Hidrológiai tájékoztató, 1973

HÍGTRÁGYA-HASZNOSÍTÁSI ANKÉT - Szivák Attila: Előszó

4. kép. Mosóüzem A régebben készült felszíni geológiai térkép reambulálása után minden forrásból új mintavételezés történt. Az analízisek alapján maximális koncentrációjú oldatokat a Ruchugi folyó keleti partján lehetett lokalizálni, a két meglevő fúrástól északra. Itt lép felszínre a legtöbb forrás is, és itt található egy erős koncentrációjú oldatot tartalmazó, még a németek által, hatvan évvel ezelőtt ásott kút is. A folyó vonalában lefutó dolerit dyke kibúvások, a feltételezhetően kapcsolódó lefedett repedésekkel, hasadékokkal reményteljesnek ígérkeztek. A dyke-ok mintegy gátat és csatornát alkotnak a felszálló oldatok számára, melynek nagy mélységben közös az eredete. Mindezek alapján az új fúrást ezen a lehatárolt területen volt célszerű kitűznL A két helyi, keletafrikai fúróvállalat (MOWLEM és CRAELIUS) „özönvíz előtti" ütveműködő fúróberendezésekkel dolgozik, melynek a munkája azonban számukra kifizetődő. A rotary-berendezések alkalmazása ellen azzal érvelnek, hogy a keletafrikai, főleg száraz klíma következtében nagy távolságról kellene az öblítővizet (utak nincsenek) szállítani, és az ehhez értő európai fúrómestereknek legalább havi 1500—2000 dollárt kell fizetni. A fenti két vállalat uralja a piacot, nincsen konkurrencia. A fúrás tervezett mélységét 160 méterben határoztuk meg, amelyet öt hónap (!) alatt értek el. A lassú előrehaladást az elferdülés állandó veszélye, és az öreg berendezés gyakori meghibásodása okozta. A fúrással az alábbi rétegsort harántolták: feltalaj, agyag (0,00—7,00 m); kemény-pala (7,00—16,00 m); mállott-gránit, gneisz (16.00—31,00 m); igen kemény szürkekvarc és amfiból-gneisz, rózsaszín-vörös színezésű zónákkal (31,00—160,00 m). A fúrólyukat, a felszíni édesvíz szennyezés kiküszöbölésére, 20 méterig 10 inch, 100 méterig 8 inch átmérőjű béléscsővel látták el, és lecementezték. Száz méter alatt, öt méterenként kanalazással, később kompreszszorral hozamvizsgálatokat végeztek, mintavétellel a sókoncentráció meghatározására. Ezek azonban távolról sem érték el a kívánt célt, mindössze 2035 gallon/óra (1 imp. gallon = 4,54 1) volt a tervezett talpmélység elérése utáni hozam. A fúrás nem harántolt komolyabb repedéseket. A kivitelező új fúrást akart kezdeni más ponton, ami anyagilag kedvező lett volna számára, de igen nagy költségtöbbletet és főleg időveszteséget jelentett volna az üzemnek. Ezért a szerző utasítására a fúi'ást tovább mélyítették 200 méterig, annak a kockázatával, hogy az elavult 41 éves berendezés (BUCYRUS) esetleg tönkremegy. Végül a mélység növekedésével, terjedelmesebb repedéseket csapolt meg a fúrás, és a sóoldathozam rohamosan kezdett emelkedni. 170 m mélységben 10 órás kanalazás már 7600 gallon óra, 180 m-ben 28 órás hozamvizsgálat 14 000 gallon/óra folyadékmennyiséget eredményezett. A fúrást végül 200,00 m-ben fejezték be, további másfél hónapos munkával. A végső hozamvizsgálat alkalmával 200 m mélység mellett, 72 órás szivattyúzással 11,48 m-ről 15,83 m-ig süllyedt a vízszint, ami 14 000— 18 000 gallon/óra folyadékmennyiséget eredményezett. A fúróberendezés levonulása óta, a 60 m-es mélységbe épített SUMO F 2 búvárszivattyú, 4" átmérőjű termelőcsöveken át 12.5 m folyadék és 26,8 m leszívási szint mellett, 22 000—24 000 gallon/óra hozamot biztosít. A három fúrásból összesen kinyert kb. 40 000 gallon/ óra sóoldatmennyiség a régi üzem évi 25 000 t, és az új üzem 60 000 t sótermelését biztosítja. Rásonyi László HÍGTRÁGYA-HASZNOSÍTÁSI ANKÉT A Magyar Agrártudományi Egyesület Növénytermesztési Társaságának Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztálya és a Magyar Hidrológiai Társaság Vízrendezési, Árvízmentési és Öntözési Szakosztálya által 1972. február 15-én megrendezett ankét olyan időpontban foglalkozott a hígtrágya hasznosításának kérdéseivel, amikor egyes már megvalósított rendszerek gyakorlati alkalmassága és üzemi tapasztalatai már lemérhetők és öszszehasonlíthatók voltak. Ezek alapján újabb módszerek is kialakultak, amelyek egységesítését és összefoglaló értékelését célozta az ankét. Az előadások és hozzászólások anyaga nemcsak felvetette a megoldandó problémákat, hanem hű képet is adott a hígtrágya elhelyezési és kezelési módszerek sokféleségéről, az egyes javasolt megoldások beruházási és üzemi konzekvenciáiról. Az 1972-es esztendő — amelynek e tárgyban jelentős állomása volt az ankét — tovább tisztázta a megoldási lehetőségeket, amelyek végül is két alapvető tendencia mellett csoportosulnak: a fázisbontás nélküli, homogenizált kiöntözés, illetve a hígtrágya teljes lebontása és tisztítása irányában. Az egyes rendszerek a fenti alapelvek érvényben tartásával különféle szerkezeti elemeket és műtárgyakat alkalmaznak. Ezek között a gyakorlati tapasztalatok, és a beruházási és üzemi költségek alapján lehet dönteni. Ehhez adhat hasznos útmutatást az ankét összefoglalt anyaga. Szivák Attila 93