Hidrológiai tájékoztató, 1974

Nagy György: A vízgazdálkdoás nemzetközi vonatkozásai a Körösök vidékén

Az elméleti megállapítások és becslések azonban annyit érnek, amennyit abból a gyakorlat igazol. Mindenesetre jó, hogy ezek rendelkezésünkre állnak, s a hegyvidéki események és azok várható alföldi hatásának vizsgálata során már fel is használhatók. Meghatározták a fő és részgyűjtők fontosabb jellemzőit és az időjárás változásait, a szélsőséges eseteket, 24 órai maximumát stb. A csapadékok a dél-nyugati és észak-nyugati ciklonból származnak. De előfordul, hogy páradús trópusi légtömeg tölti ki a Kárpát-medencét s abba sarkvidéki eredetű hideg légtömeg ütközik. Rendkívül csapadékos időjárás, több napon át tartó esőzés a következmény. Egyes esetekben, északnyugati áramlás mellett a Fehér-Körös, délnyugati áramlás esetén pedig a SebesKörös vízgyűjtője maradhat esőárnyékban. A hegyek fekvése, alakja, magassága, a lejtők esése, a felszint borító növényzet a csapadékképződés fontos tényezői. Ezek figyelembevételével a vízgyűjtőt két egymástól eltérő körzetre osztották. A téli csapadék a hegyvidéken rendszerint hó alakjában esik le. A magasabb hegyeken és zárt völgyekben egész télen át megmarad a hó. A hegyek közé benyomuló meleg esőzés igen gyorsan felolvasztja a havat, s rendkívüli hatásokat vált ki. Különösen ha a töltésezett folyószakaszokat vastag jégpáncél borítja. Ha a hegyekben visszamaradt téli csapadékról nincs pontos tudomásunk, igen meglepő események történhetnek. A hegyvidéken az átlagos, hó alakjában megmaradó csapadék mennyisége 200 mm. A hegyvidékre hulló csapadék további sorsát a talaj telítettsége, a felszín esése, tagoltsága, a növényzet, a karszt-alakulatok, hordalékkúpok határozzák meg. A lefolyás és összegyülekezés a Fekete- és Sebes-Körösnél, mivel nagyesésű (40 m/km) torrens jellegű völgyek szegélyezik, sokkal intenzívebb, mint a FehérKörösnél és a Berettyónál, amelyeknél a torrensek általában hiányoznak, s közvetlenül a hegyvidék után hosszú kisesésű völgyelet következik. A felszíni vízhálózat különbözősége is jellemző. Míg a Fekete—Sebes-Körös magas fekvésű völgyeiben 1 km/ikm

2-t is eléri a vízfolyások sűrűsége, addig a Fehér-Körösnél az mindössze 0,5—0,6 km/km

2. A vizes időszakot, amely legalább 4 napon át egymást követő csapadékot jelent, különösen nagy lefolyást hányad jellemzi. Az utolsó napi esőnek már 90" <>-a is lefolyásra kerülhet, a vízzel telített hegyoldalakról. A növényzet különösen az erdők csapadéktároló, lefolyást késleltető szerepe közismert. A múlt században a hegyvidéket még sűrű őserdő borította. Kivéve a legömbölyödött hegytetőket, amelyeket havasi legelőként használtak. A vasút elterjedésével vált lehetővé az erdők hasznosítása. A Körösök hegyvidékén ma is láthatók eróziótól lepusztított területek, de a meredek hegyoldalak általában erdővel borítottak. Kiterjedt sarj-erdők is előfordulnak, melyek a korábbi — eredeti őserdőknél talán még tömöttebbek. Ma tervszerű erdőgazdálkodás folyik a hegyvidéken, s a faanyagok felhasználását külön engedélyhez kötik Romániában. A lefolyásra kerülő csapadék mértékét leginkább a vizsgált szelvény feletti vízgyűjtő terület átlagos magasságának és a vízgyűjtő kiterjedésének a viszonya határozza meg. Így a csapadék lefolyásra kerül 1%-os mórtékét: a Fehér-Körös mellékvölgyeiben 48— 69 mm a Fekete-Körös mellékvölgyeiben 64—131 mm a Sebes-Körös mellékvölgyeiben 91—-125 mm a Berettyónál pedig 37 mm-ben határozták meg. Ennek figyelembevételével az ehhez tartozó 1" ,

ros lefolyó víztömeget a határszelvényekben a Fehér—Fekete és Sebes-Körösnél 175—175 millió m

