Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

A XI. HIDROBIOLÓGUS NAPOK KERETÉBEN MEGRENDEZETT SZIKESVÍZI SZIMPÓZIUM ELŐADÁSAI - Dr. Löffler Heinz: Alkalitavak földrajzi eloszlása és keletkezése

t nát jelenléte vagy hiánya, mivel az (A—E) értékek e vizekben —350-től +1360-ig változnak. A Br. plicatilis egy vízben mindig akkor uralkodó, ha a többi Brachionus- faj nagy töménység vagy egyéb tényezők miatt kimarad. Karakterisztikája: Mindenféle összetételű sósvízben 7000 mg/l fölött. A Brachionus quadridentata és a Br. plicatilis tehát 7000 és 10 000 mg/l között keresztezik egymást, és ebben a sávban együttesen fordulhatnak elő. Az irodalom ismételt áttanulmányozása azután valóban két közös lelőhely felismerésére vezetett, az A mint a Seewinkelből és egy szódás pocsolya Bugacpusztáról: mindkettőben a töménység 9000—10 000 mg/l volt! Ezzel kapcsolatosan érdekes a 38. tócsa is, amelyben az ingadozási sáv éppen 7000 mg/l körül van; a Brachionus plicatilis itt csak nagyobb töménység idején lép fel. Látszólag éppen így tűnt el a Laké Lenoreből (USA), miután ez a Grand Coulé völgy öntözési programja folytán 5000 mg/l töménységig hígult fel. A Hexarthra fennica elterjedése igen jellegzetes képet nyújt. Minden további nélkül el tud viselni igen nagy töménységeket mind a C1-, mind az S0

