Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

Paál Tamás: "Új forrás" a Rózsadombon

A fúrások igen különböző mélységben észlelték a vizet, s ezek a helyek is egészen szabálytalan területi eloszlást mutattak. Mindez arra engedett következtetni, hogy a víz ezen a területen nem összefüggő talajvíztükör formájában fordul elő, hanem csák időszakosan, a márga, illetve az agyag repedés- és járat-hálózatában közlekedik. Nehéz viszont elképzelni, hogy az ilyen jellegű víz — egészen felszínközeiben, a környező tereptől alig 1 m mélységben — az észlelt állandóságot és nagy hozamot biztosítsa. Az „új forrás" természetes eredetét tehát gondolati úton is kétségesnek tekinthettük. Az „új forrás" vizének vegyvizsgálati eredményei a környék egyetlen természetes forrása, a mintegy 500 m távolságra levő, napi 20—30 m3 hozamú „Keserű-forrás" vizével összehasonlítva, az alábbi szembetűnő eltérést mutatták: „új-forrás" „Keserű-forrás" szulfát S0

4 mg/l 83 2014 pH 7,6 — ammónia KH

( mg/l 0 0 nitrit N0

2 mg/l 0 0 nitrát NOj mg/l 0 87,6 lúgosság L° 3,5 8,9 Önfogyasztás mg/l 1,7 1,9 változó keménység N° 9,9 24,9 összes keménység N° 14,0 142,4 A vizsgálati eredmények alapján — az MSz 448 szabvány előírásai szerint — az „új forrás" vizét lényegében elfogadható minőségű ivóvíznek kell minősíteni. Feltehető volt tehát, hogy csőtörés útján a talajba jutott víz tör elő a betoncsőből, bár kérdéses, hogy akkor egyáltalán miért történt szabályszerű forrásfoglalás, illetve miért nem találták a korábbi vizsgálatok az okot. Mindezek után kezdődött a helyszíni feltárási munka, melynek során először két db 7,5—8,0 m mély fúrás készült. A fúrások végig teljesen száraz agyag, • il1. kép. A kiszáradt „új forrás" ietve márga anyagot harántoltak (konszisztencia index 1,10—1,45), víznek nyoma sem mutatkozott. Ez idő alatt vízfestési kísérlettel bizonyítást nyert, hogy a mosás utáni habos víz jelentkezése tévedés kell legyen, mert a szennyvíz-lefolyók vize nincs' kapcsolatban a kifolyóval. Az épület hegyfelőli oldalán készített alapfeltárásokban az alapokkal párhuzamosan kb 70—80 cm mélységben 020 cm kőagyag alagcső feküdt homokos kavics ágyazatban. A drén itt teljesen száraz volt. Mivel az eddigi feltárási eredmények alapján nem lehetett előbbre jutni a víz eredetének kiderítésében, ezért sorozatos gödörásás indult a „forrás"-tól a hegy felé. Az első három gödörben a „forrás" torkolatához hasonló 0 20 cm betoncső jelentkezett, majd a negyedikben az alapfeltárásokban találthoz hasonló alagcső, de itt vízzel telítve. Az ötödik kísérletezésre végre vízfeltörés mutatkozott már a fedő agyagrétegben, majd tovább ásva, közvetlenül az alagcső mellett megtalálható volt a ház víznyomó vezetéke, amely a vas és ólom csőszakaszok illesztésénél teljesen szétvált. A csőtörés kijavítása után természetesen elapadt az „új forrás" és azóta már több éve teljesen száraz. A víz eredetére vonatkozó vizsgálódás ezzel tulajdonképpen véget ért és beigazolódott, hogy természeti viszonyok között nem fordul elő a környezettől teljesen idegen, abba sehogy bele nem illeszthető folyamat vagy jelenség. Érdemes azonban azon is gondolkodni, hogy ezen a helyen és ilyen vízviszonyok között miért is készült egyáltalán az épületet körülfogó alagcsőhálózat és ennek végén a forrás-szerű kiképzés. Valószínűleg helyes az a feltételezés, mely szerint az építkezés megkezdése előtt a telken nem volt megoldva a vízelvezetés s így esetenként megállhatott itt a víz. Ebből származhat a „láp"-ra vonatkozó értesülés és ez kellett megtévessze az építtetőt vagy tervezőt is. A „láp" vizének elvezetésére épülhetett az alagcsőhálózat és ennek ellenőrzésére a forrás kiképzés. Víz természetesen nem volt benne egészen a csőtörésig, azóta viszont állandóan. A drén léte érdekes módon befolyásolta az épület károsodását is, mivel a víz nagyobb részét elvezetve meggátolta az alap alatti talaj nagycbb mértékű elzetés miatt a víz nem tört fel a felszínre s így hosszú évekig tartott a talaj áztatása. További tanulság az esetből, hogy az alapos környezettanulmány és a lakosság adatainak begyűjtése nagy segítségére van a vizsgálatnak, bár az egymásnak gyakran ellentmondó adatok közül nehéz előre kiválasztani a ténylegesen helytállókat. Az épületek fenntartása szempontjából pedig arra kell ügyelni, hogy a vízfogyasztás hirtelen és indokolatlan megemelkedése — melyet itt nem regisztráltak — feltétlenül csőtörésre kell utaljon és ezért azonnali intézkedést igényel. IRODALOM Horusitzky H.: Budapest dunajobbparti részének (Budának) hidrogeológiája. Hidrológiai Közlöny, 1938. Papp F.: Budapest gyógyvizei. Hidrológiai Közlöny, 1940. Csallány S.: Nagy-Budapest forrásai. Hidrológiai Közlöny, 1955. Schafarzlk F.—Vendl A.—Papp F.: Geológiai kirándulások Budapest környékén. Bp. 1964. 104