Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

A XI. HIDROBIOLÓGUS NAPOK KERETÉBEN MEGRENDEZETT SZIKESVÍZI SZIMPÓZIUM ELŐADÁSAI - Dr. Nemenz Harald: Az ozmoregulációs fiziológiai problémái a szárazföldi sósvizekben

Clarké F. W„ 1924: The Data of Geochemlstry. Dept. US. Ceol. Surv. Bull. 770, 841 pp. Colé C. A., 1968: Desert Limnology. In: Desert Biology, 1. Acad. Press. 423—486. Colé G. A. & Brown R. J., 1967: The chemistry of Artemia Habltats. Ecology 48, 858—861. Donászy E„ 1959: Das Leben des Szelider Sees. Budapest, 425 pp. Fekete Z„ 1952: Talajtan (= Bodenkunden). Budapest. Ganssen R., 1968: Trockengebiete etc. Hochschultaschenbücher, 186 pp. Ganssen R. & Müdrich F., 1965: Atlas zur Bodenkunde. Mannheim, 85 pp. Cessner F., 1957: Van Gölü. Arch. Hydrobiol. 53, 1—22. Hustedt F„ 1959: Die Diatomeenflora des Salzlacken gebietes im österreichisehen Burgenland. Sltz. Ber. österr. Akad. WiSS. Math. Nat. KI. I, 168, 387—452. Hutchinson G. E., 1937: A Contribution to the Limnology of Arid Zones. Trans. Conn. Acad. Sci. 33. 47—132. Hutchinson G. E., 1957: A treatise on Limnology. J. Wiley, 1015 pp. Hutchinson G. E., Plckford G. E., Schuurman J. F. M., 1932: A contribution to the hydrobiology of pans and other inland wate ters of South Africa. A. Hydrobiol. 24, 1—136. Hutchinson G. E. & Löffler H., 1956: The thermal classification of Lakes. Proc. Nat. Acad. Sci. 42, 84—86. Jenkin P. M., 1936: Reports on the PERCY SLADEN Expedition to somé Rift Valley Lakes in Kenya in 1929 etc. Ann. Mag. Nat. Hist. 10. 18, 133—181. Kondorskaya N. I., 1965: Geographical distribution of sodium carbonate-salinized soils in the UdSSR. Soviet Soil Sci. 8, 1022—1027. Löffler H., 1956: Limnologische Untersuchungen an Iranischen Binnengewassern. Hydrobiologia 8, 201—278. Löffler H., 1957: Vergleichende limnologische Untersuchungen an den Gewassern des Seewinkels (Burgenland). Verh. Zool. Bot. Ges, Wien. 305—362. Löffler H„ 1958: Die Klimatypen des holomiktischen Sees und ihre Bedeutung für zoogeographische Fragen. Sitz. Ber. österr. Akad. Wiss. Math. Nat. KI—I. 167, 1—33. Löffler H„ 1959: Zur Limnologie, Entomostraken- und Rotatorienfauna des Seewinkelgebietes (Burgenland, österreich)). Ebenda, 168, 315—362. Löffler H., 19G0: Limnologische Untersuchungen an chilcnischen und peruanischen Binnegewassern. Ark. Geofysik 3, 155—254. Löffler H„ 1961: Beitrage zur Kentnis der Iranischen Binnengewasser II. Int. Rev. Hydrobiol. 46, 309—406. Löffler H„ 1968a: Tropical High Mountain Lakes etc. Coll. Geogr. Proc. UNESCO Mexico Symp. 57—75. Löffler H., 1958b: Die Hochgebirgsseen Ostafrikas. Hochgebirgsforschung 1, 1—68. Lotze F., 1938: Steinsalz und Kalisalze. In: Die wichtigsten Lagenstfitten der Nicht-Erze III., 936 pp. Megyeri J„ 1951: Les Crustacés de la région de Kiskunhalas. Acta Univ. Szeged. III. 1—4. Nógrádi T., 1956: Limnologische Untersuchungen an Natrongewassern der ungarischen Tiefebene. Hidrológiai Közlöny 36. Prosser M. V.. Wood R. B„ Baxter R. M., 1968: The Bishoftu Crater Lakes: A bathymetric and chemical study. Arch. Hydrobiol. 65. 309—324. Talling J. F. & Talling I. B., 1965: The chemical composition of African Laké Waters. Int. Rev. Hydrobiol. 50, 421—463. Az ozmoreguláció fiziológiai problémái a szárazföldi sósvizekben DR. NEMENZ HARALD II. Zoologisches Institut der Universitat, Wien Amikor 1958-ban a velencei szimpózium alkalmával a brakkvizek nevezéktanát kidolgozták, kiderült, hogy ez a nevezéktan csak a tengeri brakkvizekre alkalmazható. A promillben megadott szalinitás természetesen a szárazföldi sósvizekre is alkalmazható, jelentőségük azonban lényegesen kisebb, mint ahogyan eleinte feltételeznénk. A szárazföldi sósvizek osztályozásakor felmerülő nehézségek lényegileg a következők: 1. Töménységük a tengeri vonatkozásban ismert valamennyi értéket elérheti, egészen a tömény sóoldatig. 2. A szárazföldi sósvizek kémiailag egymástól, a tengervíztől és az édesvíztől többé kevésbé erősen eltérnek. 3. Töménységük igen erős ingadozásnak lehet kitéve, amelyek még kémiai összetételüket is befolyásolhatják. Ez a három tényező egy sor további tényezőhöz járul, amelyek a limnológusoknak anélkül is elég problémát jelentenek, és amelyekre itt nem térünk ki részletesebben (hőmérséklet, oxigénrétegeződés stb.). Ha e három tényezőt sorjában szemügyre vesszük, megállapíthatjuk, hogy nyilván a töménységnek van legkisebb befolyása az élőszervezetek előfordulására vagy hiányára, mert állatok majdnem minden töménységben meg tudnak élni, ha olykor csak egészen kis fajszámban is. A víz töménységnek az oxigénkínálatra gyakorolt hatására később még visszatérünk. A kémiai különbségek széles spektrumot ölelnek fel, és csak kevés olyan víz akad, amelyben teljesen hiányoznak az állatok. Ugyanakkor az is megmutatkozik, hogy ez a hiány a töménységtől függetlenül is felléphet, az ezt kiváltó tényező tehát a vizek kémizmusában keresendő. A töménységben mutatkozó ingadozások gyorsan követhetik egymást és igen nagyok lehetnek, igen nagyfokú alkalmazkodási képességet követelnek meg az élőszervezetektől. Ezek az ingadozások gyakran hőmérsékleti ingadozásokkal egyidejűleg lépnek fel, amikor is nem szükségképpen nyáron, azaz nagyobb hőmérsékleten áll be a nagyobb töménység és télen a kisebb. A Great Salt Laké esetében pl. télen az oldódási termékek csökkenvén kiesik a glaubersó (Na

