Hidrológiai tájékoztató, 1981

1. szám, április - HÍREK, ISMERTETÉSEK - Dr. Dóka Klára: A váci Duna-kiállítás

HÍREK, ISMERTETÉSEK A váci Duna-kiállítás A történeti megismerésben igen nagy szerepük van a levéltári iratoknak. A múlt emlékeit őrző dokumen­tumok azonban nemcsak a szűk szakmai közönségnek, a levéltárakban búvárkodó tudósoknak szólnak, ezért nem rejthetők el a raktárak mélyén, hanem, megfele­lő formában a közönség elé kell tárni azokat. Ez a gondolat vezette a Pest megyei Levéltárat, amikor Vác, Géza király tér 10. sz. alatt megnyílt épületében az Országos Vízügyi Levéltárral együttműködve kb. 200 m 2-es területen állandó kiállítást létesített (1. kép). Vác földrajzi helyzetének megfelelően a bemutatók témája a Duna. A levéltári iratokból és térképekből nyomonkísérhető, hogy a folyó milyen fontos szerepet játszott a környező települések lakóinak életében. Nemcsak gondot okozott tavaszi és nyári árvizeivel, hanem az itt élő lakosság igyekezett erejét szolgála­tába állítani. A jelenleg látható kiállítás a Kárpát-medencén vé­gighaladó Duna szabályozásáról ad képet, arról a ha­talmas munkáról, amit a területen élő, több nemze­tiségű lakosság a közös cél, a természet átalakítása ér­dekében hajtott végre. A bemutatott tervek és iratok zöme a Vízügyi Levéltárból származik, kiegészítve a Duna menti megyei levéltárak dokumentumaival. Az anyag elhelyezése a tárlókban és üvegvitrinekben to­pográfiai sorrendben történt. így lehetőség nyílt a fo­lyó kritikus szakaszainak, az itt folyó szabályozási munkáknak részletesebb ábrázolására. A Duna mocsaras partjain, árvizektől látogatott szi­getein megtelepedett, csekély számú lakosság az árté­ri haszonvételekből (halászatból, vadászatból, nádvá­gásból) élt. Az állattartás, kertgazdálkodás a magasabb területeken is csak kiegészítő szerepet kapott. A la­kosság számának növekedésével a szükségleteket így nem lehetett kielégíteni. A szántóföldek területét nö­velték, azok a mélyebb völgyekbe, a veszélyeztetett ártérbe kerültek. A mezőgazdaság fejlődésével együtt nőtt az igény a vízi szállításokra, és a Duna a XVIII. század elejétől fontos vízi úttá vált. A hajózást azon­ban a meder elhanyagolt állapota, a vontatást a jár­hatatlan partok akadályozták. Kisebb vízrendezési munkák már a XVIII. század végén megindultak. Elzártak néhány mellékágat, a a községeket primitív körgátakkal vették körül. A tervszerű munka csak a XIX. században kezdődött meg. Ennek alapvető feltétele volt, hogy a folyóról megbízható térkép készüljön, és a vízrajzi adatok ren­delkezésre álljanak. A rendszeres Duna-mappáció 1823-ban indult meg, befejezése után részletes szabá­lyozási tervek készültek. A Duna egyes szakaszain mederáthelyezésekre, sarkantyúk, párhuzamművek lé­tesítésére került sor, másutt csak partfalak és kisebb árvízvédelmi gátak építésére volt szükség. így az 1840-es években kialakított egységes koncepció után a szabályozási tervek is folyószakaszonként készültek, majd 1895-ben a törvényhozás rendelte el az egész magyarországi Duna-szakaszon a munkák egységes folytatását. A szabályozás irányítására kirendeltségeket, műve­zetőségeket hoztak létre, illetőleg a kiegyezés után megszervezett folyammérnöki hivatalok vezették a ki­sebb építkezéseket. Nem maradt ki a Duna szabályo­zásából a társadalmi segítség sem. A parton élő lakos­ság hozzájárulásával a védművek fenntartására, nyári­gátak építésére, belvizek levezetésére vízszabályozó társulatok jöttek létre, amelyek árterei Pozsonytól Győrig, Szentendrétől Budafokig, Csepeltől az ország­határig a Duna mindkét partjára kiterjedtek. A kiállítás első része a Dévény—Gönyü közti sza­kasszal, a Felső-Dunával kapcsolatos. A sellős, sok ág­ra szakadt folyón a hajózás szinte lehetetlen volt. A XVIII. század végén Pozsony környékén kisebb me­derelzárásokat hajtottak végre, majd a múlt század 30-as éveiben megindultak a komolyabb szabályozási munkálatok: 1831-ben Pozsony és Gutor között, 1837­ben pedig Gutor és Vének között. A folyószakasz egy­séges szabályozását — Bodoky Lajos tervei alapján — a törvényhozás 1885-ben rendelte el. A munka irányí­tására létrehozták a Felső-Duna Szabályozási Műveze­tőséget, amelynek munkáját a századfordulótól a fo­lyammérnöki hivatalok folytatták. A Gönyü—Dömös közti folyószakaszon csak kisebb szabályozásokra, partbiztosítások építésére került sor. Ilyen volt például 1912-ben a neszmélyi elzárás és a komáromi rakpart építése. Nem volt problematikus folyószabályozás szempontjából a Duna-kanyar sem, azonban a fővárosi Duna-szakasz rendezése éveket vett igénybe. 1838-ban Pestet jeges árvíz pusztította 1. kép. A váci levéltár folyosója

Next

/
Thumbnails
Contents