Hidrológiai tájékoztató, 1971

Dr. Szekrényi Béla-dr. Szabó László: A másodlagos szikesedés és a belvíz

Visszamarad egy jelentős csoport, amelynél a kémiai és fizikai tulajdonságok élesen el nem határolhatók, úgy hogy ezeknél a felhasználás célja lehet irányadó." Dr K. Fricke ebben a tárgykörben már az 1964. évben igen érdekes tanulmányt jelentetett meg („Voraussetzungen für die staatliche Anerkennung von Heilquellen, rechtliche oder-und balneologische Gesichtspunkte?"). A tanulmány Észak-Rajna-Westfália szövetségi tartomány vízügyi törvényének 26. §-ából indul ki. „(1) Heilquellen sind natürlich zutagetretende oder künstlich erschlossene Wásser — oder Gasvorkommen, die auf Grund ihrer chemischen Zusammensetzung, ihrer physikalischen Eigenschaften oder nach der Erfahrung geeignet sind, Heilzwecken zu dienen. (2) Heilquellen, deren Erhaltung aus Grundén des Wohles der Allgemeinheit erforderlich ist, werden als solche staatlich anerkannt (staatlich anerkannte Heilquellen) ...". A fenti törvényhely (2) bekezdése az állami elismeréssel foglalkozik. Szerző ennek értelmezését illetően W. Ulrich álláspontjára hivatkozik: „A jogalkotó a gyógyforrás állami elismerése lehetőségével nem akart egy gyógyhatásban értékesebb gyógyforrást teremteni, hanem annak csupán jobb vízjogi helyzetet kívánt biz^ tosítani. Nem a gyógyforrás vált értékesebbé, hanem annak védelmi és fenntartási lehetőségeit javították meg." Az okfejtésből kitűnik, hogy az állami elismerésnek a Német Szövetségi Köztársaságban más a rendeltetése mint a 4/1966. (VII. 6.) Eü. M. sz. rendelet 37. §ában megjelölt elismerésnek. A hivatkozott törvényhely (1) bekezdése három előfeltételt szab meg: 1. kémiai összetételt 2. fizikai tulajdonságot, 3. tapasztalat szerinti alkalmasságot. A vita lényegében a 3. előfeltétel körül forog. Szerző utal a Német Fürdőszövetség álláspontjára, amely szerint a jogszabály szövegében az „oder" szót az „und" szóval kellene helyettesíteni, amely esetben a 3. előfeltétel nem vagylagos, hanem egyaránt kötelező előfeltétellé válnék. Szerző ezzel szemben a jogszabályi szövegmódosítást nem tartja számításba vehetőnek. Idézi szerző végül dr. H. Köhler ügyvéd álláspontját (1964. május 5.): „.. .für mich als Juristen ist das Wort „oder" klar, mit gutem Recht, denn es dürfte immer Heilquellen geben, welche allgemeine Grenzwerte nicht einhalten, die aber dessen ungeachtet seit Jahrhunderten als Heilquellen genutzt werden. Darüber hinaus bedarf es meines Erachtens auch irgendwelcher klinischer Gutachten für die Feststellung „nach der Erfahrung" nicht, denn die Erfahrung kann ja durchaus ausserhalb von Kliniken erworben worden sein..." Dr. Köhler álláspontja meglehetősen elszigetelt, azt a nemzetközi szabályozás sem tükrözi vissza, úgy hogy a gondolat ily értelmű megformálását egyezményes nomenklatúra kialakításához nem tartom alkalmasnak. Fricke tárgyilagosságára mutat egyébként, hogy felteszi a kérdést, milyen mérlegelési lehetőség áll fenn a balneológus részére a gyógycélokra alkalmasság vizsgálatánál. A német szövetségi tartományok vízügyi törvényeiben a tárgyalt kérdés teljesen azonosan van szabályozva. A szöveg csupán a hamburgi törvényben tér el stilárisan, de a lényeget nem érintően. A probléma megoldásának nehézségére jellemző, hogy Piestany-ban, 1969-ben ugyanabban a formában jelentkezik, mint az 1964-ben közölt tanulmányban. Svájcban az élelmiszerekről és használati tárgyakról szóló rendelet 19. §-ának 4 bekezdése a következőképpen rendelkezik: „A továbbiakban természetes ásványvizeknél és az azokból szénsavval telítéssel előállított asztali vizeknél gyógyhatásra lehet utalni akkor, ha ez a hatékony alkatrészek fajtájából és mennyiségéből vagy mindenesetre sok évi, orvosilag igazolt tapasztalatokból következik". A 268. § 2. bekezdése kimondja, hogy „Brom-, Jod-, Arsen- und Bitterwasser dürfen als Medizinalwasser, die übrigen Mineralwasser nur als Heilwasser bezeichnet werden". A „gyógyvíz" fogalom mellett a „különleges gyógyvíz" fogalom is szerepel. (A. Schirmer adatai