Hidrológiai tájékoztató, 1981

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Vágás István: Milyen forrásértékűek a vízrajzi évkönyvek?

Milyen forrásértékűek a vízrajzi évkönyvek? Hidrológiai vizsgálataink adatait a leggyakrabban a vízrajzi évkönyvekben található számértékek szolgáltatják; célszerű ezért áttekintenünk, hogy ezek a kiadványok mennyiben feleltek meg régebben a céljuknak, és mennyiben felelnek meg ma. Sajnos, a vízrajzi évkönyveket nyilvános bírálattal sohasem illették, így azok szerkesztői leginkább saját meglátásaikra voltak utalva. Az 1886-ban Magyarországon felállított Vízrajzi Osztály már működésének első évében két állandó kiadvány szerkesztését kezdte meg. E két kiadvány egyike az „A magyar állam jelentékenyebb folyóiban észlelt vízállások" címmel jelent meg, és magában foglalta az 1876. évig visszamenően az állami vízmércéken észlelt reggeli — tehát napi egyszeri — vízállásokat, illetőtleg a vízmércékre vonatkozó legfontosabb folyószelvényi és magassági adatokat. Az első kötet, amely 1888-ban hagyta el a sajtót, a tiszai vízmércék adatait közölte az 1876—1887. évekről. A második kötet, amely 1890-ben jelent meg, a dunai vízmércék adatait, az 1891-ben megjelent harmadik kötet a Tisza mellékfolyóinak, végül az 1892-ben megjelent negyedik kötet a Duna mellékfolyóinak vízállásait közölte ugyanezekről az évekről, az ország azidőszerinti területéről (Horvát-Szlavonországgal együtt). A következő két kötet, amely 1892-ben és 1893-ban jelent meg, az 1888—1891. évek észlelési adatait közölte, míg az 1893-tól megjelent kötetektől — számozásuk szerint a VII. kötettől kezdődően — az ország összes vízmércéinek adatai évenként, egy-egy kötetben foglalva jelentek meg. Az 1892. év adatainak kiadásától kezdve tehát hosszú időn át minden esztendő adatai külön kötetben láttak napvilágot. 1892-től 1916-ig minden vízmércéről napi két adatot, a délelőtti és a délutáni leolvasás adatát közölték. 1888. január 1-ével a Vízrajzi Osztály rendezte a vízmércék 0-pontját, ami miatt számos addigi vízállási adat megváltozott. Sajnos, a változásokat már nem vezettték keresztül a feltehetően akkor már nyomdailag kiszedett táblázatokban, csak az egyes évek adatsora elé tettek egy-egy előtétlapot, amin a szükséges javításokat feltüntették. Ez a „takarékosság" még száz év múltával is nehézkessé teszi az adatok használatát. A gyanútlan használó gyakran nem gondol arra, hogy a közölt adatok nem jók, azok csak változtatással érvényesek. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, újabban a Vízügyi Könyvtár tulajdonában levő évkönyvekben — Rátky László újítási javaslata nyomán — ezen úgy segítettek, hogy gondos munkával átnézve az évkönyveket, a javításra való figyelemfelhívást a megfelelő oldalakra is feljegyezték. Még így sem kényelmes az évkönyvek használata, hiszen a jelzett összeadásokat vagy kivonásokat minden alkalommal el kell végezni. Nagyobb baj az, hogy az 1888 utáni javítások egyes esetekben ellentmondóak: egy későbbi évkönyv ugyanarra az évre más javítást ír elő, mint egy korábbi, és a javításban bekövetkezett további javítás okát és érvényességét nem mindig magyarázzák. Igaz az is, hogy ámbár 1888-at követően is keletkeztek még javítások, de ezeknek a száma már lényegesen kisebb, mint az 1876—1887-es időszak javításaié. Fontos megjegyzése még a Vízrajzi Osztálynak, hogy az 1876 előtt feljegyzett vízállásokat nem tartja hibamentesnek, így azokat összegyűjtve nem is közölte sohasem. Történelmi szempontból — véleményem szerint — ennek ellenére sem volna haszontalan, ha a ma még meglevő feljegyzéseket is kiadhatnák erről a régmúlt időszakról. Ez még száz év elteltével is értékes volna, s a sokszorosítás az elkallódás veszélyét is kizárná. A „Vízállások" adatgyűjteménye a századforduló időszakában egyre bővült és használhatósága is fokozódott. 1892-től kezdve a vízállásokon kívül csapadékadatok, vízállási és csapadék-grafikonok is megjelentek. Az 1902-ben megjelent XVII. kötetig minden hónap adatait külön táblázatban, a vízmércék egymásutánjában közölte az adatgyűjtemény. 