrűk vastagsága és az évi csapadékmennyiség közötti korreláción alapul — az eddigi feldolgozások szerint (Horváth, 1981.) hidrológiai szempontból is értékelhető eredményeket adhat. A források rekonstruálhatúságáról Ismerve a források elapadásának okát (a térségben folytatott bányászati vízemelések miatt bekövetkezett karsztvízszínsüllyedés), működésükre belátható időn belül nem kerül sor. A Nagyegyháza—Mány térségében felfedezett barnakőszénmezők kitermeléséhez kialakítandó újabb karsztvízszín-depresszió hatásterülete elméletileg Zámoly vonaláig terjed, amelynek következtében a karsztvízszín várhatóan a jelenleginél még mélyebbre süllyed. A Velencei-tónak a hosszabb idő alatt lejátszódó vízszínváltozásait rekonstruáló tanulmány, valamint az évgyűrű-módszernek a Zámolyi forrásra való alkalmazását megkísérlő munkák előkészítése folyamatban van. E dolgozatok elkészültével a szóban forgó forráscsoportra vonatkozó ismereteink várhatóan újabb adatokkal lesznek kiegészíthetők. 21