Hidrológiai tájékoztató, 1975
Dégen Imre: Új irányzatok a magyar vízgazdálkodásban
sághoz az egészséges ivóvizet. Reális az a célkitűzés, hogy 10—15 éven belül a lakosság 85%-át, az ezredforduló táján pedig a szórvány települések kivételével, országunk egész népességét vezetékes vízzel lássuk el. Lényeges, de még távolról sem kielégítő haladást értünk el Győr-Sopron megye víziközműveinek fejlesztésében is, ahol 1960-ban még csak a lakosság 27%-a részesült vezetékes vízellátásban és a csatornázott területen élő lakosság aránya mintegy 20% volt. 1975-re már a lakosság 50%-ához jut el az egészséges vezetékes víz és 30%-os lesz a csatornázott területen élő lakosság aránya. A Magyar Szocialista Munkáspárt Programnyilatkozata is kimondja és gyakorlati törekvéseink is azt célozzák, hogy a lakás és települési viszonyok között meglevő jelentős különbségeket fokozatosan megszüntessük. A kommunális ellátást úgy fejlesszük, hogy a települések ellátottsági szintje közeledjen egymáshoz. Ebből következik, hogy Győr-Sopron megyében a vidéki ellátás országos átlagát meghaladó ütemben kell fejlesztenünk a falvak vízellátását és csatornázását. Vízgazdálkodásunk új jelenségei a több települést és ipari üzemet, nagy térségeket ellátó regionális vízszolgáltató rendszerek. Ilyenek épültek a borsodi iparvidéken, a Mátrában, Nógrádban, a Balaton, a Velencei-tó térségében és az ország más tájain. Győr-Sopron megyében is több körzetben — köztük Sopron—Kapuvár— Csorna térségében — a növekvő vízigények kielégítése regionális vízmű építésével lesz gazdaságosan megoldható. A vízellátás célját szolgáló vízkészletek növelésére olyan új eljárásokat vezettünk be, mint a talajvizek dúsítása, a felszín alatti vizek, különösen a karsztvizek tárolása, a bányavizek hasznosítása. Példaként említhetem a borsodsziráki talajvízdúsítást, ahol a kútrendszer változatlan méretei mellett kétszeresére emelkedett a hasznosítható vízkészlet, a dúsítóvíz igen magas — mintegy 70%-os hatásfokú felhasználása révén. A bányavíz-hasznosítás országos viszonylatban is kiemelkedő példája a nyírádi bauxitbányákból kiemelt karsztvíz, amely vízbázisa az ÉszakBalatoni Regionális Rendszernek, sőt ezen túl Sümeg és Ajka városoknak is. Az ipari vízgazdálkodást az ipar növekvő vízszükségletének kielégítése is nagy feladat elé állítja. Az ipar a legnagyobb vízfelhasználó. A Paksi Atomerőmű például első kiépítésben hatszor annyi vizet vesz ki a Dunából, mint Budapest ivóvíz közművének teljes termelése. Végső kiépítésben ez az erőmű a Duna legkisebb vízhozamának csaknem a felét veszi igénybe. A Leninvárosi Vegyipari Művek üzemeltetéséhez a Tisza teljes kisvízi hozama szükséges. Igaz, hogy a felhasznált víz csaknem 95"/o-át visszabocsátják, de nem mindegy, hogy milyen szennyező anyagokkal terhelten és milyen hőmérsékleten. Egyre sürgetőbbé válik a víztakarékos ipari technológiák bevezetése, az üzemen belüli vízgazdálkodás korszerűsítése, a használt vizek visszaforgatása, ismételt felhasználása, ami ma már az ipari vízhasználat 56%-át eléri. Követendő példaként említhetem éppen a megye területén a Mosonmagyaróvári Timföldgyár vörösiszap zagyvizeinek visszaforgatását, amelynek létrehozása egy ésszerű vízgazdálkodási rendszervizsgálat eredménye. A visszaforgatott víz magas nátronlúg tartalma — 17 000 tonna/év nátronlúg — már nem szennyezi a Dunát, a megváltozott technológiában ugyanis ennyivel kevesebb feltáró lúgot kell felhasználni. Ugyanakkor az eredeti 3000 m 3/nap frissvíz termelésének csak töredékrészéről (500 m 3/nap) kell gondoskodni. A növekvő vízfelhasználással együtt nő a vizek szenynyeződése. A vízgazdálkodás egészének és ezen belül a víz-minőségvédelemnek alapvető a szerepe a környezetvédelemben és a környezet formálásában. A vízgazdálkodás mindennapi gyakorlatában és fejlesztési célkitűzéseinek meghatározásában egyaránt, kimagasló jelentősége van a környezetvédelmi követelmények érvényesítésének. Érthető, hogy hazánkban a környezetvédelem érdekében elsőként a vízgazdálkodásban történtek átfogó, hatékony