Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

A XI. HIDROBIOLÓGUS NAPOK KERETÉBEN MEGRENDEZETT SZIKESVÍZI SZIMPÓZIUM ELŐADÁSAI - Dr. Löffler Heinz: Alkalitavak földrajzi eloszlása és keletkezése

Földünkön való eloszlásáról nyújt áttekintést, ahol az idevonatkozó adatok főleg Lotze (1938) és Talling (1962)~cTolgozatából vétettek. Az arid zónák határán bekövetkező tömörülésük, főleg Észak-Amerikában és Afrikában, félreismerhetetlen, míg pl. a kloridos típusok sokkal kevésbé hatolnak ezeknek középpontjai felé. Az alkali (szoloncsák) talajok megoszlását tekintve azonban azzal kell számolnunk, hogy legalábbis időlegesen fennálló alkalikus vízgyülemlések szintén elhatolnak az arid zónák középpontjai felé (v. ö. Ganssen 1965, 1968, Kondorskaya 1965/ stb.). Másrészt Alaszkából is váltak szoloncsák talajok ismeretessé, ami elméletileg azt jelenti, hogy szódás tavak, már csak a szivárgó vizek hiányos elvezetődése miatt is, olyan tájakon is előfordulhatnak, ahol az altalaj állandóan fagyott. Az alkáliatavak tömörülése Észak-Amerikában és Kelet-Afrikában kiterjedt vulkáni kőzetek és az arid klíma összetalálkozásával magyarázható. Mivel hasonló feltételek a déli Altiplanon és Észak-Chiliében is adva vannak, itt is nagyobb számú alkalikus vizekkel számolhatunk, bár az irodalom nem szolgál támpontokkal (v. ö. Clarké 1924). A felsorolt területeken kívül minden bizonnyal a pannóniai térség különösen gazdag alkálikus tavakban, habár itt az olyan nagy SBV-értékek, mint amelyek Észak-Amerikából és Kelet-Afrikából ismeretesek, nem fordulnak elő (Nógrádi 1956, Megyeri 1958, Löffler 1959). Különösen szegényeknek látszanak Ausztrália és Üjzeeland alkalikus tavakban, mint ahogyan ez Bayly (1967 ab) tanulmányaiból következtethető, és bizonyára Tibet is, ahol a szulfátos vizek uralkodnak, míg Dél-Afrikában és minden bizonnyal a Szovjetunió ázsiai, déli részén is (már csak az alkalikus szoloncsákban való gazdagsága miatt is) egész sor alkalikus tó ismeretes, amelyeknek töménysége azonban viszonylag alacsony. Végül Nyugat-Ázsiával kapcsolatosan a Wan-tájat kell megemlíteni. Ami alkálitavak keletkezését illeti, itt csak a kémiai tulajdonságaikkal foglalkozunk és nem térünk ki a medence képződés kérdésére, ámbár ez nagy mértékben összefügg a sók felhalmozódásával: így lett a mintegy 100 000 év előtt keletkezett Tatvan-gát miatt, a lefolyásnak vulkáni kőzetekkel történt elrekesztése következtében, lefolyástalanná a Wan-tó (Gessner 1957), és a Fayum oázisban lassú epeirogén átalakulásnak, azaz ÉNy-i irányban történt kibillentésnek köszönheti létét a Birket el Qarun, amely a korai diluvium idején a Nílusba vezetődött le (Lotze 1938). Viszonylag ritkák a vulkáni eredetű szódás tavak, amelyeknek sói eredetileg vulkáni gázok kilépő helyein keletkezett szublimációs termékek voltak, vagy esetleg vulkáni forrásoknak (pl. Madji-ya Moto, Mt. Elgon Caldera, Löffler 1968) köszönhetik létüket. Így vezethető vissza pl. Pretoria kerületében a Volcano-sókatlan vulkáni gőzökre és oldatokra (Lotze 1938). Kétségtelenül ide tartoznak részben a keletafrikai krátertavak és hasonlóképpen sok keletafrikai ároktő is forró alkáli-forrásokból kap szódát (Baker 1958). Sokkal gyakrabban köszönhetik ebbeli tulajdonságukat szódás tavak vulkáni kőzetek elsődleges mállásának (pl. fonolitok vagy trachitok stb.), amikor szintén lehetséges, hogy az eredet helyéről a lerakódás helyére történik szállítás. A mállást a vízben már jelenlevő sók is fokozhatják (sómállás). A víznek, szénsavnak, különféle kationoknak és anionoknak hatása a különféle kőzetekre, különféle feltételek között, még legtöbb esetben kevésbé ismeretes. Erősen felhígult nátriumhidrogénkarbonát-tavak képviselik pl. a fonolitos Kenia hgs. vizeit (muscovit medencék nagyobb káliumtartalomra vezetnek, de nem ismeretes ásványkilúgozódás révén keletkezett kálitó). Az elsődleges mállás révén keletkezett szódás tavak sorába tartozik a keletafrikai és északamerikai alkálitavak nagy része, de pl. a Wan tó is. Sok esetben keletkezhetnek ilyen primer málladék lerakódások helyén később tavak (pl. klímaváltozás következtében). Másodlagos mállási sók, közöttük a szóda is, szárazföldi üledékes kőzetekből, illetve általában üledékekből jutnak a tavakba: ezeket a sókat földtanilag és hidrológiailag nem lehet minden további nélkül vulkáni kőzetekkel kapcsolatba hozni, mivel biogén eredetű kémiai átalakulásokról vagy cserefolyamatokról is szó lehet. Az alföldi tavak nyilván idetartoznak. Sokszor találhatók szódás tavak tengerpartok mentén (Huacachina laguna Peruban, Clarké 1924, Löffler 1960) vagy sós tavak közvetlen közelében (Schor—Göl az Urmia tó déli partján, Löffler 1961). Ez esetben nyilván kloridos vizek csatlós tavairól van szó, amelyeknek jellegzetessége zeoliteken alapulhat vagy nátriumszulfátnak (mikroorganizmusok) nátriumszulfáttá történt redukcióján és CO

