Hidrológiai tájékoztató, 1970 június
Paál Tamás: "Új forrás" a Rózsadombon
Üj forrás" a Rózsadombon PAAL TAMÁS Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat A Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat néhány évvel ezelőtt egy budapesti épületkár vizsgálattal kapcsolatban „új forrást" talált. Mivel sem a szakirodalom, sem a legújabb forrás-kataszter nem ismer azon a környéken természetes víz-kibukkanást, ezért a vizsgálat a szokásosnál kiterjedtebb volt és végül nem várt eredményt hozott. Az eset ^gyedi jellege ellenére is általános tanulságokkal szolgál, ezért érdemes róla röviden beszámolni. A vizsgált épület a Rózsadombon, a Szemlőhegyi útból nyíló Berkenye utcában áll. A téglafőfalas szerkezetű, földszint+egy emeltes, szabadon álló házat 1932-ben építették, majd két alkalommal részben átalakították. A vizsgálat idején ott lakók még csak rövid ideje laktak a házban, s így tőlük csak annyi tájékoztatást kaptunk, hogy a károsodások, falrepedezések már egy évtizednél régebbiek, de állandóan növekvő mértékűek, s ezért több helyen dúcolásra volt szükség. A kertkapu mellett kb. 40X100 cm-es vízmedence van, melybe 0 20 cm betoncső torkollik. A csőből kb. 5 l/p mennyiségű víz folyt ki, ami több mint 7 m 3/nap hozamnak felel meg. A lakók, a környékbeliek, valamint a munka megbízója, a Házkezelőség állítása szerint a víz már az 1945. évi ostrom óta állandóan folyik. A házfelügyelő régi lakóktól azt hallotta, hogy már az építkezés előtt figyelmeztették a tulajdonost, hogy a telken „láp" van, ezért ne építkezzen oda. Egyesek tudni vélték, hogy a kifolyó víz a házbeli mosások után habos szokott lenni. A Házkezelőség már több alkalommal kutatta a víz eredetét, de minden alkalommal eredmény nélkül. Ilyen bizonytalan és egymásnak ellentmondó adatok alapján indult a vizsgálat. Az irodai előkészítés során a rendelkezésre álló régi adatok összegyűjtése történt meg. A szakirodalomból ismeretes, hogy a terület földtani „alaprétege" az eocén-oligocén korok határán keletkezett „budai" márga. A márga felső néhány méter vastag része a mállás során agyaggá alakult át. Legfelül egészen vékony humuszos réteg, illetve feltöltés található. A közelebbi és távolabbi' környéken a két méternél nem mélyebb fúrásokat figyelmen kívül hagyva is viszonylag nagyszámú fúrásadat áll rendelkezésre. Közel 50 db fúrásból kevesebb mint 20%-ban jelentkezett víz. s ezek egy része csak egészen gyenge szivárgás volt. 1. ábra. Helyszínrajz o 9 Az .új forrás'helye Fúrás, talajvíz jelentkezéssel (vízmélység mFúrás, talajvíz nélkül Természetes forrás 0 300 m j i i 103