3, míg a Berettyónál 60 millió m

:'-nek találták. A megmért lefolyó víztömeg átlaga egy-egy vizes időszak alatt folyónként 500—600 millió m

3, a Beretytyónál pedig 200 millió m

3. Általános tapasztalat, hogy a Körösök többéves átlagos, víztömege, mely 2,5 milliárd m

3, zömében a kora tavaszi II—IV, III—VI, hónapokban folyik le, s utána a folyók csaknem kiszáradnak. Nem véletlen tehát, hogy a Körösök lefolyás-szabályozásának igénye csaknem 200 éves múltra tekint vissza. A Körösök hegyvidékéről érkező vízfolyások tehát igen szélsőséges mennyiségű víztömegeket szállítanak. Már a csapadék, a lefolyás és összegyülekezés, késleltetés, a tározódás elemei is erre mutatnak. A természetes minimális vízhozamok 1 m

3/s körüliek, az észlelt maximális vízhozamok: a Fehér-Körösnél 580 m

3/s Fekete-Körösnél 630 m

3/s Sebes-Körösnél 820 m

3/s Berettyónál 320 m

3/s A vízgyűjtők elemei és a csapadékviszonyok alapján az 1%-os nagy vízhozam a határszelvényekben ennél több is lehet, így: a Fehér-Körösnél 700 m

3/s a Fekete-Körösnél 750 m

3/'s a Sebes-Körösnél 1000 m

3/s a Berettyó folyónál 315 m

3/s Ezek a számított és közreadott vízhozamadatok 15— 20%-al nagyobbak az általunk eddig mért vízhozamoknál. A lefolyásszabályozást megelőző korszakban a hegyvidékre hulló csapadék, vagy olvadó hólé az Alföldre zúdúlva elárasztotta a Kisjenő—Körösszakáll és a Tisza közti térséget. Egy-egy árhullám levonulása 5—6 hónapig is eltartott. A lefolyásszabályozás az árvizi szabályozással kezdődött. A folyók kanyarulatait átvágták, mintegy 240 db-ot, s ezzel hosszukat 1 3-al lerövidítették. A megrövidített folyók két oldalán árvédelmi töltéseket építettek, az alföldi szakaszon teljes hosszukban. A munkát a XIX. század első felében kezdték és 1895-ben vonult le az első olyan jelentős árhullám, mely töltésszakadást nem okozott. Az alföldi nagyvizi szabályozással párhuzamosan a hegyvidék, valamint az Alföld pereme jórészt ősi állapotában maradt, s ott szabályozási munkákat nem végeztek. így a szabályozások révén kialakult az árhullámok levonulásának olyan rendje, mely többé-kevésbé csaknem 100 éven át azonos jellegű volt. Az árhullámok kiérkezve a szűkebb völgyekből az Alföld peremére, ott rendeződtek. A rendeződés abból állt, hogy a szabadon hagyott nyílt ártereken és a mellékvölgyekben, mellékpatakok és fővízfolyás deltáiban átmenetileg tározódtak, s késleltetve, kissé lenyújtva haladtak tovább az Alföldre. A tározódás sokszor odáig ment, hogy a víztömegek egyrésze a töltések mögött igyekezett lefolyni. A káros elöntések csökkentésére épültek a völgyet keresztirányban átkötő lokalizáló töltések. Mind a fővédvonalak, mind a lokalizáló töltésrendszer többszöri erősítése, bővítése révén ugyan teljes egészében beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, mégis az utóbbi évtizedben történt események arra utalnak, hogy veszélybe kerültek eredményeink. A lefolyásszabályozás átmeneti időszakának olyan szakaszában él a Körös-vidék, amelyben a megoldandó feladatok nem kisebbek, mint az árvizi szabályozások idején, annak hőskorában voltak. A határon túli területek mezőgazdaságának belterjes irányban való fejlődése szükségessé tette az árvízvédelmi rendszerek átértékelését, a káros belvizek levezetését, az ipar és öntözés számára hasznosítható vizek tárolását. A folyókon újabb átmetszéseket és árvédelmi töltéseket építettek, a nyílt ártereket felszámolták, s meg68