Hidrológiai tájékoztató, 1976

EGYESÜLETI ESEMÉNYEK, BESZÁMOLÓK - Dr. Andrikovics Sándor: Huszonöt éves a Limnológiai Szakosztály (dr. Hortobágyi Tibor, dr. Vitális Sándor, dr. Andrikovics Sándor és dr. Ponyi Jenő előadáskivonatával)

máló hatás sem. Az azonban kétségtelen, hogy a Hidrobiológus Napokon elhangzó gazdag program az eddigieknél mindenképpen nagyobb publicitást érdemel. A Hidrológiai Közlönyben és Hidrológiai Tájékoztatóban a Hidrobiológus Napokról megjelenő rövid közlemények nem nyújtanak teljes értékű tájékoztatást. Végezetül, de nem utolsó sorban megemlítem, hogy a tihanyi Biológiai Kutató Intézet ideális helynek bizonyult a Hidrobiológus Napok lebonyolítására. A meghívók áttekintése azt mutatja, hogy az előadások és a résztvevők száma évről évre emelkedik, és ez a rendezőségtől fokozottan egybehangzó munkát igényel. 5. A Limnológiai Szakosztály tevékenysége és a Balaton-kutatás Dr. Ponyi Jenő a Limnológiai Szakosztály vezetőségi tagja. (Előadás-vázlat.) 1. Bevezetés 1.1. A tihanyi Hidrobiológus Napok rendezvénysorozata, melyet a Limnológiai Szakosztály és a MTA Biológiai Kutatóintézete rendezett, mindig műsorára tűzte a Balaton-kutatás legújabb eredményeit. Ilyenkor több előadás is foglalkozott a tavi kutatás legújabb eredményeivel. Példaként említem meg a XVI. Hidrobiológus Napokat, amikor a Balaton foszfor-háztartásáról, a C ^-módszerrel mért fitoplankton produkcióról, a szűrő rákok izotópus módszerrel mért táplálékfelvételéről stb. volt szó. 1.2. A Limnológiai Szakosztály, a fentieken túl a MTA Hidrobiológiái Bizottsága és a tihanyi Hidrobiológiái Osztállyal együtt a hidrobiológus szakember-képzést is sikeresen segítette elő. Kurzusokat rendezett Tihanyban a VÍZIG biológusai és más szakemberek számára. A több hetes kurzusok a következő címet viselték: „Algák felismerése és jelentősége a vízgazdálkodásban" (1969. jan.), „Vízi állatok felismerése és jelentősége a vízgazdálkodásban" (1969. okt.), „Hidrobiológia jelentősége a vízgazdálkodásban" (1970). 1.3. A Limnológiai Szakosztály ha nem is közvetlenül, de közvetve segített a „Sekélyvizek limnológiája" (Tihany, 1973), nagyjelentőségű nemzetközi szimpózium megrendezésében. A kötet a Symposia Biologica Hungarica" sorozatban jelent meg. 1.4. A tihanyi Hidrobiológus Napok ma az egyik legfontosabb hazai tudományos fórummá vált, a Balatonkutatás eredményeinek értékelésében is felmérhetetlen segítséget ad az itt résztvevő szakemberek élénk vitája által. Az elméleti és gyakorlati szakemberek információ-cseréje, a kölcsönös segítés és gyümölcsöző aktív együttműködés is hozzájárult, hogy kirajzolódjék az a kép, amit jelenleg a Balatonról tudunk. Jelen előadásban a Balaton biológiai állapotának változását és a változás okát szeretném vázolni. 2. Általános kérdések 2.1. Magyarországon a környezetvédelem igazi fontosságára és jelentőségére az 1965. évi balatoni halpusztulás hívta fel a figyelmet. 50 vagon hal pusztult el, melynek 40%-a süllő volt. A pusztulást nagy valószínűséggel peszticidek okozták (y-HCH, DDT és bomlástermékei). 2.2. Korábban is mutatkoztak olyan jelek, melyek jelezték a Balaton vízében bekövetkezett változásokat: A vízvirágzások 1950-es évektől kezdve mind gyakoribbakká váltak, korábban nem ismert zooplanktonszervezetek jelentek meg a planktonban (pl. Acanthocyclops vernalis). 2.3. Az 1975. február—márciusában lezajlott halpusztulás ismételten figyelmeztet arra, hogy a tavi környezetvédelem-kutatásokat nagyon komolyan kell venni. A közel 600 km'

