Hidrológiai tájékoztató, 1973

HÍGTRÁGYA-HASZNOSÍTÁSI ANKÉT - Rákos Zoltán: A hígtrágya-kezelés műszaki megoldása fázisbontás nélkül

ba, ahol az állattartás létesítményei — részben vagy egészben — korábban elkészültek, és a trágyakezelés berendezéseit utólag kell megépíteni, vagy az öntözéshez átalakítani. Nem célszerű azonban, ha a fenti törekvések primitív kezelőtelepek létesítéséhez vezetnek. A nagylétszámú telepek állattartási technológiája ugyanis általában korszerű, kis munkaráfordítást igényel. Így a trágyakezelést is azzal azonos színvonalon kell megoldani, hogy a telepek fennállásának várható teljes időtartamára egyszerű és rentábilis legyen az üzemvitel. A hígtrágya szilárd és folyékony fázisának szétválasztása első pillantásra az elhelyezés jelentős egyszerűsítésének tűnik. Ugyanis a két szétválasztott komponens külön visszajuttatása a talajba hasonlónak, vagy közelállónak látszik egyes hagyományos művelési tevékenységekhez, nevezetesen: — a szilárd rész elhelyezése az almos, vagy komposztált trágya kiszórásához, a folyékony fázis hasznosítása pedig a vízöntözéshez. A fenti hasonlóság azonban csak részben igaz. A tökéletesen végrehajtott szétválasztás eredményeként elkülönülő szilárd fázis — többszöri mozgatás után — valóban kiszórható a növénytermelő táblákon, a szükséges időpontban és dózisban. A mind mennyiségben, mind pedig táptartalomban túlnyomó részt képviselő híg fázis kiöntözése — noha gazdaságosan és jól kombinálható a vízöntözéssel — önmagában technikai szempontból sem tekinthető vízöntözésnek. A trágyaléöntözéshez nem alkalmazhatók változtatások nélkül a vízöntözés szivattyúi és szórófejei, nem is ütemezhető kizárólag a növényzet igényeinek megfelelően, mert az ehhez szükséges tározó térfogat gyakorlatilag nem biztosítható. Az utóbbi években kialakultak és jól beváltak az új technikai feladat: a hígtrágyaöntözés módszerei és különleges berendezései: a speciális trágyaszivattyúk és szórófejek. Biztonsági okokból az elválasztó rendszerek is ezekkel végzik a híg fázis öntözését. Ha azonban ilyen, a trágyáié öntözésére alkalmas telepet létesítünk, annak kismértékű módosításával a teljes keletkezett trágyamennyiség is elhelyezhető, fázisbontás nélkül. Az erre a célra kiépített elhelyezőtelep beruházási költsége — azonos tápanyagterhelés mellett — 10—20%-kal magasabb a trágyáié öntöző telepnél. Teljes egészében elmarad viszont a szeparálás, az ehhez szüskéges létesítmények megvalósítása és kényes üzeme, valamint a leválasztott szilárd rész hagyományos, azaz munkaigényes anyagmozgatási műveletekkel végzett elhelyezése. Emellett a homogenizált kiöntözés nem tesz szükségessé időben elhúzódó szeparálási-tárolási folyamatokat, így a kiöntözés üzeme technikailag folyamatosan vihető. Ezáltal a nagytérfogatú ülepítők és tározók létesítése takarítható meg. A hígtrágya elhelyezés gazdaságos módja tehát nem a szeparálás és a komponensek kettős műveletsorral végzett kezelése, hanem a fázisbontás nélküli, folyamatos kiöntözés. Ezen célzattal számos elrendezési, kialakítási és szerkezeti megoldást próbáltak ki és értékeltek a kutatók, amelyek célszerű és gazdaságos kombinációival biztosítható a hazai nagylétszámú állattartó telepeken keletkező hígtrágya elhelyezése. Különösen gazdaságossá tehető a hígtrágya-kiöntözés a felszín alatti nyomócsövekkel berendezett területen vízöntözéssel kiegészítve; ebben az esetben ugyanis a beruházás jelentős hányadát kitevő csőhálózat kihasználtsága lényegesen kedvezőbb, így megtérülése gyorsabb. Az előzőek értelmében a trágyakezelőtelep funkciója az istállókból érkező hígtrágya fogadása, gyűjtése, majd az öntözéshez való teljes előkészítése és szivattyús továbbítása. Az utóbbi feladatkörhöz tartozik a tárolt hígtrágya technikailag egyenletes (homogén) minőségének biztosítása, vízzel való hígítása, a műtrágyák és nyomelemek esetleges bekeverése, az öntözött növény, vagy