Hidrológiai tájékoztató, 1969 június

A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Dr. Somogyi Sándor: A Fertő tó vízrajzának vitás kérdései

lődött ki (Somogyi S. 1960). Az előrenyomuló folyóvízi delta a visszahúzódó beltó nyomában a pliocén közepén érhette el a Kisalföld Ny-i szegélyét. Közismert, hogy itt három „kapun" át volt lehetséges az összeköttetés kialakítása a Bécsi-medence és a Kisalföld között. Az I. az ún. Ebenfurth-i kapu egyfelől a Rozália-Soproni hg, másfelől a Lajta hg között. Ebben a völgyben nehezen azonosítható kavicsfoszlányok, teraszszerű szintek, kérdéses eredetű folyóvízi lerakódások találhatók csak Sopron környékén. Korjelző fossziliák, meggyőző hordalék származási és görgetettségi vizsgálatok hiányában könnyű itt elutasító véleményt formálni mindenféle átfolyás feltételezésével szemben. Az osztrák kutatók véleményét ilyen értelemben legutóbb Küpper H. (1958) fejezte ki. A középső-miocéntől Sopron környékén megtalálható folyóvízi működés emléke, a Dunától eltekintve lehet az ös Lajta—Vulka—Ikva együttesé (V. ö. Vendel M. 1947., Kárpáti L. 1955., Kovács L. 1962.). A Lajtát azonban az Alpok emelkedése korán elzárhatta az átfolyástól, bár hordalékkúpján nagy szélességben változtathatta folyását a Bécsi-medence DK-i sarkában (L. Winkler—Hermaden A. különösen 52— 57. és 232—235.). Mindenesetre e kérdés is megérdemli a beható további vizsgálódást. Az előzővel szemben biztosan Duna átfolyás jött létre a Lajta hg és Hundsheimi (Hainburgi) hg közötti ún. Brucki-kapuban. A Brucki-kapu K-i előterében elhelyezkedő Parndorfi-plató kavicsanyagát kezdettől a Dunától származtatták. A korábbi vizsgálatok szerint ez a kavicstömeg a felsőpliocénban e tájon megjelenő Dunának a lerakódása. Szádeczky— Kardoss E. részletes kutatásai derítették ki, hogy ez a kavicsösszlet nem egy lerakódásból, hanem feltehetően legalább két akkumulációs periódusból maradt vissza. Korban a Laaerbergi terasszal és az annál eggyel fiatalabb szinttel vette azonosnak. Ennek alapján mondotta ki, hogy a Duna a III. átfolyási helyen, a Hundsheimi hg és a Kis-Kárpátok közötti Dévényi-kapuban csak az ópleisztocénben jelenhetett meg, miután a Laaerbergi teraszt abban az időben felsőpliocénként határozták meg. A legújabb kutatások, melyek között kiemelkedő helyet foglalnak el Pécsi M. (1959) dunavölgyi és Fink J. Bécs környéki eredményei, arra a megállapításra jutottak, hogy a Laaerbergi szint még a pleisztocénba sorolható. A Parndorfi-plató kavics összletében pedig mind a három Bécs környéki idősebb pleisztocén terasz — a Laaerbergi, Wienerbergi és Arsenali szintek — anyagát képviselni vélik, ennek alapján a Bruckikapu előtt képződött hordalékkúpot a Duna az egész alsópleisztocén folyamán építette volna ki. Az előbbiek alapján a Dunának a Dévényi-kapuban való megjelenése még jobban megfiatalodik, minden valószínűség szerint csak a középpleisztocénban jöhetett létre (Winkler—Hermaden A. 189. o., Somogyi S. 1961. 