Hidrológiai tájékoztató, 1977

Kiss István: A vízminőség-szabályozás lehetőségei a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság területén

detileg tápláló forrásvizektől és attól a vízminőségtől, melyet a vízi élet és a vízhasználók a vízfolyásoktól igényelnek. Kémiai oxigénigénye, ötnapos biokémiai oxigénigénye, ammóniumion-tartolma még nem elégíti ki a mezőgazdiaság halgazdálkodás iránti igényét sem. Ezen igény elérésiéhez vagy kémiai utókezelés, vagy 20—60 napos tározóképességű utótisztító tavas kezelés szükséges. Ezekre a megoldásokra egyelőre csak a vízminőségileg kiemelten védett területen számíthatunk. De nem oldottuk meg az erősen szennyezett, ipartelepékről, közlekedési gócokról, vagy településeikről elfolyó vizek tisztításának problémáját. Maradnak tehát jelen körülmények között megoldhatatlannak tűnő problémák, melyek a vízfolyásban a tisztulás fokozása révén küszöbölhetők csak ki. Vízfolyásaink szeninyezéstisztító képessége — és ezt minden korábbi adat nélkül is meg lelhet állapítani — jelentősen leromlott. A folyamat megfelelő műszaki beavatkozásokkal megállítható, sőt javítható. A vízfolyások tisztulását élő szervezetek és a vízben oldott oxigén határozzák meg. El kell tehát érnünk, hogy a tisztító szervezetek számára kedvező körülményéket teremtsünk és a víz oxigénfelvételét a mederben fokozzuk. Az oxigénfaU vétel fokozására jó eszközül szolgálhatnának a korábban kialakított és felszámolás alatt álló maiom-csatornák és a malmok vízikerefcei, vitamint zúgói. Az oxigénfelvétel, illeltve a mederben történő oxigéntermelés gátja az úszó — esetleg zsír, vagy olajjéllegű — szennyeződés és a nagy lebegőanyag-tartalom. Ezek kiküszöbölésére kisebb medertározók, iszap és úszadékfogók kialakítása szükséges. Működési területünkön viszonylag kis vízhozamú vízfolyások találhatók, melyek néhány nap alatt nagyobb befogadóba jutnak. A vízkészlet-gazdálkodás ezen problémái miatt készült el működési területeink tározó kialakítási lehetőségeinek felmérése és indult meg, a tározási program végrehajtása. A program (kialakítása során elsődleges érdek a vízkészletgazdálkodás volt és csak elvétve, vagy alig vettük figyelembe a vízminőség-szabályozás szempontjait. Miután a program nem futott tle, még lehetséges, hogy ezt a mulasztást pótoljuk. Megvitatása és elfogadása esetén alkalmazásra szeretnék javasolni néhány szempontot, mely egyúttal a vízminőség-szabályozás érdekeit is szolgálná. 1. Mederszabályozási tevékenység az oldott oxigéntartalom-mennyiség növelése érdekében Tudjuk, hogy a víz oxigénjét fogyasztva a benne élő magasabbrendű növényi és állati szervezetek anyagcseréje, valamint a benne levő szerves anyagok — mikroorganizmusok által végzett — oxidatív lebontása. A víz oxigénpótlása levegőztetéssel és növényi fotoszintézissel történik. Egy-egy jelentősebb település hatása azonban a vízfolyáson úgy érvényesül, hogy a természetes oxigénpótlás a vízfolyásban már nem elegendő és emiatt a folyamatok a befogadóban anaerob irányba, a fermentációs-rothadási iránybá tolódnak el. A kisvízfolyások települések által terhelt mederszákaszát emiatt úgy célszerű kialakítani, hogy a mederben a víz mélysége átlagos vízhozam esetében ne haladja meg a 10—20 cm-t, legalább 500—1000 m hosszban. A mederfeneket ezen a szakaszon célszerű mészkő-, vagy dolomittörmelékkel borítani. A kis vízmélység egyik következménye az, hogy a víz nagy fe^ lületen érintkezve a levegővel több oxigént képes felvenni, másrészt az aljzaton növények települhetnek meg, mert a kis vízmélység nem gátolja a fotoszintézishez nélkülözhetetlen fény fenékig való lehatolását, s így újabb oxigénpótlási lehetőséghez jutottunk. Végül a mészköves, vagy dolomitos aljzat az esetleges éjszakai anaerob fermentáció során felszabaduló savakkal lép kölcsönhatásiba úgy, hogy semlegesítve azokat, főleg a mezőgazdasági felhasználás szempontjából rendkívül kritikus ionegyenérték-arányt is kedvezőbbé teszi a kalcium ionok beoldódása révén. 