Hidrológiai tájékoztató, 1979

1. szám, április - Primás Antal-dr. Salamin Pál: Drénezés az Alföldön a síkvidéki üzemi vízrendezés keretében

II. A vízépítőmérnök területén: a) egyrészt a táblákon kívül: a levezető művek; a tározó művek; mindezek együttműködését szabályozó műtárgyak. b) másrészt a gazdaságon (a táblákon) belül: a felszíni művek (átjárható vápák stb.); a felszín alatti művek (vízszintes és függőleges drének). A mezőgazda és a vízépítőmérnök együttműködésének területén a legjelentősebb feladatok: a) a kis- és nagytérségek közötti átmenet biztosítása; b) a táblahatárok, az utak és a csatornák — egységes vonalazásának megoldása, ami lényegében úgy épül fel az előző vízrendezési rendszerre, hogy a kistérségeken belül a rendezés alapja a drénrendszer! A drénezés közvetlen megoldásairól itt nem szólunk, ez most nem feladatunk. Talán csak annyit emelünk ki, hogy ez a legjelentősebb módszer a káros vizek megszüntetésére, keletkezésük megelőzésére! A folyamat megismerésének és megtervezésének legjelentősebb kérdése, hogy miképpen jut el a víz a talajtesten át a dréncsőhöz. Az utóbbi feladat megoldása két úton érhető el: a) a vakonddrének közbeiktatásával; b) a talaj test szerkezetének mechanikai, kémiai és biológiai úton történő javításával. Az utóbbi megoldás a jelentősebb. A megoldással Dunántúlon (Keszthelyen és Reszneken elmélyedten foglalkoztak s igen jó megoldás a „kombinált drénezés"-i módszer, amelynek mindenki által elfogadható iránya — bármilyen módszerekkel is — a talajszerkezet javítása. 3. A drénezés alföldi feladatai A bevezetőben 7 pontban összefoglaltuk, hogy eddig milyen feladatok megoldására dréneztek az Alföldön. Ezt most nem ismételjük meg, csak emeljük ki a legjelentősebb feladatot, a talaj kedvező vízháztartásának a biztosítását, s ezen az úton belül nagyüzemi szempontból főleg emeljük ki: azt akarjuk elérni, hogy a nehéz, költséges gépek ne süllyedjenek el a sárban, nedves időben is üzemelhessenek! Természetesen számos egyéb eredmény is felmerülhet, ezekkel azonban már nem foglalkozunk, de ki kell emelnünk azt is, hogy drénezés esetén, a tavaszi talaj munkák korábban megkezdhetők, aminek gazdasági eredményei az üzem szempontjából jelentősek lehetnek. 4. Az alföldi drénezéses vízrendezés akadályai Magától értetődően azonnal felmerül a kérdés, hogy miért nem dréneznek nagyobb mértékben az Alföldön, ahol ez a talajok vízháztartása szempontjából jelentősebb lenne, mint a dombvidéken? A legfőbb akadályokat a bevezetőben felvetettük, de most az általános tényállás kedvéért újra felsoroljuk: a) a maritim éghajlat nedves hatásai ritkábbak, az Alföldön ugyanis nagy területen az évi átlagcsapadék 500 mm alatt marad, a Délnyugat-Dunántúlon ugyanakkor 1000 mm felett is lehet, de azért az Alföldön is gyakran megfigyelhetünk olyan nedves helyzeteket, amikor a táblák nehezen művelhetők a talajok egyenlőtlen víztartalma miatt. Ez utóbbi kedvezőtlen hatást még fokozza, hogy az Alföldön nagyobb százalékban találunk rossz vízgazdálkodású talajokat, mint a Dunántúlon, kivéve az utóbbi délnyugati részét, ahol a pseudogleyes, agyagbemosódásos erdőtalajok fokozzák a maritim klíma kedvezőtlen hatását. b) a víztelenítési szint túl magas, a befogadó árkok, csatornák vize könnyen visszaduzzadhat