2 vízfelszínhez csekély víztömeg tartozik (1,8 km

:

l) és az 5800 km

2 vízgyűjtő területen egyre növekvő mezőgazdasági termelés, az urbanizációs hatások és a 40 jelentősebb vízbefolyás fokozódó szennyezettsége már önmagában is veszélyt jelent a tó vízének minőségére. 2.4. Az 1965. évi halpusztulás komoly eredménye a veszély országos szintű felismerése, bioszféra program, Balatoni Vízvédelmi Bizottság, környezetvédelmi törvény stb. megszületése. 3. Biológiai változások a tóban 3.1. Növényvilág. Az uralkodó alga fajok és alga törzsek egymás közötti arányában a korábbi évtizedek során feltűnő változást nem észleltünk. 1973-ban azonban a Keszthelyi-öbölben a zöld és kék algák előretörése miatt a tőrész halastó jellegűvé vált. A produkciómérések eredményei azt mutatják, hogy Keszthelynél 700 q/ha élő alga termelődik évente, ez azt jelenti, hogy a Balaton teljes vízfelszínére (600 km

2) számított évi alga-produkció 84 000 t szén, melyből a Keszthelyiöbölre (36 km

2) 30 000 t szén jut. A bentosz algák évi produkciója a fenti érték 10—20%-át teszi ki. A bakterioplankton száma általában emelkedő tendenciát mutat. 1966—67-ben Tihanynál és Szemesnél 5-10

5/ml alatt (oligotróf), 1968-ban 5• 10

5/ml—1 • 10

6/ml között (mezotróf). Ugyanezekben az években a Szigligeti-, illetve a Keszthelyi-öbölben a baktériumszám még nagyobbat változott, 1968-ban 1 • 10

6/ml volt (eutróf). Hínár, nád. A hínártermelés az algákhoz viszonyítva csekély, kevesebb annak 1%-ánál. Keszthelyen 1969ben 281 t zöldtömegben kifejezett hínárprodukció volt. Jelenleg az öböl nyíltvízében nincs hínár a vízben a lebegő algatömeg leárnyékoló hatása miatt. Áz utóbbi években két ritkának számító hínárfaj terjedt el nagymértékben, ez a kolokán és a canadai átokhínár. Különösen a kolokán elterjedése feltűnő. Az Északkeleti medence északi partja nagykiterjedésű nádasainak a nyíltvíz felé eső része mentén km-es hoszszúságban találjuk e tüskés hínárt. Ez a tény arra utal, hogy a nádasok szervesanyag-visszatartó képessége korlátozott. Nádasok térfoglalása az utóbbi 10 évben főleg a déli parton feltűnő, mivel a korábbi nádasterületnek több mint a felével megemelkedett. 3.2. Állatvilág. A planktonikus kerekesférgek menynyisége a 30-as évekhez képest az 50-es években megháromszorozódott. A fokozódó eutrofizálódás miatt a számbeli emelkedésüket vártuk, de ez nem történt meg, egyedszámuk ma is 100—150/1. A rákplankton a 30-as években 30 e/l, az 50-es években 50 e/l, jelenleg 20 e/l körül van. Itt határozott egyedszám-csökkenést találtunk. Bentosz. A Chironomus plumosus csoporthoz tartozó egyedek száma minimálisra csökkent a tó nagy részében. Az 1972—73. évben jelentős mennyiségben (1—2 gr) csak a Keszthelyi-öbölben találtuk, míg 1964—65-ben az egész Balaton nyíltvízi iszapjában (főként a tó középső részén) közönséges volt. Kagylók. A tó iszapjából begyűjtött Dreissena héjak, számítógépes feldolgozása azt mutatta, hogy az utóbbi évtizedben méreteik kisebbekké váltak. Ezeket a tényeket összevetve a plankton-kutatás évtizedes eredményeivel arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy a kagylók számára fontos szuszpendált szervesanyag minőségében kedvezőtlen változások léptek fel. Halak. A tóból feljegyzett 51 halfajból ma csak 42 mutatható ki. Közülük 24 halfaj a gyakoribb, a halászok hálójába már csak 15—17 halfaj kerül. A halfaunában bekövetkezett változásokat mutatja pl. a pontokáspikus géb hirtelen feltűnése. A Balatonban élő és közelebbről vizsgált fajok alultápláltak. A süllőivadék táplálékának hiánya jelenleg is fennáll. Az angolna főleg a gerinctelen faunát fogyasztja, valószínűleg ennek tudható be a kecskerák egyedszámának lecsökkenése a tóban. Nem bizonyított még az angolna és egyéb halak közötti táplálék konkurrencia, bár elképzelhető. A fehér busa jól növekszik a tóban, táplálkozásbiológiai vizsgálata jelenleg folyik. Az 1973. évi vizsgálatok azt mutatták, hogy néhány halfaj (pl. angolna, fehér busa) peszticid-szennyezettségi szintje viszonylag nagy. Madarak. A tó és környezetében 37 vízi madárfaj, illetve alfaj fészkelését bizonyították. Az itt fészkelők 61