Hidrológiai tájékoztató, 1976

Garád Róbert: Hozzászólás a "Fertő tó szabályozása és vízgazdálkodási kérdései" tárgyú előadóülésen - Sashegyi László: A karsztforrások megszűnése utáni állapot Tata térségében

O b/ —/• Z www vvww l . I I I 1. ábra. A tatai Kálvária domb és a Cseke tó közötti terület földtani szelvénye (a hosszlépték nem méretarányos) 1. Édesvízi mészkő (pleisztocén); 2. Homok és agyag (pannóniai)-, 3. Tarka agyag, homok és kavics (oligocén); 4. Krin-oideás márgás mészkő (kréta)] 5. Mészkó-márga (júra); 6. Dachsteini mészkő (triász) Hegységszerkezet A hegységszerkezeti viszonyok vizsgálata közvetlen elvezet Tata és környéke vízföldtani helyzetének megismeréséhez. Mint már utaltam rá, Tata a Gerecsét a Vértestől elválasztó — hatalmas ÉK—DNy-i irányú haránttörésrendszerre esik. Szűkebb környezetében egy szinte sakktáblaszerű töréses területteí állunk szemben. A tatai és Tata környéki források az ÉNy—DK-i irányú hosszanti és az ÉK—DNy-i irányú haránttörések találkozásánál, illetve a haránttörések mentén helyezkedtek el. Az elmúlt években létesített mélyfúrású víztermelő kutak rétegtani adatai egyértelműen bizonyítják, hogy a Kálvária dombtól DNy-ra és ÉK-re egyaránt lépcsőszerű vetődések vannak (1. ábra), s ezekkel párhuzamos törések fogják körül a vár alapját képező, külön fennmaradt kis neokom mészkőrögöt. Vízföldtani viszonyok A Vértes és Gerecse hegységtől Ny-ra a karsztosodott mészkő- és dolomitrétegek ÉK—DNy-i irányú fő törések mentén a mélybe süllyedtek, csak Tata térségében kerültek egy kis területen ismét a felszínre, illetve a felszínközeibe. Az ÉNy—DK-i irányú mozgások dilatációs (szétlazulásos) jellegüknél fogva különösen kedveztek a karsztos járatok kialakulásának. Ennek a szerkezettípusnak tulajdonítható, hogy Tata város és közvetlen környékének forrásai, az Általér eróziós völgybevágódása következtében elvékonyított felsőpannóniai és az oligocén rétegeket áttörve, a felszínre léphettek. De az elmúlt évtizedben ez a szerkezettípus tette lehetővé az egyes tatai források gyors elapadását is (Pokol, Angyal, Tükör forrás). A Tatabányai medencében 1896 óta szénbányászat folyik. A kedvezőbb vízföldtani adottságokkal rendelkező telepek leművelése után fokozatosan művelés alá vonták azokat a széntelepeket is, amelyeket csak vékony védőréteg választott el a medence fenekén települő karsztos mészkő és dolomit rétegektől. A több atmoszférás hidrosztatikai nyomás alatt álló karsztvíz a vetők mentén vízbetörésekkel fenyegette a bányaműveleteket. Ezért a szénmedencében folyó bányaműveletek karsztvíz veszélyességének csökkentése érdekében igen erőteljesen süllyeszteni kezdték a karsztvíz tükrét. 1960-ban a bányavízemelések növekedésének hatására, és a váratlan vízbetörések következtében a depresszió az ÉNy—DK-i irányú törésrendszer miatt Tata irányában erősen elhúzódott és egymás után apasztotta el a forrásokat (2. ábra). 1960-ban a Tatabánya XV/b aknában jelentkező hatalmas vízbetörés hatása napok alatt jelentkezett a Népparki „Tükör-forrásnál" 50 cm-es vízszintsüllyedést váltva ki. (1961-ben már 270 cm-es vízszintsüllyedést mértek.) Ez időben a legnagyobb forráscsoport, a Fényes források hozama csak igen kis mennyiségben változott, és az említett vízbetörést sem érezte meg észrevehetően. Igaz, a Fényes források fakadási szintje (117—118 m A.f.-i) szinten van, és a nyugalmi vízszint ekkor még 136 m A.f. volt, jóval a Fényes források fakadási szintje felett, de a hirtelen fellépő vízszíningadozásnak mégis kihatással kellett volna lenni a forrásokra. Ha a Tatabányai medencében Vértesszőlős, Tata, Dunaalmás irányában a karsztvíztérképet a megfigyelőkutak alapján megszerkesztjük, azt látjuk, hogy a karsztvízszín Tata belvárosa táján éri el a maximumot, továbbá É-felé haladva a Duna megcsapoló hatására ismét csökken. Ebből az következik, hogy Tata egy nyeregponton fekszik, mely É—D-i irányban karsztvíz választó lehet. A nyeregponthoz közel feküdtek a Tükör—Angyal—Pokol források, a Duna felé eső lejtőjén fakadtak a Fényes—Szomód—Dunaalmási források. A karsztvízgerinc déli oldalán a tatabányai bányászat igen aktívan beavatkozott a karsztvíz háztartásba, s ennek következtében a vízválasztó gerincvonalat lassan észak felé tolta el, s annak gerincmagasságát is fokozatosan csökkentette. Így 1972-ben a karsztvíz nyeregpont észak felé való eltolódása elérte a Fényes forrásokat, és 1973-ra elapasztotta a legutolsó, s a legbővebb vizű forrásokat is. (Jelenleg a nyugalmi vízszín a fényes forrásoknál a forrásmedrek alatt 5—6 m-re áll.) 120,0 100,0 1955 1960 1965 1970 1975 2. ábra. A tatai források elapadásának sorrendje (1955—1975) forrás forrás forrás smosó forrás 130,0 30