műszaki, jogi, igazgatási, gazdasági intézkedések. Ezek kedvező, de csak kezdeti lépésnek tekinthető eredményekre vezettek. Az egyik legnagyobb eredménynek azt tekintjük, hogy a szennyvízkibocsátó üzemek, sőt az üzemi kollektívák, társadalmi szervek felelősségtudata és szemlélete pozitívan változik. Egyre több üzem már nem tekinti a szennyvíztisztítást felesleges rossznak, hanem a gyártástechnológia szerves részének, amely segíti az élővizek tisztántartását és egyben a növekvő vízigények kielégítését. Jóllehet a vízgazdálkodásnak nem az egyedüli, de megkülönböztetett jelentőségű környezetvédelmi funkciója, a vízminőség-védelem. Az iparosodás, a városiasodás felgyorsulásának káros velejárójaként nemkülönben a mezőgazdaság kemizálása és a nagyüzemi, iparszerű állattartó telepek kialakulása folytán egyre nagyobb mennyiségű és fokozódó ártalmú szennyeződés veszélyezteti az emberi környezet egyik legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb elemét: a vizet. Ez a szennyeződés, a közvetlenül tapasztalható környezeti ártalmakon » túlmenően a vízkészletgazdálkodás feltételeit is rontja, csökkenti az amúgy is szűkös hasznosítható vízkészletet, veszélyezteti a víz természetes megújulási, öntisztulási folyamatát, növeli a víz újbóli felhasználásának, tisztításának költségeit. A kérdés nagyobb távlatú, átfogó megoldása — hasonlóan a vízkészletgazdálkodás mennyiségi vonatkozásaihoz — a vízminőségi igényekkel összehangolt nagytérségi vízminőség-szabályozás útján lehetséges. Fejlesztési programjainkban vízgazdálkodási és környezetvédelmi szempontból egyaránt kiemelkedő helyet biztosítunk a vízminőségvédelemnek. Ezt a célt szolgálja a kutatási, műszaki fejlesztési, gyártási, Közgazdasági, igazgatási és rendészeti intézkedésinek együttes rendszere, amelyet a vízkincs minősegének védelmére alkalmazunk. A vízellátás és csatrmázásra együttesen fordítható beruházásoknak is a? eddigieknél nagyobb hányadát, mintegy 46—50" 0-at kívánjuk a csatornázás és a szennyvíztisztítás fejlesztésére felhasználni. A természetes környezetbe való mindennemű vízgazdálkodási beavatkozásnál oly módon igyekszünk eljárni, hogy az necsak a közvetlenül elérendő műszaki-gazdasági célt szolgálja, hanem egyben a környezet védelmét, sőt magasabb szintre emelését jelentse. Ezt hivatott elősegíteni a vízgazdálkodási művek harmonikus beillesztése a tájba, a biotechnikai elemek kiterjedt alkalmazása, a tározók többcélú hasznosítása, alkalmassá tétele üdülésre, sportolásra. A környezetvédelem általános komplexuma túljutott már a probléma feltárásának kezdeti szakaszán, jelentőségének felismerésén. A környezetvédelem, az aktív környezetformálás érdekében alkalmazható eljárások, műszaki megoldások alapjában ismertek. Most már elérkezett a cselekvés, a tervszerű, céltudatos, hatékony gyakorlati intézkedések időszaka. A környezetvédelem és az aktív környezetformálás sokrétű tevékenysége, felöleli a termelés és a bioszféra teljes területét. Ahány termelési, technológiai beavatkozás, ahány gazdasági ágazat, ahány biológiai hatású tevékenység, ahány környezeti ártalom, annyiféle módja és eszköze van az elhárításnak. Éppen ezért ez a munka elválaszthatatlan tartozéka minden ágazat össztevékenységének és azok teljes vertikumába tartozik. Nyilvánvaló, hogy emellett a legfőbb, alapvető kérdésekben népgazdasági szintű összehangolásra is szükség van. Ezt hivatott megvalósítani a nemrégiben létrehozott Környezetvédelmi Tanács. A környezetvédelem valóban világprobléma. Jelentősége a környezet veszélyeztetettsége folytán országunkban is növekszik. Kerülni kell tehát a probléma lebecsülését. Fel kell tárnunk veszélyeit és az elhárításra konkrét intézkedéseket kell tennünk. De ugyanakkor megvannak a feltételek ahhoz, hogy alapjában reálisan optimista módon ítéljük meg a megoldás lehetőségeit. Kerülni kell az olyan túlzásokat, mint amilyeneket a római klub ismert „világvége" hangulatú, új malthusianista nyilatkozatai tükröznek. Kétségtelenül nő a környezetszennyezés veszélye, de az eszközök is 9