Hidrológiai tájékoztató, 1981
1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Siposs Zoltán: Adatok a Bakony északi előtere rétegvíz kérdéseihez
cm-es formátum. 1952-től az évkönyv egyes vízmércéknél a napi vízhozamokat is közli. Ez a használók számára kívánt könnyítés lenne, hiszen egyszerűbb kész adatokat kiolvasni, mint a vízállásokból a vízhozamgörbék használata útján vízhozamokat számolni. Tudvalevő azonban, hogy több folyónkon, így a Tiszán és vízrendszerének nagy részén a vízhozam-vízállás kapcsolatok ellentmondásosak. A kisesésű folyókban a vízszínek természetes duzzasztása, vagy süllyesztése is befolyásolhatja a vízhozam-vízállás összefüggést. Ezért a „Vízrajzi Évkönyv"-ék. vízhozamadatai — minthogy általában vízhozamgörbéből származnak — gyakran hibásak, sőt pl. az 1970. évi árvíz esetén egyenesen megtévesztőek. 1968-tól az Évkönyv szerkesztői mélyreható, de annál vitatottabb változtatást eszközöltek: ettől kezdve nem reggeli vízállást, hanem a reggeli és a délutáni vízállás leolvasás átlagából képzett, ún. „napi középvízállást" közölnek az évkönyvek. Ez már nem közvetlen, hanem származtatott adat, így bizonytalan, hogy konkrétan melyik időponthoz köthető. Másrészt, ha ezt a változást el is lehetne fogadni, mindenképpen megbontja az addigi 92 év adatközlésének egyöntetűségét. Ha tehát 1968 után is használni kívánjuk a vízrajzi évkönyvek adatait, a leghelyesebb, ha valahonnan megszerezzük az eredeti leolvasások manipulálatlan értékeit. A nyers, és feltehetően helyesen leolvasott alapadatok káros manipulációja az újabb időszaki vízrajzi évkönyvek néhány más helyén is zavarokra vezethet. Egyes árvizeknél pl. a gátszakadások esetén a ténylegesen leolvasott vízállásokat megjavították és azok a gátszakadás feltételezett elmaradására átszámítottak. Lehet, hogy a számítás kifogástalan volt, lehet, hogy nem volt az, éppen ezért az lett volna a helyes, ha közölték volna valamilyen formában az eredetileg kialakult vízállásokat is. Ez a megjegyzés természetesen a budapesti hidroncsok második világháborút követő visszaduzzasztásának figyelembevételére is vonatkozik, mert igaz ugyan, hogy a hidrológiai statisztikai elemzések céljára a visszaduzzasztástól függetlenített adatok a szükségesek, viszont arra is kíváncsi lehet valaki, hogy valamely adott napon a víz a medernek melyik részét borította. Ha viszont a Duna esetében szükségesnek tartottuk az adatok megtisztítását a zavaró tényezőktől, kevéssé érthető, hogy az évkönyvek a Tisza és mellékfolyói esetében ezt már nem teszik meg, holott a Tiszán és alföldi mellékfolyóinak torokolati, vagy még hosszabb szakaszán a. természetes vízszínduzzasztás, vagy süllyesztés nap mint nap előálló jelenség, amely éppen a statisztikailag értékelhető adattömeget torzíthatja. Egyrészről tehát fontos cél volna az észlelési adatokat a maguk eredetiségében megőrizni és a változtatásoktól megóvni, másrészről viszont szükséges bizonyos átszámításokat elvégezni. Ebben azonban lényegesen nagyobb teljességre kellene törekedni, mint eddig. A két, egymásnak ellentmondani látszó célt csak úgy lehet elérni, ha külön táblázatok tartalmazzák a nyers, és külön táblázatok az átszámított — manipulált — adatokat. A kétféle eredetű adatrendszer keverése, főként pedig utalás nélküli keverése mindenképpen megengedhetetlen. A vízrajzi évkönyvek a jövőben tehát csak akkor válhatnak forrásértékű adattömeggé, ha