Hidrológiai tájékoztató, 1979
1. szám, április - Dr. Kaszap András: A fővárosi fürdők vízellátásának védelme az "eocén-program" keretében
A forgalomba hozott készletadatok között még egyezések is vannak. így Kovács Gy. és Szebényi L. (1975) egyaránt 330 m 3/p-et számított. Ehhez közel áll Gerber P. 315 m 3/p-es átlagértéke, jóllehet ő 285—375 m 3/p szélső értékekkel operált. A Bányászati Kutató Intézet (BKI) a korábbi 250— 310 m 3/p hozamot az 1968—1973. évek adatai alapján revideálta s az északkeleti hegységrészre 180 m : i/p-et kapott. Juhász J. 1978. áprilisában az itt rendelkezésre álló dinamikus készletet 179,3 m 3/p-ben adta meg. A két jól egyező hozam, illetve készletérték nem kell, hogy korai örömöt váltson ki az olvasóból, mert 1975. végén a BKI indokolást mellőzve visszatért a 250 m 3/p értékhez. A VITUKI 209 m 3/p készletet számított. A 100 és 330 m 3/p közötti nagy eltérés mutatja, hogy a készletadatokban bizonytalanság van. 3,3-szeres a differencia! Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a legtöbbet emlegetett 230 m 3/p-es készletadat salamoni döntés eredménye. A VITUKI 210 és a BKI 250 m 3/p eredményének aritmetikai közepe ez a szám. Ez most a főhatóságok által jóváhagyott és mértékadónak elfogadott készlet a Dunántúli-középhegység északkkeleti részén. Ezt a készletet úgy osztották meg, hogy a bányászat vízemelése 200 m 3/p, a fennmaradó 30 m 3/p pedig a budapesti fürdők számára szükséges vízfelhasználás quotája. A bányászat számára megállapított 200 m 3/p vízkivételi határérték nem léphető túl. Leszögezték, hogy ha ezt az értéket meghaladná a vízkivétel, a többletet megfelelő helyen visszatáplálják a karsztba. 1985-re mindenesetre 213 m 3/p a tervezett bányászati vízkivétel s ez 2000—2005 között a 240 m 3/p hozamot is eléri, míg 2010-ben még mindig 205 m 3/p. Az emelni szükséges vízmennyiségekről némileg ugyancsak eltérő számok vannak forgalomban. A megnyugtató az, hogy a bányászat számára a víz emelése többletköltség, ezért bizonyos, hogy a csakugyan szükséges mértéket sohasem lépi majd túl. A megindítandó bányászat alapfeltételeit és bennünket most érdeklő összefüggéseit illetően, vázlatosan ábrázolva a folyamatot, a következő szemléletbeli fejlődés zajlott le: 1. Dorog példája volt a kiindulás, ahol sok a víz a feküben, tehát radikális emelésre gondolt mindenki. Aktív védekezés, a vízszintek regionális lesüllyesztése volt a tervezett eljárás. 2. Alföldi L. és Kovács Gy. rámutatott a bányászat alá vonandó terület és Budapest között elterülő mély zsámbéki medence gátjellegére. Ez a depresszió terjedésének gátja lesz, megvédi Budapest hévizeit. 3. Az Országos Ásványvagyon Bizottság által megkövetelt új fúrások és azok eredményei alapján kiderült, hogy a litéri vonaltól délre csak karni-képződmények települnek. A dorogi viszonyoknál jóval gyengébb szivárgási, vízvezetési tulajdonság megismerése a nyugati területrészen a védekezés kevésbé radikális módját is megengedi. A szakemberek késlekedés nélkül igazították hozzá a koncepciót a tényekhez. 4. Az 1973—74. évek újraértékelése (BKI) a felgyülemlett adatok alapján arra utalt, hogy kis vízveszély mellett termelhető ki a szén és a bauxit. A bányászat vízfakasztása nem károsítaná jelentősen a karsztvízmérleget. Ezért a budapesti hévforrások károsodásával sem kell számolni. Ezt a szemléletbeli fejlődést több életrevaló javaslat kísérte. Több fúrást javasoltak, különböző mélységig és helyekre, kétségek tisztázása végett. Felmerült a tabáni 2000 m-es fúrás gondolata is. Erről évtizedek óta szó van, szükségességét senki sem vitatja, mégis mindig akadt előbbrevaló ennél. Tény, hogy Budapest mélybeli felépítéséről sokkal kevesebbet tudunk, mint az ország néhány más, kevésbé szem előtt levő darabjáról. Az ismeretek hézagossága feltevésekre kényszeríti a tényekre utalt szakembereket. Nem vizsgálták meg a zsámbéki gát szerepét sem kielégítően. Noha a budajenői fúrás megvalósult, párja nem készült. Terveztek egy nagyszabású próbaszivattyúzást az érintett térségben. Sok munkát fektettek ennek megtervezésébe és a prognózisok elkészítésébe. A dolog elaludt, lekerült a napirendről. Pedig sokat vártunk ettől a főpróbától, ami megalapozott intézkedések elindítója lehetett volna. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egy tanulmánya kimondja a jámbor óhajt (1973), hogy a készletek műveléséről a döntést csak a kutatás befejezése és a víz elleni védekezési mód tisztázása, valamint a vízemelések várható hatásainak egyértelmű felmérése után lehet meghozni. Be kell látni, hogy addig nem lehet várni a döntéssel. Éppen, mert a 230 m 3/p nem meggyőző számítás eredménye, jogos a kétely, amivel a szakemberek és érdekeltek ilyen mértékű vízemelés elé néznek. Annak hatása soktekintetben kétséges, s mert így van, a hatás alakulását észlelő hálózattal széndékoznak figyelni. Az erről született megállapodás leszögezi, hogy a Dunántúli-középhegység északkeleti részén tervezett bányászati vízemelések hatását folyamatosan figyelni és értékelni, továbbá előrejelezni kell. így a távlatban szükséges 30 m 3/p hévíz Budapestnek károsodás nélkül biztosíthatónak, s az érintett térség vízigényei folyamatosan kielégíthetőnek látszanak. Mindamellett a vízkiemelést számítógépes szimulációs számítás követi, amely az újabb adatok felvétele és beépítése után a szükséges cselekvésekre (intézkedésekre) vonatkozó iránymutatásokat is képes lesz megadni bizonyos fejlettségi fokán, tehát bizonyos idő elteltével. Ezúton előrejelzés készül majd a depresszió kiterjedésére, vonatkozóan. A modell a várakozás szerint képes lesz minden olyan felvilágosítást produkálni, ami az e vonatkozásban szükséges döntések alapjául szolgálhat. A modell kiegészítéséhez szükséges új adatok szolgáltatását várják a térség felszín alatti vizeinek viselkedését jellemző paramétereket észlelő, főként fúrási hálózattól és annak tervbe vett bővítéséről. Erre a bővítésre körültekintő javaslatok születtek a hálózatban mutatkozó hézagok szükségesnek látszó kitöltését, a meglevő hálózat korszerűsítését és az egész hálózat egységesítését irányozva elő. Javaslat született, miszerint 1979 végéig 18 új vízszínmegfigyelő kutat kell fúratni. Ezt a számot utóbb 20-ra emelték fel. Mielőtt az első lépést is megtették volna, a határidőt egy évvel kitolták, s olyan fúrási pontot is kijelöltek, amelyen megfigyelőkút létesítését korábban csak a következő ötéves terv idején tartották érdemesnek. A megfigyelő-hálózat bővítésére 60 millió Ft költségelőirányzatot adtak meg, s ezen három főhatóság osztozik nem egyenlő arányban. A megfigyelő-hálózat jó működése fontos alapfeltétellé válik a hálózat létesítését előirányzó megállapítás szerint, mert a bányászkodás ideje alatt bekövetkezett vízkárok tekintetében csak az léphet fel igénnyel, aki megfigyelési kötelezettségeinek eleget tett. A dolgot megnehezíti az, hogy a tapasztalat szerint a nazai fúróipar nincs felkészülve a feladat elvégzésére. A vízügy fúróvállalata (VIKUV) műszaki okokból képtelen hasadékos kőzetben fúrni. Az iszapveszteség azonnali leállásra készteti. Több tekintélyes hazai fúróvállalat vonakodik hasadékos kőzetben lyukat mélyíteni, részben az előző, műszaki kizáró okra hivatkozva. Márpedig a karsztos kőzetekben szinte biztosra vehető az iszapveszteség, legalábbis produktív fúrásoknál. Az e kérdésben mutatkozó áthidalhatatlan ellentét óvatosságra int. Egyfelől van 18—19 betervezett fúrásunk, amit belátható időn belül szeretnénk készen látni, a karsztos fekübe történő, előírt 100—800 m belefúrással. Másfelől a vállalkozók előre tudják, hogy az iszapveszteség pillanatában, tehát javarészt a karsztos kőzet elérésekor, feladják, a fúrást. Itt nyilván előzetes szerződési kikötésekkel kell majd élni, mert az adott célra rendelt 60 millió konjukturális segéllyé válásába nem lehet eleve beletörődni. Ugyanakkor úgy tűnik, az OMFB legsajátabb körénél vagyunk: gyötrő műszaki felkészületlenségre bukkantunk. A fővárosi fürdők a vázolt helyzetben igyekszik felkészülten elébe nézni a bányászat teljes kifejlődése során fellépő fejleményeknek. Ennek érdekében az érdekeltek széles körével tart fenn folyamatos munkakapcsolatot. A Vízgazdálkodási Intézet (korábban VIKÖZ) megrendelésünkre évek óta tanulmányokat készít a bá22