Hidrológiai tájékoztató, 1974

Dr. Mitterstiller József: A Balaton halgazdálkodásának időszerű kérdései

ni, tudomásul kell venni, hogy a Balaton egyre inkább üdülési célokat elégít ki. Ezzel együtt azt is el kell ismerni, hogy ez a tény mindjobban kihat a tó halgazdálkodására. Tudjuk viszont azt is, hogy a Balaton a fő funkcióját — az üdültetést — csak aikkor láthatja el tökéletesen, ha tó vizének minősége továbbra is megfelel erre a célra. Mivel a tó halállományának a környezeti feltételekhez való viszonyulása hű képet ad a Balaton biotópjának mindennemű változásáról, ezért a tóban élő hal mintegy biológiai indikátorként szerepel, amely megnyilatkozásaival azonnal reagál azokra a káros hatásokra, amelyek a természetes feltételeket érik, vagyis mindazokra, amelyek eltérnek a korábbi biológiai egyensúlytól. Ezen a ponton kapcsolódik és függ össze szervesen a tó halgazdálkodása és az üdülés lehetősége. Ha a tóban biztosítani lehet a halállomány egészséges életfeltételeit, akkor az egyben azt is jelenti, hogy a tó vize megőrizte természetes üdeségét, tisztaságát és emiatt képes kielégíteni az üdülés igényeit is. Magától értetődik, hogy a tó halállományát nemcsak biológiai reagensként, vagy akár természeti kincs gyanánt értékeljük, hanem egyúttal, mint népgazdasági vagyont is tekintjük. A tó halgazdálkodása nem lehet közömbös már azért sem, mert a Balatoni Halgazdaság éves termelési értéke — a tógazdasági kerületeket nem számítva ide — meghaladja a 15 millió Ft-ot. Eléggé központi kérdésnek kell lenni annak is, hogy a tó halgazdálkodása a fentiek miatt is megfeleljen a népgazdasági követelményeknek, illetve a mainál optimálisabb feltételei és lehetőségei minél előbb kibontakozzanak. Egyébként ezt a távlati tervek is célul tűzik ki, amelyek nemcsak a halállomány megőrzését, de gyarapítását is szolgálják. Ennek lényege, hogy a Balatonban él egy bizonyos halpopuláció, melyet a tó által termelt haltáplálék szervezetek tartanak fenn. A tó halállományának kedvező létszáma, a fajok kedvező aránya biztosíthatja csak a tó által évről évre produkált haltáplálék hasznosulását. Ismeretes, hogy a tóban már elég régóta folyik tervszerű halászat. Az 1900-as évek előtti kisüzemi, úgynevezett bödönhajós korszak fogási eredményeiről nincsenek adatok. 1900-tól viszont napjainkig, szinte évről évre rendelkezésre állanak azok az üzemi halászati statisztikai adatok, melyekből utalhatunk a tó gazdag halkincsére. A század elején az első 25 esztendő éves átlagfogása 7000 q körüli volt. A nagyhálós halászatot 1924-ben kezdték meg, s a következő 25 esztendő éves átlagfogása így már 11 000 q fölé emelkedett. Napjainkban a Gazdaság 5 db 1000 m-es nagy hálót, 1000 m-es állóhálót és 100 db nagy varsát üzemeltet. (A varsák üzemeltetésének feltételei egyre szűkülnek.) Jég alatti halászat ma már nincs. Naponta az 5 db nagy hálóval a Balaton 600 km