4-kapcsolatban (Pr. Mu. Muskiki, Canada, 200 000 mg/l, Pr. C. Corangamite, Ausztrália, 126 000 mg/l,) de csak akkor, ha szóda nincs jelen. Szódás vizekben csak kis össztöménység esetén és csak —25 (E—A) értékig fordul elő. Karakterisztikája: gyenge szóda-tűrés (<25 mval). A Hexarthra jenkinae az eddigi ismeretek alapján ezzel szemben szódás vizekre szorítkozik. Ez esetben azonban különösen óvatosan kell eljárni az irodalom értelmezésénél, mert a két alakot régebbi faunalistákban nem különböztették meg és még ma is akad néhány kétes eset. így pl. Anderson (1958) közli a H. fennica-t a Soap Laké (Pr. S.) és Laké Lenore-ből (Pr. L.) USA, míg jómagam az e tavakból származó mintaanyagban H. jenkinae-t találtam. Úgy látszik, hogy ez a faj igen nagy töménységeket elkerül, ha a Nakuru-ban (Pr. N. 100 000 mg/l (E—A)—1440) való hiánya alapján szabad ezt következtetni. Karakterisztikája: csak szódás vizekben. Kis szóda-tartalom esetén keresztezi egymást a két faj elterjedési sávja, mint ahogyan ez a 37 és 40 jelzésű seewinlceli tó esetében be is következett. A négy vizsgált kerekesféreg-faj kémiai igényeinek elemzése alapján meg lehet kísérelni, hogy együttes előfordulásuk alapján a kérdéses vizek kémizmusára következtessünk. A lehetséges kombinációk egy összeállításba rendezhetők, amely természetesen csak durva vonásokban irányadó és nem tarthat igényt quantitatív pontosságra. Ilyen visszakövetkeztetések minden esetre csak pozitív értelemben, azaz az indikátorszervezetek előfordulása alapján kísérelhetők meg. Egyik vagy másik faj hiánya semmit sem mond, mert hiszen a kémizmustól eltekintve, egész sor egyéb tényező is szerepet játszhatik abban (2. táblázat). Tervbe vettük, hogy ezt az irodalmi kompillációra alapozott sótűrés-elemzést kísérletileg is felülvizsgáljuk. IRODALOM Althaus B„ 1956: Faunistiseh — ökologische Studien an Rctatorien salzhaltiger Gewásser Mitteldeutschlands; Wiss. Zeitschr. d. Martin-Luther-Univ. Ualle—Wittenberg, 6/1, 117—157. Anderson G. C„ 1958: Seasonal Characteristics of Two-Saline Lakes in Washington; Limnology and Oceanography, J, 51—68. Bayly I., Verh. Int. Ver. Limnol. XVII, sajtó alatt. Beauchamp P„ 1932: Rotiferes des Lacs de la Vallee du Rift; Annals and Mag. of Nat. Hist. IX, 158—165. Clarké F. W.: 1924: Data of Geoehemistry; United States Geolog. Survey. Bull. 770. 1—840. Gessner T., 1959: Hydrobotanik II, Dtsch. Ver. Wissensch. Hauer J„ 1941: Rotatorien aus dem „Zwischengebiet Wallacea"; Int. Rev. d. ges. Hydrol., 41, 177—202. Hauer J., 1957: Rotatorien aus dem Plankton des Van-Sees; Arch. Hydroblol. 53, 23—29. Hutchlnson E., 1932: A Contribution to the Hydrobiology of pans and other inland waters of South-Africa; Arch. Hydr. 24, 1—136. Hutchinson E., 1937: Limnological Studies in Indien Tibet; Int. Rev. d. ges. Hydrob. and Bydrogr. 35, 134—177. Hutchinson E„ 1937: A Contribution to the Limnology of Arid Regions; Trans. of the Conn. Ac. of Arts and Sciences, 33, 47—132. Jenkin P.. 1936: Reports on the Percy Sladen Expediiion to somé Rift Valley Lakes in Kenya in 1929. VII Summary of the Eeological Results. with Special Reference to the Alkaline Lakes: Ann. and Mag. of Nat. Hist. 18. 133—181. Kertész Gy., 1956: The Rotifers of the Periodical Waters of Farmos; Acta Zool. Ac. Scient. Hung. 2. 339—258. Kertész Gy.. 1960: Die Rotatorien des Péteri-Sees; Ann. Univ. Scient. Ind. de Rol. Eötvös nom. 3. 243—251. Löffler H„ 1956: Ergebnisse d. österr. Iranexpedition 1940'50: Limnol. Beobachtungen an Iranischen Binnengewflssern; Hydroblol. VIII. 201—279. Löffler H„ 1957: Vergl. limnolog. Untersuchungen an den Gewössern des Seewinkels; Verhandl. d. Zoolog.-Bot. Ges. in Wien. 97. 27—52. Löffler H„ 1959: Zur Limnologie, Entomostraken- u. Rotatorienfauna des Seewinkelgeb.: Aus den Sitzungsber. österr. Akad. d. Wiss., Mathem.-naturwiss. Klasse, Abt. I. Bd. 168. Masov D. J„ 1967: Limnology of Mono Laké California: Univ. Calif. Publ. Zool. 83. 1—109. Nógrádi T„ 1957: Beitrage zur Limnology und RadertiP'-faitna Ungarischer Natrongewásser; Hydroblol. No. 4. Vol. IX. 348—360. Rawson u. Moore, 1944: The soline Lakes of Saskatchewan: Can. Joran. Res. 22. 141—201. Ruttner F. u. A. 1959: Der Neusledlersee: Landsch. Neusiedlersee: Burgenl. Landesmus. Eisenstadt. 1—5. Tallina J. u. I. 1965: The Chemical Composition of African Laké Waters: Int. Rev. ges. Hydroblol. 50. 421—463. Weatherley A. H„ 1967: Australian Inland Waters and their Fauna. Austral. Univ. Press. Canberra. Alkalitavak földrajzi eloszlása és keletkezése DR. LÖFFLER HEINZ II. Zoologisches Institut der Universitat, Wien A földkerekség alkalitavainak sorában messzemenően a szikes, szóda- vagy nátrontavak vannak túlsúlyban, míg a kálitavak (kaliumhidrogénkarbonát- és karbonáttavak), mint ahogyan alább még rámutatunk, csak nagyon kis számmal szerepelnek. A többi alkalifém gyakorlatilag nem játszik szerepet, ha cézium és litium gyakoriak is forrásokban. A szikes tavak az ember által legrégebben hasznosított telepek közé tartoznak, amire a legismertebb példát a Memphis melletti szikes tavak szolgáltatják. Csak a legritkább esetekben beszélhetünk azonban, vegyi szempontból tekintve, tisztán szikes vizekről: a legtöbb állóvízben (eső által közvetített kloridszállítmányok révén valószínűleg valamennyiben) egyrészt szulfátok és kloridok, másrészt különféle kationok mutathatók ki. Viszonylag tiszta- sziksós tavak főleg Kelet Afrikában vannak (Baker 1958, Beadlé 1932, Jenkin 1936, Talling & (Talling 1965), de Közép-Európában (Löffer IDŐS

1) és Iránban is (Löffler 1956). A szikestavak a ritka boráttavak mellett a drámailag változó pH-értékekkel feltűnő athalassohalin vizek közé tartoznak, amelyekben ez a változás 4—5 egységre is rúghat, amelyet leginkább fotoszintétikusan, de (főleg jég alatt) kemoszintétikusan is, anyagcsere-folyamataik révén, élőszervezetek okoznak. A hőmérséklettől erősen függő telítettel Na

2C0

3 és a NaHC0

3 telítettségi értékei vízben (g/l) C° NaHCO Na>C0

3 C" 0 69 71 0 20 86 179 20 60 164 455 100 60 164 145