Hidrológiai tájékoztató, 1980

1. szám, április - Sáfián János: Épül a hajdúhátsági több célú vízgazdálkodási rendszer

Épül a hajdúhátsági több célú vízgazdálkodási rendszer SAFIAN JÁNOS Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, Debrecen A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság az 1977. évben kezdte meg a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer (HTVR) I. építési ütemének megvalósítását. A jelenlegi elképzelések szerint Magyarország első többcélú térségi vízgazdálkodási rendszere 1990-ig há­rom ütemben valósul meg. Az egyes ütemek megvalósítási céljait az alábbi szá­mok jellemzik: I. ütem: 7000 ha öntözésfejlesztés, II. ütem: 15 000 ha öntözésfejlesztés és 113 000 m 3/nap nyersvíz biztosítása Debrecen város lakossági és ipari vízigényének kielégítése céljából, III. ütem: 8000 ha öntözésfejlesztés. Az I. építési ütem főművi létesítményeinek költség­fedezete 232 millió Ft és a kiviteli munkák készültsé­ge 80%-os- A II. építési ütem beruházási programja a felsorolt főbb célkitűzések figyelembevételével elké­szült, és megvalósítását a VI. ötéves tervi kezdéssel irányoztuk elő. A HTVR ismertetését, a főbb kialakítási szempont­jait és problémáit a továbbiakban ismertetjük. 1. A Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer főművi létesítményei és szolgáltatásaik 1.1. Általános ismertetés. A Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer Debrecen térségének vízgaz­dálkodási feladatait oldja meg. A különböző és — az idő függvényében változó — vízigények kielégítését ösz­szehangoltan, egységes műszaki rendszerrel, a távlati célokat is figyelembe véve valósítja meg. A Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer által kitűzött főbb vízgazdálkodási célok az alábbiak: Debrecen város lakosságának és üzemeinek napi 113 000 m 3 vízmennyiség biztosítása, 30 000 ha öntözőtelep főművi vízellátása, közcélú tavak vízpótlása és a zöldterületek részére öntözővíz biztosítása. A korábbi vizsgálatok szerint az ivó- és ipari vízel­látás 25—30%-kal gazdaságosabban valósítható meg a HTVR-en belül, mint önálló megoldással. A 30 000 ha öntözőtelep főművi vízellátása 40—50%­kal kedvezőbb, mint az egyedi megoldású öntözőtelepek főművi költségei lennének. A 20—30 m-es magasságkülönbség, a vízforrástól való nagy távolság, valamint a domborzati és talajtani adottságok miatt az egyedi megoldású öntözőtelepek nagyon költségesek. A vízgazdálkodási rendszer előnye az összehangolt igénykielégítésből és a vízfelhasználás helyéhez közeli tározóterek kialakításából származik. A nagy tározóte­rek lehetővé teszik, hogy a költséges vízszállító beren­dezések (tápvezeték, tápcsatorna) a csúcsigényhez vi­szonyítva lényegesen kisebb kapacitással épülhessenek. 1.2. A főművi létesítmények ismertetése. A HTVR fő­művi létesítményei: az átemelő szivattyútelep, a H—I, H—II és H—III vízszállító útvonalak és a tározórend­szer. A szivattyútelep teljesítménye Q = 4,6 m 3/s és H = 53 m. A vízszállító művek teljesítménye 0,5—4,6 m 3/s között változik, anyaguk nyomóvezeték esetén SENTAB és ROCLA vasbeton nyomócső, míg a gravitációs szaka­szokon ROCLA vasbeton és betoncső, valamint nyílt vasbeton és földmedrű tápcsatornák. A vízszállítás módja a helyi adottságok, a gazdasá­gosság és az építőanyagok, csövek piaci lehetőségei szabták meg. A vízszállító művek együttes hossza 70 km. A tározókra jellemző, hogy nagyrészt mély völgyele­tekben létesülnek, összesen 23,5 millió m 3 hasznos tá­rozótérfogattal. A főművek tervezésénél alapvető szempont volt a mezőgazdasági üzemek megfelelő szintű főművi vízel­látása, a helyi adottságok és lehetőségek figyelembevé­telével. További szempont volt, hogy egy átemelés kivé­telével a víz gravitációsan, segédenergia nélkül jusson el a rendeltetési helyére, és a főművek a tervezett ka­pacitással 30 000 ha terület öntözővíz ellátását tudják biztosítani, 54 millió m 3 évi vízfelhasználással. A főművek vízszétosztása gyakorlatilag területará­nyos, amit az üzemi igények is alátámasztottak. 2. A vízellátó főművek optimális kihasználásának biztosítása A többcélú és öntöző főművek tervezésénél fontos tervezési célkitűzés volt, hogy a vízellátó főművek ural­ják a vízgazdálkodási rendszer hatásterületét. Az érin­tett mezőgazdasági üzemek, a területük elhelyezésétől függetlenül közel azonos körülmények között jussanak öntözővízhez. A főművekkel megteremtett lehetőségek azonban csak akkor lesznek hasznosak és gazdaságosak, ha az öntözőtelepeket úgy tervezik és építik, hogy azo­kat ki is használják. A távlati tervezés alapján a HTVR főművei biztosí­tani tudják a 30 000 ha terület öntözését a főművek melletti 4—5 km sávszélességben. Az öntözésfejlesztést a mezőgazdasági üzemek a tág lehetőségen belül ott és olyan mértékben valósítják meg, ahogy anyagi erejük és gazdálkodási színvonaluk lehetővé teszi. A vízellátó főművek adottságait akkor használják ki az üzemek megfelelően, ha további főmű építése nélkül elsősorban a tervekben meghatározott te­rületen belül valósítanak meg öntözést. 3. A vízgazdálkodási rendszer hatásterületének területi adottságai A vízgazdálkodási rendszer hatásterületére jellemző a tulajdonjogi viszonyok gyakori változásából adódó te­rületi rendezetlenség, valamint a különböző rendelte­tésű létesítmények célszerű kapcsolatainak hiánya. A jelenlegi mezőgazdasági üzemi határoknál még fellel­hetők a felszabadulás előtti, majd az azt követő ma­gán termelőkből kialakuló kis, majd mind nagyobb te­rületen gazdálkodó mezőgazdasági üzemek fejlődésének állomásai. A terület jelentős részén, főleg a nagyteljesítményű erőgépek térhódítása miatt agrotechnikai fejlődést aka­dályozó tényezővé váltak a területi adottságok. Egyes mezőgazdasági fejlesztési beruházások (melioráció, ma­jortelepítés stb.) célszerűségének megítélése gyakran a néhány évvel vagy évtizeddel későbbi állapot ismere­tének hiányában történhetett. A hatásterület egyes ré­szein, még jelentős területnagyságot képviselnek a kis­parcellák, nagyüzemi táblák közé beékelődve. A foko­zatos fejlődésben, átalakulásban levő és a fejlődés ha­tárait nem mindig ismerő mezőgazdasági üzemek, a te­rületük célszerű védelmét (elsősorban a nagyvárosok környékén) nem tudták biztosítani. Jelentős területek vannak, ahol a magasfeszültségű vezeték sokasága, a földből kiálló vízvezetéki jelzőoszlopok stb. komoly akadályai a korszerű agrotechnika alkalmazásának. A térség jelenlegi területi helyzete csak jelentős terü­letátrendezés után válik a korszerű mezőgazdasági és öntözési eljárások számára alkalmassá. 37

Next

/
Thumbnails
Contents