tábla megfelelő töménységű és hatóanyagtartalmú trágyázása érdekében. Ezek a műveletek általában valamennyi hígtrágya kezelőtelepen előfordulnak. Lehetségesek egyéb, egyedi jellegű manipulációk is, (pl. vizes öntözéssel, vagy különféle szennyvizek kiöntözésével való kombinációk stb.), melyek kedvezően befolyásolhatják a trágyaöntözés gazdaságosságát. Miután a gravitációs elvezető csatornák a nagylétszámú állattartó telepeken több kivezetési hely trágyáját gyűjtik össze, mélységük a hígtrágyakezelő telepen általában néhány métert is elér, és ezzel a csatorna rendszerint a talajvíz szintje alá kerül. A hígtrágyának a kiöntözéshez szükséges mennyiségét nem gazdaságos ezen csatorna-fenékszint alatt gyűjteni és tározni, hanem át kell emelni. A szivattyús átemelés elhagyása ezért általában csak a kisebb létszámú telepeken, vagy igen kedvező terepadottságok mellett lehetséges, ahol kisebb a csatorna mélysége, illetve a szükséges tározótérfogat elhelyezhető az alatt. Az átemelő szivattyúk szállítómagassága általában nemcsak a hígtrágya fogadási és tározási szintje közötti emeléshez elégséges, hanem esetenként ezen felül hoszszabb-rövidebb vízszintes szállítást is lehetővé tesz. ílymódon további technológiai feladatok megoldása is lehetséges, nevezetesen: — az állattartó épületektől távolabb elhelyezett kezelőtelepre az istállók közelében létesített, automatikus üzemű átemelő nyomócsövének meghosszabbításával vezethető el a hígtrágya; — a tározó, vagy a kezelőtelep üzemen kívül helyezése esetén a felületi öntöző táblákra közvetlenül átemelhető a hígtrágya; — műtrágya (nyomelem) oldat a kiöntözendő hígtrágyába keverhető, bekevert mészoldattal késleltethető a hígtrágya savas erjedése is; — több helyen létesített állattartó telepegységek hígtrágya átemeléssel egy központi gyűjtő-tározó-kezelő telepre vezethető; — egyéb eredetű kiöntözhető szennyvíz is bekeverhető a műtrágyába. Az átemelő akna hasznos térfogatát ezeken a helyeken valamennyi kiszolgálni kívánt üzemi funkció szem előtt tartásával kell meghatározni. Egyébként az úszókapcsolókkal jól automatizálható átemelő méretét a szivattyú napi néhány be- és kikapcsolásával célszerű előirányozni. A hígtrágya az átemelés és a kiöntözés között általában tározásra kerül. Keletkezése és lefolyása ugyanis folyamatosnak tekinthető, (hosszabb időt vizsgálva a néhány óránként üzembe lépő átemelő is elvileg folyamatos üzemű) kiöntözése ezzel szemben szakaszos, mert az öntözési hozam a lefolyási intenzitás többszöröse. (Hidraulikai és üzemi okokból.) Emellett üzemszervezési szempontból is az öntözést csak nagyobb trágyamennyiség összegyűjtése után célszerű megkezdeni. A hazai nagylétszámú állattartó telepek átlagos méretei mellett néhány napig kell a hígtrágyát gyűjteni a legalább egy műszakos folyamatos öntözéshez. Ennél kisebb üzemi időre viszont nem érdemes a mozgatható csővezetékeket és szórófejeket felszerelni és üzembe helyezni. A tározás ezenkívül néhány napos kiöntözési szünet (javítás, karbantartás, kedvezőtlen időjárás stb.) esetén is biztosítja az üzem szokott, tervszerű menetét. A trágya hígításához a víz gyakran szintén csak a kiöntözéshez szükségesnél kisebb hozamban áll rendelkezésre. (Kutak, kis vízfolyások stb.) Így a vizet is tárolni kell, a keverési arány figyelembevételével. A tapasztalatok szerint a hígtrágya tározás közben nem egyszerűen szilárd üledékre és folyékony részre szeparálódik. A felszínén laza úszóréteg képződik. Ez alatt a folyékony fázisban jól elkülönülő rétegek találhatók, amelyek térfogatsúlya alig eltérő és nem egyértelműen lefelé növekszik, Legalul viszonylag csekély ásványi és talaj üledék gyűlik össze. Ennek eltávolításához a tározó fenéksíkját néhány %-os eséssel ajánlatos kialakítani. Az összegyűjtött hígtrágya tározás-közbeni, illetve kiöntözés előtti keverését a szakirodalom összefoglaló névvel „homogenizálásnak" nevezi. A homogenizálás100