Hidrológiai tájékoztató, 1975
Dr. Homonnay András: Gazdasági és jogi szabályozók a vízminőségvédelemben
koncentrációja ezek következtében alig érte el a kénes vizekre megállapított határértéket, noha az eredeti hévíz 6—7 mg/l szulfid-iont tartalmaz. Gyakori probléma, hogy hévizeinket felhasználásukat megelőzően, metántalanítani-, gáztalanítani kell. E művelet során a víz nyomása lecsökken, szénsavveszteség és oxigénfelvétel következik be. Hasonló folyamatok játszódnak le, ha a víz vastalanításra szorul. Ez utóbbira példaként hozható fel az I. sz. kútból nyert büki hévíz, amelyet a palackozás előtt — a kiválások megakadályozása érdekében — vastalanítani kell. A vas oxidációja és kiválasztása céljából végzett levegőztetésnek és ülepítésnek az egyéb kémiai jellemzők megváltozására gyakorolt hatását a 3. táblázat szemlélteti. Ebből kitűnik, hogy a vastalanítás során a víz kalcium- és hidrogénkarbonát-ion koncentrációja és ezáltal összes oldott sótartalma is számottevően csökkent. Ezáltal az egyes ionok egymáshoz viszonyított arányát tükröző Than-iéle egyenérték százalékok is megváltoznak, amelynek alapján a kevert víz már más ásványgyógyvíz kategóriába sorolható, mint az eredeti hévíz, nevezetesen az alkáli-hidrogénkarbonátos és kloridos ásványvizek csoportjába, míg az eredeti hévíz a kalciumot és magnéziumot is tartalmazó alkálihidrogénkarbonátos vizek csoportjába tartozik. A kezelt víz az adott esetben a minőségi változások ellenére megőrizte ásvány-gyógyvíz jellegét. Az ismertetett néhány példával feltehetőleg sikerült rávilágítani arra, hogy a különböző ásvány-gyógyvíz, illetve hévíztechnikai megoldásoknak milyen jelentős befolyása lehet a felhasználásra kerülő víz minőségére és ezen belül gyógytényezőire is. Gazdasági és jogi szabályozók a vízminőségvédelemben* DR. HOMONNAY ANDRÁS Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet Bevezetés A környezet védelméhez a készletgazdálkodási érdekeken túl olyan társadalmi-gazdasági érdekek fűződnek, melyek kielégítése már ma is létfeltételét képezi társadalmi életünknek és gazdasági tevékenységünknek. A „környezetgazdálkodás" egyik legjelentősebb és legfejlettebb ága a „vízminőség-szabályozás", melynek feladata a vízkészletek minőségének kívánt szinten tartása, pontosabban olyan tevékenység kifejtése, mely a víz minőségével kapcsolatos társadalmi-gazdasági célkitűzéseknek hozzárendeli a szükséges intézkedéseket a népgazdaság teherviselőképességének függvényében, gazdasági-műszaki szempontból optimális megoldások útján. E tevékenység a közvetlen vízgazdálkodási célokon túl kielégíti — a gazdasági termelés, — a környezetvédelem és — a jó társadalmi közérzet által megszabott és a vizek minőségével szemben támasztott követelményeket. Bár a vízminőségvédelem az infrastruktúra szektorába tartozó tevékenység, mégis alapvető követelményként jelentkezik a ráfordítások és az ezekből származó előnyök ismerete. Különös jelentőséget ez a kérdés a korlátozó feltételek közötti tartományban (a vízminőségi szint optimális és még tűrhető határai között) kap, ahol ez az infrasrukturális feladat kifejezetten gazdaságossági, illetőleg gazdálkodási kérdéssé válik. A vízgazdálkodás egyik jelentős, de lényegében feltáratlan területe a vízkészletek minőségét rontó szenynyezések társadalmi-gazdasági hatásainak mérése, becslése vagy számszerűsítése. A vízminőségromlás, mint gazdasági veszteség csak szűk korlátok között ismerhető fel közvetlenül, ezért a tényleges veszteségeknek csak elenyésző része fejezhető ki monetáris fogalmakkal. Ezt a gazdasági információhiányt a vízminőségvédelemre vonatkozó döntések során általában korlátozó feltételek beiktatásával küszöbölik ki úgy, hogy a víz minőségének megkívánt szintjét nem a vízhasználók (ideértve a rekreációs igényt és az öntisztuló kapacitás fenntartását is) aktuális kritériumai szerinti változókkal, hanem a tapasztalati becslésekkel (expert estimation) megállapított — kívánatos és még tűrhető — küszöbértékek közötti tartománnyal fejezik ki. A vízmi* Előadásként elhangzott az MHT Vízgazdálkodási Szakosztálya és Közgazdasági Csoportja 1974. április 24-i előadóülésén. nőségi küszöbértékek általános és a helyi viszonyoktól független előírása az alábbi problémákat veti fel: — a még tűrhető küszöbérték egyes esetekben nem elégíti ki az aktuális vízminőségi igényeket, más esetekben túl szigorúnak bizonyulnak; — az elvárási tartományon belül nem bátorít optimális megoldásokra; — nem ösztönöz olyan vízminőségvédelmi megoldásokra, melyek az egyedi szennyvízkibocsátások korlátozásán túllépnek (pl. szennyvízkibocsátások térbeli újraelosztása, hígító-víztározás, vízátvezetés, központosított szennyvízkezelés, új fogyasztási szerkezet kialakítása stb.). Az elképzelt és az aktuális vízminőségi igények közötti eltérés kiegyenlítésére a vízminőségvédelmi ösztönzőrendszereken belül a hatósági előírások (constraint) merevségének feloldására a helyi mérlegelés lehetőségét iktatják be (pl. a magyar szennyvízbírság rendszer). A jogparancsok merev és statikus jellege azonban általában nem tűri a kivételes eljárások általánosítását és így a standarizált kritériumok még a modifikációs lehetőségek figylembevételével sem követik megfelelően a stochasztikusan változó vízminőségi viszonyokat és az ezekhez kapcsolódó aktuális igényeket. A környezeti ártalmak fajtái A környezeti ártalmak fajtáit nem taxatíve, hanem általánosítva kíséreljük meg leírni, helyesebben a környezetszennyezéssel jelentkező kárfüggvények fajtáit keressük. A kár kifejezés itt nem tényleges veszteség, hanem valamely passzív gazdasági hatásban jelentkező potenciális gazdasági veszteség. Ezzel a továbbiakban azt igyekezünk bizonyítani, hogy a szennyező tevékenységre jellemző kárfüggvény ismerete központi jelentőségű a környezetvédelmi igazgatási eszközök kiválasztásában, a szennyező tevékenység megfelelő mértékre szorítása érdekében. A jelen dolgozat szempontjából a kárfüggvényeket két csoportra osztjuk. Az első csoportba azok tartoznak, ahol a környezet minőségének szintje függ a szennyező tevékenység aktuális szintjétől, a múltbeli szenyező tevékenységek folytán létrejött helyzettől. Nevezzük az 1. csoportba tartozó függvényt „áramló kárfüggvénynek". Jelöljük a környezeti minőség valamely mértékét (pl. a vízfolyás BOI értékét) t időben mi-ve 1, a szennyező tevékenység t időbeni szintjét pedig í><-vel, akkor az áramló kárfüggvény a következőképpen fejezhető ki: K t = K(m t)=f(v t), (1)
