Hidrológiai tájékoztató, 1978
Németh Kálmán: Sopron vízellátása
Sopron vízellátása NÉMETH KÁLMÁN Sopron és Környéke VI z- és Csatornamű Vállalat, Sopron Sopron város felszabadulás utáni fejlődése az 1950-es évek végén indult meg, így a vízigények általánosan tapasztalható rohamos növekedése is erre az időszakra tehető. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy előzőleg stagnált volna a város vízigénye, mert az 1960. évi víztermelés háromszorosa a háború előttinek. A fejlődés a táblázat adataiból is látható. Év Termelt vízm. (1000 m 3) A csőh. hossza (km) A csatlakozások száma (db) 1935 760 57 2124 1946 1183 69 — 1957 1858 81 2936 1960 2119 85 3189 A nehézségeket fokozza, hogy a város környékén számottevő ipari víznyerési lehetőség nincs, ezért az egyre fejlődő ipar ilyen irányú igényét is ivóvízből kell biztosítani. A „hagyományos", a helyi vízkészletekből történő termelés lehetősége véges, még az országos átlagnál is korlátozottabb, az eléggé kedvezőtlen vízföldtani viszonyok miatt. Nem kielégítő a környék topográfiai adottsága sem, ezért helyben felszíni vízkészlete tározó) létrehozásával sem lehet megoldani a város vízellátási gondját. 1. Vízföldtani viszonyok A város környékének területe — amelyen belül a vízkészletgazdálkodással foglalkozhatunk — 169,5 km 2. Határait az országhatár, valamint a hegységszerkezeti törések alkotják. Utóbbiak közül legjelentősebb az ÉK— DNy irányú, ún. „balfi törés", valamint a várostól keletre levő ún. „fertői törés". Ezek már a Kisalföld kezdetét jelzik és belőlük csupán kisebb mennyiségű gyógyvíz nyerhető. További növekedés már csak távoli helyről biztosítható, célszerűen olyan vízkészletre támaszkodva, ahonnét egy telep termelésével a távlati igények is kielégíthetők lesznek. A terület földtanilag négy nagy egységre: a Soproni-hegység, a hegység peremvidéke, a Kőhidai-medence és a fertőmelléki dombhátra bontható. 11. Soproni-hegység. A hegység 55 km 2-es területe vízföldtani szempontból két részre bontható. Ahol az alaphegység, a kristályos pala a felszínig hatol, ott víznyerés csupán a hasadékforrásokból lehetséges. A 38 km 2-es területről Vendel M. professzor ezt a mennyiséget 88 e. m 3/évre becsüli. Műre való készletként azonban ezzel számolni nem lehet, a csapadéktól való függősége, a források szétszórtsága és kis hozama miatt sem. Környezetvédelmi túrisztikai és erdőgazdasági szempontból azonban nagyon értékes terület. A hegység kisebbik részét (17 km 2) helvéti üledékek borítják, amelyben a brennbergbányai leművelt és visszarablás nélkül felhagyott bányatérségek helyezkednek el. A szennyezés és egyéb okok miatt a térség statikus vízkészlete sem termelhető ki, ami a bányaművelés idejéből származó adatok alapján 80 e m 3/év. Ehhez hozzá kell számítani azt a mennyiséget, amely az országhatáron túlra gravitál. A források hozamát ezen & területen is mérték (33 e. m 3/év), de igénybevétele csak az előbbi, nem víznyerési szempontból jelentős. 12. A Soproni-hegység peremvidéke. A térség területe 47,5 km 2, az alaphegységre települő tortónai agyagüledékkel, amely két részre osztható. Az ún. alsótortónai homokos, iszapos réteg átlagos vastagsága 50 m, becsült vízkészlete 240 millió m 3. Határozott és megfelelő vízadó réteg azonban a térségben nincs, kutató fúrásainkban a vísziritek 30—40 m mélységben alakultak ki, és hozamuk minimális. Jelenlegi technikai, technológiai ismereteink szerint ennek a rétegnek kitermelhető vízkészlete nincs, azonban a kutatást az anyagi lehetőségek függvényében még folytatni kell. A felső, ún. negyedkori teraszok és völgykitöltések rétegei, amelyek átlagos vastagsága 7—8, 12,5 millió m 3 vízkészlettel rendelkeznek. Ebből a kitermelhető készlet, amely a folyók kavicsteraszaiban helyezkedik el 1800 e m 3/év, de mennyisége erősen függ az időjárástól, a vízfolyások vízállásától. E térségben van a város első, 18Ő2-ben épített vízműtelepe, a galériás rendszerű Főtelep (Somfalvi galéria), valamint a Ligetpatak és a Faraktár néhány kútja. A kitermelhető készlet hasznosítása 50% körüli, tehát az anyagi lehetőség és a gazdaságosság függvényében foglalkozni kell a telepek bővítésével. Mindezt napjainkban is végezzük, folyamatban van a galéria környékének feltárása, bővítésének tervezése. 13. Kőhidai-medence. A terület 36 km 2 nagyságú, helyenként 500 m feletti üledékvastagsággal. Felépítésében a tortónai emelettől minden földtani korszak képződménye megtalálható. Igen jelentős a homokos, kavicsos rétegek aránya, három ezek közül szerkezetében, vastagságában is alkalmas arra, hogy rájuk termelő kutakat telepítsünk. A tárgyalt területek közül ebben a medencében található a vízkészletek zöme, 4500 millió m 3 mennyiségben. Az előzetes becslések alapján ebből műrevaló 4700 e m 3/év, amelyet 1976-ig csupán 60—70 %-osan tudtunk kihasználni. Három víztermelő telep működik ezen a területen, az ún. kőhidai, kistómalmi és a csalánkerti, 15 termelő, mélyfúrású kúttal. A bővítésre irányuló kutatások már 1972-ben megindultak, a feltárások kedvező eredményt hoztak. 14. Fertőmelléki dombhát. A soproni terület keleti részén helyezkedik el a 31 km 2-es nagyságú dombhát, amely földtanilag igen szabdalt. Ausztriából áthúzódóan egy kristályos rög ékelődik az üledék és a mészkő közé, amely vízkészlet szempontjából teljesen meddő. A balfi kristályos rög a töréseket takarja, peremi források itt szép számmal találhatók, de ezek ivóvízbeszerzésre nem jöhetnek számításba. A déli üledékes peremvidék már átmenet a Kisalföld pannóniai rétegeibe, homokos-agyagos össztétele azonban csak 32,5 millió m 3, ki nem termelhető vízkészletet ad. Ezen a vidéken kuriózumként említhetők a savanyúvíz-források. A Fertőmellék vízkészlet szempontjából jelentős része az ún. „mészköves dombhát", amely 310 millió m 3 statikus vízmennyiséget foglal magában. A 100—250 m vastag lajtamészkő töredezett hasadékait szarmata meszes homok és meszes kavics tölti ki, amely aonban nem sokat javít a karszztvízjellegen. A statikus vízkészlet nagyságát jelezték az ún. Macskaés Huber-források, de az 1960-as évek feltárásai ezt konkretizálták is, mintegy 4000 e m 3/év mennyiségben. Erre terveztek, majd telepítették 14 db — 30—120 m 33