Hidrológiai tájékoztató, 1977

Dr. Gábriel András: Mezőgazdasági vízgazdálkodás Ausztriában

2. kép. A bodeni-tavi Rajna-delta lecsapolt területe, a háttérben egy épülő tanya nagy szénatárolóval alkalmasabbak. A nyílt, árkos csőfektetést pedig azért tartják jobbnak a gépi, árok nélküli fektetésnél, mert munka közben látni kell a talajt, hogy el lehessen dönteni, szükséges-e a cső szűrőzése, vagy nem. Műanyagcsövek esetén a kókusz-szűrőt tartják a legalkalmasabbnak. A petzenkircheni Kísérleti Intézet egyik kutatási témája annak megállapítása, hogy mely talajok alkalmasak és melyek nem a drénárokba való visszatöltésre és melyek azok, amelyeket csak megfelelő szűrő alkalmazása esetén lehet visszatölteni. A vízrendezésnek a mezőgazdasági vízépítési szervek feladatát képező másik munkája a kisebb patakok szabályozása, ami gyakran megoldja a szűkebb völgyek teljes vízrendezését is. Ennek során gyakran szükséges a meder nagyarányú mélyítése, a vízfolyásokból a sebes hegyipatakok által szállított sok hordalék eltávolítása, 3. kép. Burkolt patakmeder Stájerországban, rézsűjét gyepesítik ami a korszerű gépekkel aránylag könnyen megoldható. A szabályozott kisebb patakok medrét a benövés és a mederelfajulás megelőzése céljából 60, illetve 80 cm felső szélességű előregyártott beton teknőidomokkal burkolják (3. kép). Ha kisebb fenéklépcső szükséges a mederben, azt néhány teknőidom lépcsőzetes egymásra rakásával állítják elő. A rézsűt enyhe esésűre (1:3, 1:4) alakítják ki, hogy lehetővé tegyék a gépi kaszálást. A kisebb patakokat általában a 25—30 éves gyakorisággal várható árvízi hozamokra méretezik. A földtulajdonosok kérésére gyakran kényszerítik a patakot, vízmosásmedret a felszín alá 0,8, sőt 1,0 m átmérőjű csőtagokból készült vezetékbe. Drénezésnél is gyakori, hogy hasonló átmérőjű fővezetékeket fektetnek le. E törekvések ellenére igyekszenek a vízfolyásokat a természetes állapotot minél inkább megközelítő módon rendezni (naturnaher Wasserbau). A patak-, azaz a befogadószabályozás során az állami támogatás mértéke nagyobb, mint drénezésnél. A vízrendezés különleges esete a földcsuszamlások szanálása. Erősen nedves időszakok után több tartományban gyakran súlyos károkat okoznak a csuszamlások, amelyek épületeket, utakat is súlyosan veszélyeztetnek. Különösen sok csuszamlás volt Stájerországban az 1972. évi nagy nyári esőzések, a Dráva és Mura árvize idején. A tartomány dombvidéki részén egy 2—10 m mélyen fekvő agyagos márga réteg, az „Obok" nem ereszti át a vizet, ezért a felette fekvő könnyebb öszszetételű mély földréteg túlságosan átnedvesedik és megcsúszik. A mozgás néhány hektárnyi területen az egész lejtőre kiterjed. A csuszamlásokat, a költség 85—90%-át elérő állami támogatással szanálják, általában mélydrénezéssel. Ennek során a többnyire 5—6 m mélyen fekvő vízzáró rétegre fektetik a 8 cm átmérőjű agyagszívócsöveket, vagy műanyagcsöveket, amelyek megakadályozzák a csuszamlásra hajlamos rétegek túlságos átnedvesedését. A szívócsöveket egymástól 50—80 m távolságban fektetik, kis esésben. Itt különösen nem jó magáncégekkel végeztetni a kivitelezést, mert az 5—6 m mély drénárkok nyitásakor sokszor más a helyzet, mint amilyennek a tervező a fúrások alapján gondolta és ha ő irányítja a kivitelezést, módosíthatja az eredeti tervet. Az 1950— 1973. időszakban Stájerországban 1578 csuszamlás szanálását végezték el (4. kép). A védekezés egy másik módja a rövidzárlati módszer (Kurzschlussmethode), amelyet Chr. Veder, a grazi Műszaki Főiskola professzora dolgozott ki. E módszernél a vízzáró rétegbe érő speciális fémrudakat szúrnak a talajba, amelyeket vezetékkel összekötve áram alá helyeznek. így biztosítják a rétegek egyenletes átnedvesedését. Ez a módszer egyelőre nem olcsóbb, és nem is jobb a mélydrénezésnél, amelynek költsége több mint kétszerese a normál-drénezésnek. A talajvédelem is részben vízrendezési kérdés. A vízerózió elleni védekezésnek a mezőgazdaságban általában nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, mivel a lejtős területek nagyrészét erdő vagy gyep borítja. A szőlők zöme viszont lejtős terepen fekszik. Talajuk védelmét igen fontosnak tartják. A petzenkircheni Kísérleti Intézet vizsgálatai szerint ehhez 9%-os esésig elég az egyszerű vízszintes telepítés. Meredekebb fekvésben terraszolni kellene, de a jelenlegi elaprózottság, és a nagy költségek miatt ez nem lehetséges. A szőlőkben az állami segítséggel épülő műszaki berendezések, főleg burkolt vízlevezetők, surrantok építése könnyebben megy. A mélyebb fekvésű szántóföldek, utak, települések védelmét szolgálják a szőlőterületek alatt épített, és árkokkal összekötött, nagy felfogó medencék. Üzemi szőlőkben is látható néhol a védősávos művelés, amelynél évenként felváltva minden második széles sorközt rozzsal, vagy más növénnyel vetnek be, illetve hagynak elgyomosodni, és a tenyészidő alatt rendszeresen kaszálják, ősszel pedig zöldtrágyaként beszántják. A szőlő talajának városi szeméttel való takarásával talajvédelmi szempontból ugyancsak kedvező és mérésekkel igazolt tapasztalataik vannak. Ausztriában a talajvédelem kérdését általában a szélerózió, a defláció elleni védekezéssel azonosítják. A Ta78