2. Tározásra kerülő vizek előtisztítása az eróziós és egyéb eredetű hordaléktól A kialakított és kialakítandó tározók általában komplex vízgazdálkodási célt szolgálnak, emiaitt elsőrendűen fontos, hogy bennük a vízminőség ne rámoljon, spt lehetőség szerint javuljon is. Hazai (tározóink példája azt mutatja, hogy a tározó mederfenéken felhalmozódó hordalék viszonylag rövid idő alatt anaerob bomlásnak indul és kölcsönhatása révén a tározott vizet is egyre szennyezattebbé teszi. E folyamat ellen úgy védekezhetünk, hogy a tápláló vízifolyás legnagyobb, vagy 10%-osi gyakorisága nagy vízhozamának 2 napos tartózkodására méretezett hordalékfogót alakítunk ki, úszadékfogóval előtisztítóként. Az előtisztító tervezése során gondolni kell arra, hogy bélőle a lerakódott iszapot gépi úton lehessen kitermelni. Ha a szállítási költségek lehetővé teszik, akkor célszerű a tározó mederfenék legmélyebb területeit lehetőség esetén — az üzemi vízszint beállításakor 1 m-nél magasabb vízborítást kapó fenékterületeket — mészkő, vagy dolomitmurvával vékony rétegben lefedni az előző pontban tárgyalt okok miatt. 3. Vízkészletgazdálkodási és vízminőségszabályozási célból kialakított medertározás A kisvízfolyásokban való rövid tartózkodási idő miaM a vízbe elkerülhetetlenül bejutott, vagy benne termelődött szennyező anyagok általában a befogadó nagyobb vízfolyást terhelik, mivel a természetes tisztulási folyamatok időhiány miatt nem játszódhattak le. A tisztulási folyamatok sok egyéb tényező mellett elsősorban az időtényezőtől függenek. Szennyvizekkel terhelt, vagy csak használtvíz viszszavezetéséből táplálkozó tározóban legkevesebb 20, optimálisan 60 nap tartózkodási idő szükséges ahhoz, hogy á természetes tisztulás közel természetes vízminőséget reprodukáljon. A kívánatos tartózkodási idő medertározással is megközelíthető. Erre a célra jól felhasználhatók a vízfolyások medrében korábban kialakított duzzasztók, illetve az egyes vízfolyások esetében duzzasztók építésével, mind a vízkészletgazdálkodás, mind a vízminőség-szabályozás érdekeit figyelembe véve tudnánk intézkedni. Ügy vélem, hogy ha a beömlő kisebb vízfolyások torkolati szakaszait iszapcsapdával és hordalékfogóval látnánk el a betorkolás előtt és az iszapcsapda után kismélységű víz kialakítására mederszabályozást is alkalmaznánk, akkor a vízfolyásaink minőségét egy kategóriával javíthatnánk. A vízminőség-szabályozási rendszer állapotrögzítése alapján megtervezhetők a szükséges intézkedések. Ezek, mint az előzőekből megállapíthattuk nagymértékben terhelik a rendszer üzemeltetőjét, nálunk a Vízügyi Igazgatóságot. Kiegészítésként a tervek tartalmazzák a vízminőségszaibályozási rendszerre kidolgozott regionális vízminőség-védelmi tervnek a szennyvíz-kibocsátókra alkalmazandó előírásait. Korszerű vízminőség-szabályozási rendszer feltételezheti a regionális vízminőségi tervek olyan felülvizsgálatát, melylben a szennyrvíz-kibocsátók vízgazdálkodási önkontroll rendszere is megtervezésre került. Az így kialakított vízminőség-szabályozási komplex rendszerek üzemeltetése szervezeti, jogi, igazgatási problémákat vet fel, melyek egyrésze már előre is látható, többségük azonban rendszerek működése közben 34