1903-ban tértek rá arra a közlési rendszerre, hogy a vízmércék teljes évi adathalmazát egy helyen.közlik. A Vízrajzi Osztály akkori dolgozóinak szorgalmát és hozzáértését dicséri, hogy a mainál lényegesen nagyobb gyűjtési területről, napi kétszeri adatközléssel sokkal kisebb létszámmal is lényegesebb késedelem nélkül egészen 1916-ig folyamatosan kiadták az évi adatokat. 1917-től 1927-ig a Vízállások" adatgyűjteményének kiadása szünetelt. 1927-ben összevont kötetben adták ki az 1917—1923 évek vízállásait (XXXII. kötet). Ebben visszatértek a napi egyetlen — a reggeli — leolvasási adat közlésére. Ezt 1968-ig változatlanul megtartották, onnan kezdve minden napról továbbra is egy adatot közölnek, de ez nem feltétlenül a reggeli leolvasás adata, hanem átlagképzéssel számított adat. Sajnos, ezen túlmenően további — most már érthetetlen — takarékossági intézkedésekhez folyamodtak: az 1917— 1923. éveket tartalmazó kötet csak a legfontosabbnak ítélt, azokból is csak az ország 1920-ban megállapított új határain belül maradt vízmércék adatait közölte, s a „kevésbé fontos" vízmércék adatait azóta sem közölték. Ez a hiány az évkönyvek több, mint száz éves történetének érzékeny vesztesége. Az 1924—1927. évekről szóló, szintén összevont XXXIII. és az 1928—1929. éveket tartalmazó XXXIV. kötet a közölt adatok tekintetében újra teljes, és amikor az évkönyvek kiadása 1930-ban időben is egyensúlyba jutott, új formáját választották a kiadásnak. Most szólhatunk részletesen a Vízrajzi Osztály 1886tól megindított másik kiadványáról, a „Vízrajzi Evkönyvek" címűről is. Az „évkönyv" mai szóhasználatának nem ez felel meg, hanem a már említett, hosszabb című „Vízállások" adatgyűjteménye. Az eredeti, „Vízrajzi Évkönyvek" elnevezésű kiadvány tulajdonképpen a Vízrajzi Osztály működéséről szóló, hivatalos, általában az évi jelentéseket tartalmazta, kibővítve ezeket a hidrográfia tárgykörében írott elméleti tanulmányokkal. A „Vízrajzi Evkönyvek" a Vízrajzi Osztály első vezetőjének, Péch Józsefnek voltak a legsajátosabb alkotásai, mert ő nemcsak szerkesztette, hanem jórészt maga írta is ezeket. 1887 és 1902 között jelent meg a „Vízrajzi Évkönyvek" I—XI. kötete, de amikor Péch József 1902-ben meghalt, még kiadták az életében általa összeállított XII. kötetet, és ezt követően már csak a XIII. kötet jelent meg 1905-ben, s a sorozat ezzel le is zárult. 1930-ban, az akkor már Vízrajzi Intézet néven működő Vízrajzi Osztály jogilag felélesztette az 1905-től már meg nem jelenő „Vízrajzi Évkönyvek" kiadványt, rögtön össze is vonta a „Vízállások" c., folyamatosan megjelenő kiadvánnyal és a tulajdonképpen névleges összevonást követően az új kiadványt most már hivatalosan is „Vízrajzi Évkönyv"-nek nevezte el. Azóta is így nevezik a vízhozamgörbékkel, gyakorisági és tartóssági görbékkel kiegészített vízállási és csapadék adatgyűjteményt, amelyet elvileg évenként adnak ki. Érdekes, hogy a „Vízállások" köteteinek számozását 1930-tól is tovább vitték, egészen napjainkig. 1975-ben pl. a LXXX. kötet jelent meg, de azon feltüntették a 100-as számot is, jelezve, hogy a vízállások közlése tekintetében ez nem a nyolcvanadik, hanem a századik teljes esztendő volt. A kötetek ilyen számozása azonban ma már nem fejez ki semmit. Kár, hogy a századik év után is nyolcvantól számoznak és nem a ténylegesen feldolgozott éveket sorszámozzák. A második világháború gazdasági zavarait az évkönyvek hamarább kiheverték, mint az elsőét, s a sorozat is töretlen maradt. Egyedül a harci cselekmények miatti, vagy a vízmérce megsemmisülése miatti kényszerű szünetek okoztak hiányokat az 1944. év végén és az 1945. év elején. Egyébként az 1919. évben is előfordultak hasonló okokból észlelési szünetek. Már 1930-tól rátértek a „Vízrajzi Évkönyv" elkészítése során a költségesnek mutatkozó nyomtatás helyett a gépírásos sokszorosítási technikára. 1951-től a takarékosság további ésszerűsítést követelt: a nagyalakú, 28x38 cm-es könyvalakot felváltotta a kisebb, 21x30