2S0

4 X 10 H

20). Ebben az esetben a töménységben bekövetkezett változás az ion-egyensúly nagymértékű eltolódását vonta maga után. A vizekben általában bekövetkező rétegeződéseket a sós vizekben a könnyű édesvizek és az esővíz, valamint a nehéz, sóban gazdag mélyvizek teszik élessé. Mivel a sósvizek főleg esőben szegény tájakon lépnek fel, a kisebb terjedelműek könnyen kiszáradhatnak. Mindezek a feltételek kikényszerítik, hogy a sósvizek lakói nagymértékben euryök tulajdonságokkal rendelkezzenek, főleg ami a hőmérsékletet, sótartalmat, ionösszetételt és oxigénigényt illeti. Az élőszervezetek biológiáját nagymértékben befolyásolják a vizekben bekövetkező ciklikus változások; kedvezőtlen időszakokat nyugalmi állapotban vészelik át, vagy időlegesen odahagyják a vizeket. Aktív állatok folyamatosan vesznek fel anyagokat a környezetből. Táplálékot a bélcsatorna útján; a kopoltyúkon át folyik a lélegzés; bél, testfelület és a kopoltyúk érintkeznek a vízzel. A belső miliőnek ennek folyamán lehetőleg állandónak kell maradnia, különben az élet nem lenne fenntartható. Minden vízben élő szervezet számára ennélfogva központi kérdés az osmoreguláció. A belső miliő védelmére három mechanizmus áll rendelkezésünkre. 1. Atnemeresztő testfelület (membrán, kutikula, héjak). 2. Behatoló, nem kívánatos anyagok kiválasztása. 3. A környezetből felvett szükséges anyagok felhalmozása. Sós vizekben csak a legritkább esetben szükséges az ionok dúsulása, mivel majdnem mindig nagyobb töménységben vannak jelen, mint a belső miliőben. Nagyobb nehézségek állanak elő azonban a víz hasznosításával kapcsolatosan. A tengeri vonatkozásban oly gyakori jelenség, hogy belső és külső miliő között az izotonia állapota áll fönn. a szárazföldi sósvizek esetében nem játszik szerepet. Ez az izotonia anélkül is csak az abszolút vízmozgások vonatkozásában játszik szerepet, mert a belső miliő ionösszetétele minden esetben eltérő, itt proteinek vannak jelen, amelyek szintén befolyásolják az ozmotikus nyomást. Az ion-egyensúlyt minden körülmények között fenn kell tartani az „élet" segítségével. A három említett tényezőt közelebbről is meg kell vizsgálnunk. 170