Hidrológiai tájékoztató, 1971

Dr. Csíky Gábor: Dr. Bányai János

Dr. Bányai János 1886—1971 Az első világháború után Erdélyben a magyar geológusok doyenje dr. Szádeczky Kardoss Gyula kolozsvári egyetemi tanár lett. Mellette négy lelkes középiskolai tanár, geológus — Balogh Ernő, Bányai János, Török Zoltán és Tulogdi János — volt tanítványai és munkatársai, mint az erdélyi föld legjobb ismerői és tanítói, lankadatlan hittel és helytállással nevelték és oktatták a természet és tudományai szeretetére és megismerésére, a két világháború közötti 20 év alatt, a fiatal tanárjelölt nemzedéket. Négyük közül ma már csak Tulogdi János él Kolozsvárott. Ez alkalommal Bányai János geológusra emlékezünk, aki 1971. május 13-án életének 85. esztendelyében hunyt el Székelyudvarhelyen. Dr. Bányai János geológus-tanár, a Magyarhoni Földtani Társulat díszoklevéllel kitüntetett rendes tagja, a hajdani Hidrológiai Szakosztály választmányi tagja volt; a Székelyföld legjobb ismerője és kutatója, Orbán Balázsnak a székelység egyik legnagyobb fiának legkiválóbb követője és utóda, aki a népek közötti barátság és együttműködés kimunkálásában nagy érdemeket szerzett. A háromszókmegyei Kézdivásárhelyen született 1886. november 6-án. Iskoláit Kézdivásárhelyen és Kolozsvárott végezte, majd Budapesten a Pedagógiai Főiskolát. Végzés után 1909-ben Abrudbányára került középiskolai tanárnak. 1912-ben Németországba küldték azzal a feladattal, hogy a modern természettudományos oktatást és a múzeumok szervezését tanulmányozza. Tanulmányútja alatt Berlinben Gothan, majd Halléban Walther professzor előadásait hallgatva bővítette szakmai tudását. Az 1920. és 1940. közötti időszakban a székelykeresztúri gimnáziumban, majd Székelyudvarhelyen tanított. A második világháború idején 1940—44. között a Földtani Intézet kötelékében dolgozott. Az 1941-ben megalakult Keleterdélyi és Székelyföldi Fürdőszövetség alelnökévé választották meg, és megbízták a Székelyudvarhelyen felállítandó Borvízkutató Intézet megszervezésével. A Földtani Intézet által megadott célkitűzések alapján az erdélyi ásvány vízkincsről terveztek új felméréssel teljes képet nyújtani. Sajnos a háború megszakította a Borvízkutató Intézet működését, s így a kutatás a továbbiakban már egyéni feladatává vált. 1947-ben elérve a nyugdíjkorhatárt, megvált a tanítástól, de ez nem jelentette munkálkodásának a végét. Fiatalos lendülettel és akarattal dolgozott tovább a tudománynak és a köznek javára, hanyatló életereje, gyengülő egészségi állapota közepette jóformán utolsó órájáig. Bányai János életművét 60 esztendős, gazdag és főleg sokoldalú szakmai és társadalmi munkássága bizonyítja. A -több mint 100 magyarul, románul, németül és franciául megjelent értekezése és tanulmánya, a mintegy félezer ismeretterjesztő írása, térképei, a minden év nyarán rendezett Hargita expedíciók, melyeket KeletErdély megismerésére szervezett és vezetett, a sokoldalú segítség, amit a természettudományok művelőinek, botanikusoknak, zoológusoknak vagy archeológusoknak, etnográfusoknak, továbbá különböző tudományos intézményeknek, múzeumoknak nyújtott — valamint a 13 éven át 1931-től 1943-ig szerkesztett „Székelység", a „Székelyföldi útmutató" az Orbán Balázs könyvek, a „Székelyföld írásban és képben". — az általa szervezett népdalestek, amelyeken zongorán vagy csellón kísérte felesége avagy mások énekszámait, mindez együttesen azt bizonyítja, hogy sokoldalú, tehetséggel megáldott ember volt, aki életműve révén méltóképpen sorolható Erdély székely nagyjai közé. Már gyermekkorában szülőföldjének természeti adottságai, főleg annak közismert ásványvizei, borvízforrásai, gázömlései keltik fel érdeklődését, azok felkutatásának, tanulmányozásának vágyát és jegyzik el egy egész életre a természet kutatásával. Első megjelent írása a Szent Anna-tóról, a torjai büdös barlangról szólnak, a Székelyföld természeti ritkaságait népszerűsítik. 