2-es területének kb. — 1—1,5%-át halásszák. A Balatonból évente kifogott halmennyiség — az utolsó tíz év átlagában — 13 000—14 000 q-ra tehető. A horgászok ennek valamivel több mint tizedrészét zsákmányolják. Az 1973. év adatai a következők: a Balatoni Halgazdaság által fogott halmennyiség 11531 q, a horgászok által kifogott hal pedig 2052 q. Az éves halfogások a Balatonban élő halnépesség törzsállományának mintegy 1/4—1/5-ét teszik ki. Entz Béla adataiból tudjuk, hogy a tó éves biomassza termelése 750 000 tonna körüli, melyből a halra jutó mennyiség kb. 3600 tonna. Az 1965. évi halpusztulás óriási károkat okozott a halállományban. Hozzávetőleges és nagyon szerény becslések szerint ez kb. 5000 q-nak felelt meg. A pusztulás láttán a szakértők 10—12 évre becsülték azt az időt, amíg ezt a kárt a tó halállománya kiheveri, örvendetes viszont, hogy már utána 5 év múlva a fogási eredmények elérték a régebbi szintet. Példaként említhető meg, hogy a balatoni horgászok által egy személyre jutó, illetve kifogott hal súlya az 1973. évben 24,4 kg volt és csak a Soroksári Dunaágban horgászok átlaga haladta ezt meg 26,6 kg. (Az országos átlag 18,1 kg) Annak ellenére, hogy a balatoni halzsákmány — kisebb nagyobb ingadozásokkal — tartja a többéves fogási átlageredményeit, meg kell állapítani, hogy ezen fogási eredmények alapját ma már évről évre csak a tervszerű haltelepítésekkel lehet biz/tosítani. A Balaton ugyanis az utolsó ötven év telkesítő munkái során elveszítette azokat a parti áradásos részeit (Kis-Balaton, somogyi berkek stb.) melyek a tó halbölcsői voltak. Ugyancsak leszűkültek a parti ívóhelyek is, részben a partvédelem, részben a különböző parti és kikötői építkezések miatt. Érthető, hogy így a hal természetes szaporodásának és utánpótlódásának lehetősége — főleg a nemes halak viszonylatában — szinte a minimálisra csökkent. Ezek az okok teszik szükségessé évről évre pl. a pontyivadék telepítését, de a világhírű balatoni fogas állomány megóvásának és utánpótlásának is a rendszeres telepítés a feltétele. Ismeretes, hogy a Balatoni Halgazdaság által kirakott süllőfészkekre ívatják a süllőt, majd az ikrát keltetőben előérlelik, sőt újabban, éppen a fenti okok miatt, a Balaton ún. „kenyérhalának", a keszegnek a szaporodását is így segítik elő. Meg kell azonban állapítani, hogy az előzőkben jelölt szaporítási, illetve utánpótlási eljárásoknak eddigi intenzitása sem elegendő ahhoz, hogy a tó nemes halállományának és fehérhal állományának (keszegfélék) arányát lényegesen meg lehessen változtatni — a nemes halak javára —. Például a balatoni süllőállománnyal kapcsolatban megállapítást nyert, hogy a tóban kevés a süllő természetes tápláléka — akár zooplankton, akár táplálékhal —, így egy bizonyos korosztályú süllőállomány saját fajtestvéreit kénytelen fogyasztani. Ezen kannibalizmus miatt, amely mint látható, kényszerhelyzetből adódik, nemcsak gyérülhet a süllőállomány, hanem teljesértékű táplálék hiányában az életben maradók fejlődése sem töretlen. Az eddig megállapított vizsgálatok alapján került éppen javaslatba olyan táplálékállatoknak a tóba való telepítése, melyek beillenek a süllő táplálék, illetve élelmi láncába. Az 1973. évben az alábbi halfajok kerültek telepítésre a Balatonba. süllőfészek 3 450 db keszegfészek 19 534 db fehérbusa II. nyaras 85 500 db II. nyaras ponty 523 756 db 113 542 kg nyaras 85 500 db 29 820 kg süllő (tenyész) 244 640 db csuka ivadék 1 095 db 197 kg angolna ivadék 3 000 000 db A jövőben elsősorban az előnevelt süllőivadék telepítését kell szorgalmazni, de a kis súlyra növő és a táplálékot rosszul hasznosító keszegfélék gyérítésére a csuka ivadék, illetve a ragadozó őn ivadékának tóba való telepítése is szükséges. A táplálék konkurens apróra növő halfajokat ugyanis csakis ezen halfajok szelektáló munkájával lehet visszaszorítani. Az angolna a Balatonban viszonylag új halfajnak tekinthető. Rendszeres telepítése az 1961. évben kezdődött. Telepítésével kapcsolatban ma már pro és kontra számos érv és ellenérv hangzik el. A növényevő halak közül a busa telepítése az elmúlt két év során történt eddig, közel másfélszázezer darabszámmal összesen. Ennek a halfajnak a növekedése a tapasztalt eredmények alapján nagyon jónak mondható. .Egyelőre vitatott kérdés még a pettyes busának és az amúrnak a tóba való telepítése. Mind az angolnának, mind a növényevő halaknak Balatonba való telepítése azonban csak a kísérleti telepítések folyamatát párhuzamosan követő tudományos vizsgálatokkal egybekötve történhet. Sajnos ez az angolna telepítések esetében nem történt meg, s most utólag kell tisztázni például az angolnának a tó élőlényközösségére gyakorolt hatását stb. Tudni kell azonban azt is, hogy a halászati kutatások programjai fontossági sorrendben elsősorban a tógazdasági halászbiológiai témákat szorgalmazták. A rendelkezésre álló kisebb anyagi és szellemi kapacitás miatt késett tehát a természetes vizek alaposabb megismerésének lehetősége. Itt azonban meg kell említeni, hogy a közvélemény szava a kutatások szorgalmazásában, mindenképpen siettette a tudományos igényeket kielégítő tervszerű és szervezett Balaton-kutatás halgazdálkodási vonatkozású témáinak megjelölését, és kiművelésük el50