tekintettel lesznek az előzőkben elmondottakra. Ellenkező esetben a használóknak kiegészítő információkra lesz szükségük. A keletkezett hiányok — gondolunk itt a meg nem jelent adatsorok pótlólagos kiadására, a tévesen manipulált adatok javítására, továbbá az eredeti és a származtatott adatoknak világos elkülönítésére — ma még pótolhatók. Nem szabad azonban tovább engednünk az évkönyvi adattorzulások folyamatát, mert előbb-utóbb az eredeti évkönyvek használati értéke csökkenni fog és ez egyszer új, olyan adatsor összeállításának szükségét vetheti fel, amely a tényekhez, használókhoz és a tudományhoz közelebb áll majd. Dr. Vágás István Adatok a Bakony északi előtere rétegvíz kérdéseihez DK. SIPOSS ZOLTÁN Magyar Állami Földtani Intézet A Bakony-hegység északi előterében, a Kisalföld magas peremén a terület talajvíz és rétegvíz kapcsolata a vízforgalom szempontjának megfelelően (Szebényi L. 1973) kihat majd a bős—nagymarosi vízlépcső építése közben a nyugalmi vízszinre. Sok helyen a rétegvíz nyugalmi szintje megközelíti a talajvíz nyugalmi szintjét (Rónai A. 1960). Előfordul, hogy a nyomásviszonyok miatt fúrásból feltárva még magasabban is van a mélyebben települő rétegvíz felső szintje, mint a talajvíz szintje (Erdélyi M. 1979). A terület környékével kapcsolatban már Szebényi L. (1953) felhívta a figyelmet, hogy a mélyben törésekkel zavart település befolyásolja a vízföldtani viszonyokat. A Bakony északi előterében a hegységperem szerkezetileg zavart helyzetben levő alsó- és felsőpannoniai képződmények rétegvize eltérő vízadó szinteket mutat. Az alsópannoniaiban kevés a víz (Erdényi M. 1979). A rétegvíznyomás hatását vizsgálva (Juhász J. 1976, Korim K. 1979, Szebényi L. 1972) és a terület földtani kifejlődéseit értékelve (Papp F.— Vitális Gy. 1967, Vitális Gy. 1980) az eddigi megállapítások igazolódnak, azonban sok részletkérdés még nyitva maradt. A dunántúli középhegységről készült korszerű harmadkorinál idősebb földtani és szerkezeti térkép (Császár G., Haas J. és Jocháné Edelényi E. 1978) alapján megállapítható, hogy a Bakony északi előterében a rétegvíz feltűnően eltérő. A fúrások alapján szerkesztett szintvonalas térképen (1. ábra) a törések zónájában alacsonyabban van a rétegvíz nyugalmi szántje, mint a törésmentes zónákban. A törések mentén az agyagos zárólencsék, vékony zárórétegek is megtörtek és így a víz könnyebben szivárog lefelé az idősebb kőzetekbe, rétegekbe. A törések átdolgozott repedékes anyagán a víz még mélyebbre is leszivároghat és kisebb depresszió is létrejöhet a környéken. A Lovászpatona—Kajárpéc és Bakonyszentlászló közötti törés és a Tárkány—Kisbér közötti kisebb törés hatására tapasztalhatjuk a rétegvíz nyugalmi vízszin változásait (1. ábra). A két törést északon egy nagyobb törés lezárja. Ez a nagy törés Pápa—Komárom között húzódik. Ettől északra már a Marcal—Rába és a Dunavölgye következik. A Marcal-völgy és a Rába-völgye a mélyben levő paleozóos és mezozóos alaphegység érintkezési vonalán települt harmadidőszaki üledékek felett, negyedkori képződményekkel borított felszínén alakult ki. A rétegvíznyomást megzavart két ÉNy—DK-i törés mellett a mezozóos és a paleogén rétegek érintkeznek. Valószínű, hogy a túlnyomórészt vízzáró paleogén rétegek, nem befolyásolják az elszivárgást. A mezozóikum triász időszaki képződményekből felépült területei azonban érintkezésben lehetnek a törések mentén a rétegvízzel.