Hidrológiai tájékoztató, 1978

Németh Kálmán: Sopron vízellátása

mélységű — kutat, amely 1971-től üzemel Fertőrákosi Vízmű néven. A kitermelt víz minősége nem kifogástalan, néhány kútnak nagy a nitrát-tartalma, amit csak vízműtelepszinten lehet kiegyenlíteni. Kisebb mértékben, de ugyanez vonatkozik a szénsav és a vastartalomra is. Több okból — gazdaságosság, vízminőség — ezt a telepet csúcsvízműnek tervezték, de jelenleg majdnem folyamatos a mértékadó kapacitásnak megfelelő mennyiség kitermelése. A vízföldtani adatok vizsgálatából egyértelműen kitűnik, hogy Sopron város helyi vízbeszerzésének növelése a most üzembe lépő kőhidai bővítéssel, valamint a galéria-rendszer rekonstrukciójával, kiterjesztésével lehetséges. Az ezen felüli kutatások jelenleg még igen gazdaságtalan próbálkozásnak tűnnek, ezért ilyen célra — a mostani szűkös gazdasági lehetőségek mellett — pénzt befektetni nem szabad. 2. Víztermelés és elosztás Sopron város vízbeszerzési területe nemcsak vízszintes értelemben nagy kiterjedésű, hanem ez a magassági adatokra is vonatkoztatható. Az emelési magasságot befolyásolja a városnak a hegyekbe történő „felhúzódása", a szanatóriumok, üdülők számának ilyen irányú bővülése. A legmélyebben fekvő (Fertőrákos) víztermelő telep és a felső zóna ellennyomó medencéjének terepszintje között (115—320) 205 m szintkülönbség van. A biztonságos üzemelés érdekében ezt három — alsó-, középsőés felső-zónára osztottuk. Az átemelő telepeken kettős rendeltetésű, tároló- és ellennyomó-medencék épültek, ahová közvetlenül vagy közvetve termelnek a víztermelő telepek. Ezek az alábbiak: Főtelep, Ligetpatak, Csalánkert, Kistómalom, Kőhida I—II. és Fertőrákos. 21. Főtelep. A város első vízműtelepe felavatására 1892. szeptember 1-én került sor. A vízkivétel az Ikvapatak völgyében, a felszín alatt 6—8 m mélységbe fektetett galéria-vezetéken keresztül történik. Ennek hoszsza a felavatáskor 348 m volt, az átlagos víztermelés 500 m

3/nap. A fokozatos bővítéssel a vezetékhossz 2660 m-re nőtt, a napi vízhozam 3000—4000 m

3-re. A telep termelése az elmúlt időszakban erősen lecsökkent, aminek kettős okát látjuk. Az egyik a városfejlesztés negatívuma, ugyanis az ún. bánfalvi ágat 680 m hosszban meg kellett szüntetni, miután lakótelep került fölé. Az elveszett termelés visszanyerésére most folyik á tervezés. A somfalvi ág termelése szoros kapcsolatban áll az időjárással és az Ikva-patak vízhozamával, ezért 500—3000 m

3/nap között változik. A minimum sajnos éppen a nyári csúcsfogyasztás idejére esik, amikor az Ikva-patak majdnem teljesen kiszárad. Ez a jelenség az 1960-as évek elején kezdődött és egyre hosszabb ideig tart. Feltételezhető, hogy az országhatáron túl a patak vizét tározzák és mind nagyobb mértékben fel is használják. A telep történetének érdekessége, hogy 1947-ig gőzgép meghajtású továbbító szivattyúkkal üzemelt, ekkor építették át elektromos meghajtású egységekké. A víztermelés nagy előnye, hogy fajlagos költsége legkisebb a vállalaton belül, ami folyamatos üzemet követel meg. Hátránya viszont, hogy nagy a víz keménysége (30—40 nkf), a talajvízjelleg miatt pedig nem lehet eltekinteni a folyamatos csírátalanítástól. 22. Csalánkert. A kutak mélysége 60 m alatti, ami a víz minőségében is megmutatkozik. A nitrát-tartalom igen emelkedett az utóbbi időben, emiatt az ásott kút termelését be kellett szüntetni, de a maradék vízmenynyiséget is csak a Pozsonyi úti átemelőtelepen történő keveréssel lehet felhasznánli. A korábbi, 1500—1700 m