38. o.). De természetesen a Duna vize már korábban megjelent a pliocénben teljes egészében süllyedésnek indult Kisalföld medencéjében. Hordalékának azonban előbb ki kellett tölteni az ugyancsak erősen lesüllyedt Bécsi medencét, mielőtt deltája a Kisalföldre is benyomult. A pliocénvégi helyi üledékek még nem is folyóvíziek, nem is szárazföldiek, hanem ún. fluviolakusztrikusok, az átmeneti időszak jellegzetes, többnyire homokszem-nagyságú lerakódásai (Szádeczky—Karos E. 1938). Ezeket az ú-n. keresztrétegezett homokokat a pleisztocén folyóvízi üledékek alatt az ország számos helyén kimutatták, de sehol sem olyan nagy elterjedésben, mint a Kisalföld környezetében. Ezek alkotják a Fertő tó medencéjének legfelső pliocén rétegeit is, bizonyítva, hogy az ÉNy-ról DK-nek áramló vízrendszer abban az időben akadálytalanul beborította az egész medencét az azt Ny-ról határoló dombvonulatokig. A Parndorfi-plató kavicsanyagának lerakásakor azonban már nem követte a Duna a korábbi DK-i lefolyásirányt, bár akkori hordalékát egész a Bakony és Gerecse előteréig megtaláljuk, mert közben a pleisztocén elején kialakult a Duna visegrádi áttörése és ezzel megindult a mai vízhálózat alapvonalainak kifejlődése (v. ö. Pécsi M. 1959., Somogyi S. 1960.). Ezt követően fordultak az Alpok lejtőjéről DK-nek induló vízfolyások is az Ikvától a Rábáig — nagy törést szenvedve korábbi konzekvens útirányukban — ÉK-nek, az új lefolyásirányhoz igazodva. Ismeretes, hogy a Fertő medencéjében hiányzanak a kavicsos felső szintek. ÉK-i partvidékének kivételével (Pátfalu—Podersdorf környéke) partjain sem találunk kavicsot. Ennek alapján a Fertő medencéje kimaradt mind az alsópleisztocén, mind a későbbi folyók feltöltő tevékenységéből. Annál különösebb ez, mivel a Kisalföld középpleisztocéntói meginduló erős süllyedése, a magyaróvári és csornai „üstök" létrejötte erősen felfokozta itt a Duna és a Rába hordalékkúp építését (Pécsi M. 1959., Rónai A. 1960.). A két hordalékkúp közötti teknőt, a Hanság medencéjét a két folyónak a szerkezeti mozgásoktól irányított feltöltő munkája hozta létre, anélkül azonban, hogy a Ny-i folytatásban kialakult Fertő medencét a teljes lefolyástól megfosztották volna. A tómedence kialakulásában az előbb körvonalazott elzáródáson kívül a fiatalabb pleisztocénban tetemes süllyedésnek is közre kellett játszani, amint azt Tauber A. F. (1959) és Kovács L. (1962) sikeresen igazolják is. Különben nem lennének értelmezhetők meredek D-i partvonalai, sem környezetének világosan nyomozható törései. Különös, nehezen magyarázható jelenségként áll a vázolt fejlődéstörténeti keretben a Fertő tavat K-en határoló Fertőzúg (Tószög-Seewinkel) fiatalabb pleisztocénnak tartott kavicstakarója, amelyet a Parndorfiplató ÉNy-ról DK-nek 180 m-ről 160 m-ig levő felszínétől DNy-on Neusiedl a S.—Gálos (Gols) — Féltorony (Halbturn) vonalán erős morfológiai lépcső különít el. Felszíne 120—130 m között van, sok helyen főleg É-i felében gyakori homokos kavics, kavics takaróval. Miután a Parndorfi-platótól erősen elkülönül, kavicsanyagának összetétele is más, nem tartható azzal egyidős, de szerkezetileg mélyebbre vetődött felszínnek. Az osztrák kutatók e felszín takaróját is Duna kavicsnak tartják. A magyaróvári üst ténylegesen magához is vonzotta a Dunát a pleisztocén közepétől. Abba lejtenek bele a Parndorfi-plató rétegei is (Tauber A. F. 1959). A mai felszín lejtése után nehéz elképzelni, hogy valamely Dunaág onnan visszafordult volna DNy-nak és útjának emléke a Tószög kavicsleple. Ha mégis így van, amire a magyarországi mosoni síknak a Fertőzúggal (Tószöggel) azonos morfológiai helyzete utal, akkor viszont a tómedence nem létezhetett még abban az időben, mert akkor annak alján is ott kellene találnunk a 58