a drénrendszerbe és fokozhatja a talaj elvizenyősödését; c) a viszonylag rossz termőképességű, vízellátású és kisebb esésű, tehát gyenge vízháztartású, felszíni vízvezetőképességű talajokon dolgozó üzemek (a kis esés hat a befogadók, a drénszívók és dréngyűjtők vízvezetésére is) nehezebben vállalják a drénezés beruházási terheit, mint a Dunántúliak; d) a korszerű tervezési segédlet hiánya is az Alföldön jobban érezteti hatását, mint a Dunántúlon, ahol — főleg Keszthelyen az Agrártudományi Egyetem Termelésfejlesztési Intézetében — igen jól kialakultak a tervezés elvei, melyek a gyakorlat tapasztalatai alapján születtek. Szerintünk a legtöbb nehézséget áthidalhatjuk. Erre a kérdésre vizsgáljuk meg milyen lehetőségek nyílnak a nehézségek elhárítására. 5. Az alföldi drénezéses vízrendezés legfőbb akadályainak elhárítása Az akadály elhárítása során a következő utak követhetők : a) a tervező megkeresi a nagytérségi, illetve az átmeneti rendszerben azt a pontot a befogadóban, ahol a dréngyűjtő vize abba már szabadon bevezethető; b) a befogadókat olyan mélyre süllyesztjük, hogy a dréngyűjtők vize mindenkor szabadon, gravitációsan folyhassék be azokba; c) előbb a talajfelszínt víztelenítjük, s csak azután következik időben eltolva a talajtest víztelenítése; d) elnyeletjük a helyszínen függőleges drénkutakkal a drénhálózat vizét; e) a dréngyűjtőkbe iktatott szivattyúval felemeljük a gyűjtő vizét olyan magasra, hogy az ugyancsak szabadon távozhassék a befogadóba. A felsorolt lehetőségek közül kettőt kívánunk kiemelni, mert a többiek megoldása nem jelent nagyobb nehézséget, vagy alkalmazásuk igen korlátozott, mint pl. a drénkutaké. A két lehetőség közül az egyik a leszívóhálózat sülylyesztése. Itt azonban határt szabnak az árkok mérete, a szivattyútelepek elhelyezése, és így az egész rendszer mélyítése. Vizsgálat tárgyává kell tenni tehát, mely határig (vízgyűjtő, összegyülekezett vízmennyiség) lehet és gazdaságos az árkok mélyítése, illetve, hol kell elhelyezni az esésnövelő szivattyútelepeket. A másik megoldás a drénrendszer olyan kialakítása, hogy a terület egy közös aknába gyűjtené a vizet, ahonnan automata szivattyú biztosítaná az összegyülekezett víz magasabban fekvő befogadóba juttatását. Ezen megoldással elkerülhető lenne a befogadó hálózat süllyesztése és az eddigi szivattyútelepek méreteinek növelése. G. Javaslatok Befejezésképpen két olyan javaslatot vetünk fel, amelyek nagyban hozzájárulhatnak a drénezéses vízrendezés alföldi elterjesztéséhez. 6.1 Javaslat szivattyús vízemelés gazdaságos megoldására Az előző fejezetben kifejtett aknás megoldást gazdaságosabbá tehetjük ha a drénvíz emelésére nem egyedi, hanem sorozatgyártásban készülő, automata kisszivattyúkat használunk, s jól oldjuk meg az energiaellátás feladatát. Ez az irány azért lenne követhető, mert lényegében kisszivattyúkról van szó, az emelendő vízmennyiség csak kb. 1 l/ha, az emelési magasság pedig csak kb. 1,5—2,0 m. Hasonló szivattyúkat nagyobb vízmennyiségekre és nagyobb emelési magasságokra már készítettek (pl. a városi aluljárók víztelenítéséhez és szennyvíz vezetéséhez stb.). 1. Az OVH írjon ki pályázatot olyan automata kisszivattyúk tervezésére, amelyek e kitűzött célnak megfelelnek. A szivattyúk automatizálására azért van szük40