3/nap termelés erősen lecsökkent, jelenleg 800—1000 m

3/nap, szintén kedvező fajlagos költséggel. A szennyezés oka a környéken létesített szeméttelepek és az intenzív mezőgazdasági termelésben keresendő, kizárására nincs lehetőség. Szakvélemény alapján megoldást csak a nitráttalantíás ad, amire jelenleg az országban csupán félüzemi kísérletek folynak és várhatóan igen költséges tisztításnak kell tekintenünk. Egyelőre marad tehát a víz keverése, később pedig inkább olyan megoldáson kell gondolkozni, amely biztosítja, hogy a kőhidaimedencéből optimálisan kivehető vízmennyiséget a nitrátos kutak kihagyásával termelhessük ki. 23. Kistómalom. A Kőhidai-medence feltárásának eredményeképpen jött létre 1920-ban a Kistómalom vízműtelepe, amelyen keresztül fokozatosan öt kutat vontak be a termelésbe, illetve továbbították a vizet a városi hálózatba. A víz minősége kifogástalan, a kitermelés mennyisége jelenleg 2000—3000 m

3/nap között van, a fajlagos költség közepes. A kutakat, a telepet festői környezetbe telepítették, a környék, a völgy bővizű forrásoktól volt változatos, amelyekre a Tómalomürdő tározó strandot, csónakázó- és halastavat telepítették. A folyamatos — "és néha túlfeszített — víztermelés ezeket a forrásokat „eltüntette", a tó vízutánpótlása a csapadék révén kevés, így annak teljes" „elöregedése" várható. A termelés fokozására itt gondolni sem lehet, sőt táj- és környezetvédelmi szempontból a kedvező az lenne, ha csökkenteni tudnánk a kutakból kitermelendő vízmennyiséget. 23. Kőhida. A telep a kőhidai-medencétől kapta nevét, amibe viszont az előbbi két vízmű is beletartozik. A Kőhida I- és Kőhida II. elnevezés onnan származik, hogy az előbbi, az első telep termelését — a korábbi feltárásokra, azok hat kútjára alapozva — 1961ben kezdték meg, napi 4000 m

3-es hozammal. Akkor ez a mennyiség nagy arányban növelte a város víztermelő kapacitását, de a rohamos fejlődés már az 1970-es évek elején — a Fertőrákosi vízmű üzembe lépésével egyidőben — szükségessé tette, hogy a medence teljes feltárását elvégezzék. A vízadó rétegek alpapján három zónában a 60 m-ig, a 60—90 m-s, a 90 m mélységen felüli rétegeket jelölték ki. Feltárásukra a szükséges mélységú (A, B és C—jelűlű) kutakat mélyítettek, melyeken a megfelelő vízmennyiségi és vízminőségi, valamint depressziós méréseket elvégezték. Az eredmények azt mutatták, hogy az eddigiekhez hasonló, jóminőségű víz kitermelése a térségben közelítőleg megkétszerezhető. Ilyen mennyiség kivételére azonban arányosan elosztott és nagy számú termelőkút szükséges, ami többszöröse az üzemelőkének. Az eddigiektől eltérően a kitermelt víz továbbítását a Pozsonyi úti átemelőtelepre nem közvetlenül, hanem átemeléssel kívánták megoldani. A Kőhida II. néven futó kivitelezést — amely városi távvezeték és medenceépítéseket is magában foglal — 1974-ben kezdték meg és még napjainkban is folyik. Az első ütem átadása 1976-ban megtörtént, amely a kapacitásnövekedés kétharmadát és a továbbítás objektumainak üzembe helyezését jelenti. Az elmúlt időszaknak a kapacitást reálisan tervezték, a minőségi kövehogy a kapacitást reálisan tervezték, a minőségi követelményeknek a kitermelt víz — minden tisztítás nélkül — megfelel. Megkíséreltük a „csúcsrajáratás"-t is, amely bár kedvező eredményt hozott, mégis vitatkoznunk kell azokkal a nézetekkel, miszerint a nyári csúcsfogyasztást — amely hosszantartó is lehet — ezek az ún. „kapacitáscsúcsok" ellensúlyozni tudják. A két csúcs ugyanis időben eltérő és időszakra nézve sem azonos. Nézetünk szerint egy telep „csúcskapacitása" csupán a rövid idejű termeléskiesések kiegyenlítésére alkalmas, nyári csúcsfogyasztást csupán „tartalék kapacitás"-ból lehet megnyugtatóan, vízkorlátozás veszélye nélkül kielégíteni. 24. Fertőrákos. A vízműtelepet 1971—72-ben helyeztük üzembe, abban az időszakban, amikor a város vízellátása mélyponton volt. A mészkő karsztvizét 14 db kúttal tárták fel és mindegyiket bevonták a termelésbe. A legmélyebben fekvő telepünk, így a termelés fajlagos költsége természetesen itt a legkedvezőtlenebb. 34