a ezt követő ráhatásán. Nátriumszulfát és kalciumkarbonátnak bőséges szénsav jelenlétében bekövetkezett kölcsönhatására is lehet gondolni. Hasonló folyamatok játszódnak le szoloncsák képződésénél is, ezek azonban bizonnyal pontosabb elemzésre szorulnak. Ezek bizonyára mindenütt ott fellépnek, ahol tengeri üledékek kilugozódása alkáli tavak keletkezésére vezetett, vagy ahol szódás tavak, mint só lerakódások leszármazottjai jönnek létre. A pannóniai szódás vizek is, a semihumid klímában legalább részben, a kérdéses medencék sóban gazdag tercier tölteteiből kapnak, amit bizonyítanak az ásványokban gazdag artézi források, illetve a törések, amelyek mentén tömegesen fordulnak elő. A sók származását illetőleg persze más vélemények is vannak, ezek szerint pl. a pleisztocénből is származhatnak (Fekete 1952). A jelentős vízkémiai különbségekre és ezeknek Seewinkelben a talajokkal feltehető kapcsolatára már korábban is rámutattak (Löffler 1957, 1959). Alkalikus jellegű szódás tavaknak szoloncsákos területeken elő kellene fordulniok, de egyetlen hiteles eset sem ismeretes. Az esetek túlnyomó többségében a megfelelő vízgyűjtő területtel rendelkező nagyobb szódás tavak esetében vegyes sólerakódó helyekről beszélhetünk, így vezetik vissza a Ragtown (Nevada) melletti szódás tavakat mállásra és vulkánosságra ((Lotze 1938) és számos keletafrikai szódás víz, bizonyára az északamerikai alkálitavak is vulkáni működésre, primer mállási folyamatokra, valamint üledékek kilugozódására vezethetők vissza. Bizonyára ez áll az alkali flatekre is (Dona Ana County, New Mexikó). A Wady Natrun szódás tavai esetén is kilúgozódás mellett, legalább primer mállás és talán aerogén tengeri sók is szerepet játszanak. Végül legyen szabad még szerves üledékekre visszavezethető alkáli tavak lehetőségére is rámutatni, amelyek növényi szervezetektől függően főleg semiarid tájakra szorítkoznak. A legfigyelemre méltóbb példával ezzel kapcsolatban a Sand Hill District (ÉNy Nebraska) szolgai, ahol egy homokdűnés területen számos deflációs medence van. A korábban fennállott növénytakarót (fenyves, nyúlfarkfű, „Büffelgras") az indiánok folyamatosan felégették, úgy hogy a homok az idők folyamán nagymértékben keveredett hamuval, amelyből az alkáliák végső fokon a deflációs medencék tavaiba jutottak. Az alkáliak között részben a kálium az uralkodó (egyébként a nátrium), és részben olyan tömegben van jelen (különösen az iszapos zúgokban), hogy a legutóbbi időkig kitermelésre érdemesnek bizonyult. A „majdnem" tiszta kálitavak egyetlen előfordulása ez, amelyhez persze még számos hamuzsír-tó járul. Hogy állati ürülékek lerakódása kálisalétrom képződésén át szintén hozzájárulhat-e kálitavak létrejöttéhez, még nem ismeretes. A nitrátvizek képződése mindenesetre ezekre vezethető vissza (pl. Tibetben). IRODALOM Baker B. II., 1958: Geology of the Magadi Area. Geol. Surv. Kenya. Rep—42, 81 pp. Bayly I. A. E., 1967a: The generál biological classification of aquatic environments with special reference to those of Australia. In: Studies on Australian Inland Waters and their Fauna. A. H. Weatherley, 77—104. Bayly I. A. E., 1967b: The fauna and chemlcal compositlon of somé athalassic saline waters In New Zealand. N. Z. J. Mar. Freshw. Res. 105—117. Beadle L. C., 1932: The waters of somé East Afrlean Lakes in Relation to their fauna and flóra. Linn. Soc. J. Zool. 38, 157—211. 147