1912-től mint a Földtani Intézet külső munkatársa a bárót—ajtai barnakőszén területet ismerteti és írja le. Az Erdélyi Érchegység területéről, Botesbánya, Verespatak és Aranyosbánya környéke ércteléreivei és aranybányászatával foglalkozik. Ezenkívül főleg a Hargita hasznosítható ásványkincseivel és a Székelyföld paleobotanikájával. Könyv formájában jelenik meg 1957-ben „A Magyar Autonom Tartomány hasznosítható ásványi kincsei" c. műve. Elkészíti KeletErdély, a Székelyföld ásványvíz térképét több mint 2000 forrásról, gázömlésről, gyógylápokról és még sok más munkái révén a gyakorlati geológia alapjainak egyik megteremtője. A Hidrológiai Tájékoztató 1966. júniusi számában „A százéves elvetett mag" c„ Than Károlyról szóló megemlékezéssel és az „Elkészült KeletErdély ásványvíz térképe" c. tanulmányával szerepelt. Őslénytani vonatkozásban foglalkozott többek között a diatomafölddel és nevéhez fűződik a halikrás kövületek hieroglifás formáinak a megfejtése, a Keleti-Kárpátok flis képződményeiben. Kedvenc témaköre a Hargita—Görgényi—Kelemen vulkáni hegységvonulattal kapcsolatos ásványvízforrások és gázömlések, mofetták tanulmányozása volt. Társszerzője az 1957-ben Bukarestben kiadott „A Magyar Autonom Tartománybeli ásványvizek és gázömlések" c. kötetnek. Az ásványvíztéma minden ágát kidolgozta, amelyekből mint önálló fejezetekből egy összefoglaló kézikönyv kerülhetett volna ki. Munkásságának egy része azonban — sajnálatos módon — kéziratban maradt. Bányai János megfigyelt, összegyűjtött, feldolgozott, kiadott vagyis közkinccsé igyekezett tenni mindent és ezzel egyrészt szakmáját, a tudományt, másrészt szűkebb hazáját, a szeretett Székelyföldet, s annak népét szolgálta egy egész életen át. — Féltve őrzött kincseit, többezer kötetnyi könyvtárát, természettudományi gyűjteményét, kéziratait és térképeit a székelyudvarhelyi múzeumnak adományozta megőrzés és a köz céljaira. — A kutató, a geológus munkájáról vélekedve így szólt: „ ... a mi szerepünk geológusoké más mint a szépíróké. Ök egyetlen verssel is a nagyközönség elé léphetnek. A mi eredményeink koronája csak messziről látszik..." És mit üzen a fiataloknak, akik a tudományos kutatást választják életcélul? — „A hosszú élet tapasztalata mondatja vélem, hogy a fiatal kollégák ne féljenek a vidéktől és tartsák fent a kapcsolatot a központok szakembereivel. Számoljanak azzal, hogy a közönség előtt titokzatosnak látszó munkát végeznek és ne számítsanak azonnali elismerésekre. Ne elégedjenek meg a hivatali munkájuk elvégzésével, hanem szakjukat műveljék, mert megéri az a sok lelki gyönyörűség, amelyet a kutatás és eredményei nyújtanak". Erdélyi magyar geológusról emlékeztünk meg nemcsak a végtisztesség miatt. Szükségesnek tartjuk legalább ilyenkor, „post mortem" megemlékezve ismertetni a környező baráti államokban élő magyar tudósok, szakemberek, kollégák életét és munkásságát, akikről vajmi keveset tudnak, főleg a fiatalabb nemzedék. A rájuk való emlékezés tisztesség és önbecsülés dolga, a velük való törődés pedig mindnyájunk kötelessége lenne! Akik Erdélyben, a Székelyföld sziklás, erdős tájait, völgyeit járják, isznak a hegyi patakok és borvízforrások vizéből, megcsodálják a Szent Anna-tó és a Gyilkostó, a Békás-szoros természeti szépségeit, ritkaságait — emlékezzenek e föld nagy fiára, szenvedélyes kutatójára