dr. Fricke hivatkozott előadásában.) A Német Demokratikus Köztársaságban az 1967. augusztus 3-án kelt, a gyógyhelyekről, üdülőhelyekről és természetes gyógyszerekről szóló rendelet (Kurortverordung) intézkedik a gyógyvizekről. A rendelet 6. §-a felsorolja a természetes gyógyszereket, ennek a felsorolásnak a) pontja szerint ide tartoznak a természetesen feltörő vizek (gyógyvizek), eredeti szöveg szerint: „Natürliche Heilmittel sind a) natürlich vorkommende Wásser (Heilwasser)" stb. A szakasz a felsorolt valamennyi természetes gyógyszer tekintetében még azt a kikötést tartalmazza, hogy gyógyászati felhasználásra alkalmasnak kell lenniük és államilag el kell ismerni azokat. A rendelet 19. §-a szól a természetes gyógyszerek geológiai felkutatásáról. Ennek (2) bekezdése értelmében olyan ásványi nyersanyagok kimutatására irányuló geológiai kutatómunkát, amelyek mint természetes gyógyszerek vagy mint közvetlen emberi élvezetre szánt ásványvizek (asztali vizek) nyernek felhasználást, — amennyiben a kutatást nem az illetékes állami szervek távlati vagy népgazdasági terve alapján végzik — a kerületi tanács és az Egészségügyi Minisztérium engedélyezi. A hivatkozott § (4) bekezdése viszont kimondja, ha geológiai kutatás végzése során vagy más módon, eddig nem ismert vizeket, iszapokat, tőzegeket, földeket vagy természetes, földből vagy vízből eredő gázkiáramlásokat találnak, amelyek alkalmasak lehetnek természetes gyógyszerként, vagy — közvetlen emberi élvezetre — ásványvízként történő felhasználásra, az ilyen előfordulásokat az illetékes körzet tanácsánál be kell jelenteni. Fenti rendelkezések végrehajtásáról az 1968. március 6-i második végrehajtási elhatározás szól (Gesetzblatt der Deutschen Demokratischen Republik 1968. március 26-i szám). A jogszabály 7. és 8. §-ai részletesen szabályozzák az állami elismerésre vonatkozó eljárást. A hivatalos út lényegesen bonyolultabb, mint hazai elrendezésünkben. A klinikai kipróbálást az elismerésre irányuló eljárás szintén előírja. A használati engedélyek tekintetében a hivatkozott végrehajtási elhatározás 9. §-a intézkedik. A Német Demokratikus Köztársaságban történt jogi elrendezés szerint tehát a „gyógyvíz" fogalom már létezik az állami elismerés előtt, a fogalom használatának egy előfeltétele van: az, hogy gyógyászati felhasználásra legyen alkalmas, maga a felhasználás pedig egy alaposan körülírt elismerési engedélytől függő. Lengyelországban nem történt meg a gyógyvíz fogalom meghatározása Dr. Jan Dowgiallo közlése szerint a Központi Geológiai Hivatal elnökének 1965. évi május hó 13-i rendelkezése csupán gyógycélokra használt földalatti vízkészletekről beszél. (Dr. K. Fricke adata.) Az Európai Gazdasági Közösség tekintetében dr. K. Fricke arra a következtetésre jut, hogy a gyógyvíz jelleg megállapításánál Belgium, Olaszország és Franciaország az egészségügyi szempontokat, viszont a Német Szövetségi Köztársaság az ásványi tartalmat veszi figyelembe. A legfontosabb külföldi elrendezések elég változatos .épet mutatnak. Sehol sem találunk azonban olyan elképzelést, hogy a gyógyvíz fogalom egy már gyógyászatilag kipróbált ásványvíz kizárólagos megjelölésére volna lekötött. Az osztrák törvény áll legközelebb hazai elrendezésünkhöz, csak annyiban tér el, hogy a gyógyforrás kritériumánál minimumként világosan megszabja a várható gyógyhatást. Dr. K. Fricke fentebb hivatkozott Piestany-i előadásában az alábbi következtetésre jut: „Az itt vázolt kusza tömege a fogalmaknak és definícióknak rámutat azokra a nehézségekre, amelyekkel az összhangba hozatal megkísérlése során a különböző szakterületek feldolgozója szembe találkozik. Megoldás, amely a balneológust, a jogászt, a kémikust vagy hidrogeológust megnyugtatja, az volna, hogy az említett szakterületek mindegyikén további erőfeszítéseket tegyenek a tudományos feltételek tisztázására." Végsőként megállapítja: „Seegen óta (több mint 100 éve) a különböző eltérő felfogások — a témakörünket érintő valamennyi területen történő haladástól függően — annyira jelentősen megerősödtek, 34